2.10:A böjti étkezés A böjt tartózkodást jelent fõként húsból és zsírral készült ételektõl. (Korábban, a középkorban és bizonyos körben a tej-, tejterméktõl és tojástól is.) A böjt a nap egy részére, egész napra és meghatározott napokra, idõszakokra is vonatkozhatott. Valamikor egy-egy közösség együtt fogadott és tartott böjtöt, például nagy szerencsétlenségek emlékére. Tették ezt a katolikusok és reformátusok azért, hogy a szerencsétlen esemény, tûzvész vagy járvány ne ismétlõdjön meg. Egyéni böjtöt tartottak például valakinek a gyógyulásáért. A böjt betartása anyagi-társadalmi helyzettõl is függött. Tekintélyes középparaszt, nagygazda családban tudtak külön zsíros és olajos edényeket tartani, a megtermelt tökmagból és napraforgómagból olajat üttetni. A hét két napja tésztás napként õrizte a középkori böjtöt. Karácsony szombatján, Jézus, a Megváltó születése elõtti napon a katolikusok böjtöt tartottak. Ciberét (aszalt gyümölcsbõl, almából cukros vízben fõtt levest), tojásos bodagot, fõtt perecet vagy mézes-mákos tésztát ettek. A katolikusok hamvazószerdától nagyszombat esti harangszóig tartották a nagyböjtöt. Ennek kezdetén a reformátusok, akik nem tartották ezt a vallási-étkezési szokást, mondták a katolikusoknak: "Hogyha nem ëszitek mëg a sonkát, rakjátok ki a mezsgyére vagy a dûlõútra! Majd mi, reformátusok fëlszëdjük." A nagyböjtöt a 20. század elején a szentesi katolikusok az úgynevezett fehéreledellel, tejjel, túróval, vajjal, sajttal és tojással tartották. Zsír helyett tejjel, olajjal és vajjal fõztek. Sikerült még böjti heti étrendet összeállíttatni 1980 táján végzett néprajzi gyûjtésen. Hétfõ: lebbencsleves, tojásbodag, kedd: krumplileves, szerda: korpacibere leves és tojásbodag, csütörtök: laposborsó, péntek: savóleves tojásbodag, szombat: krumplistarhonya, vasárnap: mákos guba vagy mézes csík. De az étrend része lehetett tojásos galuska, krumpli tojással. Ahol a halat olcsón be lehetett szerezni, halászlét fõztek. Nagypénteki böjtöt a keresztény vallás szerint a Megváltó keresztre feszítésének emlékére tartották. "Elmaradhatatlan volt nagypénteken a kukoricapattogtatás. Ha jó idõ volt, a szabadban raktak tüzet, és a nagy tarhonyarostában pattogtattak. A gyerekek körülállták, ott ugrándoztak, de biztatták is a felnõttek: ugráljatok, mert különben nem pattog ki a kukorica. A pattogatni való kukoricát külön termelték. Bubába kötve a kamrában tartották. Úgy hitték: »akkor jó, ha megfújja a bûti (böjti) szél.«" (Zsíros Katalin kiegészítése.) Ilyenkor egyik helyen csak pattogatott kukoricát eszegettek, csíramálét kanalazgattak, másik helyen babot fõztek tejjel. A reformátusoknál az egyetlen böjtös nap volt az évben. Ilyenkor leggyakrabban csíramálét, aszalt gyümölcsöt nyersen, ciberének megfõzve, hallevest (hagymával, krumplival, törtpaprikával) és fõtt tojást ettek. A legidõsebbek között talán napjainkban (az 1990-es években) is vannak olyanok, akik betartják ezeket a szokásokat. E hagyomány(ok) változatai még napjainkban is gyûjthetõk. A nagy vallási-családi ünnepeken, karácsonykor friss disznóhúst vagy birkapaprikást ettek, húsvétkor füstölt sonkát, kolbászt és tojást fõztek, helyenként kocsonyát is készítettek. Pünkösdkor sonka, kocsonya fõtt, vagy aprójószágot vágtak. Az emberélet fordulóinak, a lakodalomnak, keresztelõnek és a temetésnek is többé-kevésbé kialakult étkezési rendje volt. A polgári és az egyházi esküvõt megelõzõ és követõ szertartásokat, játékokat evéssel, ivással kötötték össze. A menyasszony ágyáért érkezõ võfély a boros üvegre húzott kalácskoszorúval és borral kínálta a házbelieket. A võfély által fogásonként beköszöntött lakodalmi ebéd: csigaleves tyúkból, paprikás birkából vagy borjúból, utána sült tyúk, kalács, perec, bor volt. A torta készítése és lakodalomba vitele a két világháború között alakult ki. Éjfél után újra terítettek. Módosabb helyeken a család maga állta a lakodalmat. Szegényparaszt családokban a lakodalmi ebéd nyersanyagait és ételt is vihettek ajándékba. A keresztelõ a család új tagja keresztény egyházba fogadásának rítusa. Nagygazda családban ünnepi ebédre (tyúkleves, paprikás, tésztaféle és bor) a délutáni keresztelõ elõtt jött össze a szûkebb család. Szegényparaszt családban a keresztelõ után paprikás vacsorához ültek le. Az emberéletet lezáró szertartáshoz, a temetéshez kötõdõ halotti tor, a halottra emlékezés, egyben a rokonság, az ismerõsök kapcsolattartásának is alkalma. Református nagygazdacsaládban temetés elõtti szokásos ünnepi ebéd vagy temetés utáni vacsora lehetett. Csendes mulatozásig is eljuthattak. A szegényebb kiséri katolikus családban egytálételt adtak. A halottetetésre - az elhaltnak eltemetése után a házhoz visszatérésére számítva - katolikus családban tányérra kitett kenyérszelet formájában van adat. Irodalom Szûcs Judit é. n. 215-241., Szûcs Judit 1986b. 51-69., Kisbán Eszter 1997. IV. 417-584. Magyar néprajzi lexikon vonatkozó szócikkei: III. 86-87. (kása, kásaételek), III. 299. (köles), IV. 228. (pépes ételek), IV. 125. (öntött tészta), II. 378. (gyúrt tészta), III. 142. (kenyér), II. 708-712. (kalács), IV. 229. (perec), I. 126-130. (aratás), I. 361-362. (böjt), I. 490. (cséplés), II. 604-606.(húsvét), III. 59-61. (karácsony), IV. 285-287. (pünkösd).