Gõzgéppel hajtott cséplõgép az 1930-as évekbõl (36. kép)
Ebéd az 1930-as években cséplõ, virilis gazda tanyáján (37. kép)
Cséplés géppel az 1930-as években (38. kép)
Virilis gazda és felesége. Amatõr felvétel az 1930-as évekbõl (39. kép)
Virilis gazda gyermekeivel. Amatõr felvétel az 1930-as évekbõl (40. kép)
A Gazdasági iskola végzõsei 1939-ben (41. kép)
4:Gazdálkodás
A mezõváros olyan tanyás határú település volt, amely lakosságának többsége mezõgazdasággal, földmunkával foglalkozott. Szentes is ezen alföldi városok sorába tartozott. A 20. század közepéig népességének jelentõs része napszámos, földmûves, gazdálkodó volt.
Az 1930. évi statisztika szerint a mezõgazdasági bérmunkások 3392 keresõt jelentettek. (Ebbõl birtok, bérlet nélküli munkás keresõ 2099, gazdasági cseléd 1293.) A földnélküli családfõk, fiatal férfiak és nõk elmentek aratni, csépelni, kukoricát kapálni, törni. Szentesen a földnélküli, egy-két holdas kiséri, alsópárti, kisebb számban felsõpárti református szegényparasztok kubikosok lettek. Az Osztrák-Magyar Monarchia területén, az Alföldön, Dunántúlon kívül Erdélyben, a Felvidéken, Horvátországban és Ausztriában is dolgoztak. Fõleg vízszabályozás, gyárak, vasutak építésének földmunkáin alkalmazták õket. Tavasszal a kubikos családfõk, a fiatal férfiak távoli vidékeken vállaltak földmunkát. (Az elsõ világháború elõtt még családostól is elmentek.) Nyáron hazajöttek, elálltak gazdákhoz aratni, csépelni, így szerezték meg az egész évi kenyeret. Õsszel újból elmentek kubikos munkára, de a telet ismét itthon töltötték.
Szentesen öt téglagyár mûködött a 20. század elsõ felében. A cserepesek jellegzetes alföldi, szentesi bérmunkások voltak, és hódfarkú cserepet készítettek. Erre az idénymunkára földtelen, vagyontalan, jó fizikumú, felnõtt férfiak szerzõdtek. Ezek az emberek történetileg a házas, többségükben házatlan zsellérek 20. századi utódai lehettek.
A város határában az 5-10, 20-50 és 60-100 holdas birtokokon, kis-, középparasztok és nagygazdák mûvelték a földet, tartottak állatokat. A kevés, 100-300 hold tulajdonosa átmenetet jelentett a földjén dolgozó gazda és a városi polgár birtokos között. A gazda jelentése: "Száz hold, ötven hold. Már akinek tíz holdja volt, gazdának érezte magát." - mondta Csonka István, berki kisparaszt. A gazdák többsége a telkesjobbágyok utódai voltak. (A szentesi szóhasználat és az országos statisztika adatait egyeztetve 1930-ban 1-10 holdas kisparaszt 1397, 20-50 holdas középparaszt 1046, 50-100 holdas nagygazda 167 volt.)
Szentes határában is számolhatunk tanyásodással már a 18. században. Kezdetben a határbeli földeken csak istállót és/vagy gunyhót építettek az állattartásra és õrzõik kintlakására. Ezen építmények nyomait a 20. század elején is megtaláljuk a több birtoktestbõl álló, de egy tulajdonú gazdaságokban. Lengyel Mátyáséknak például a szelevényi határban tíz hold földjük volt. Ott csak istállót és vaskályhás nyári konyhát építettek. Az állatokkal a gazda fia és a pásztorgyerek élt kint.
Gránitz Imre családjának történetében tetten érhetjük az alsóréti földön a nyári szállás (az õ szóhasználatukban istálló, gunyhó) és a tanya váltását. A 19. század végéig a Tisza árterületén, az Alsóréten fekvõ földjükön, a kiemelkedõ földhátakon állatokat tartottak, itt építettek gunyhót és istállót. A Gránitz nagyapa a vízszabályozás elõtt ezt az árterületen fekvõ földdarabot így hasznosította. A századfordulón, a vízszabályozás után fiának már azzal a feltétellel adta át a földet, hogy arra tanyát, lakást is épít.
Ezek a példák jelzik, hogy az egész évben lakott tanya nem minden birtoktesthez tartozott, és ahol létrejött, ott is fokozatosan alakult ki. Több birtokrész közül a legnagyobb, legjobb minõségû mûvelt területen állt a tanya. Az istállót, majd tanyaépületet partra vagy feltöltött, tehát száraz területre építették. A tanyákat úgy tájolták, hogy a lakóépület és az istálló délkeleti vagy délnyugati fekvésû legyen. A tanyatelek 500-800-1200 négyszögöles, tehát fél-egy hold területet foglalt el. Ezen a földterületen állt a tanyaépület vagyis lakóház, helyenként különálló kamra, istálló(k), ól(ak), szín, szénaboglyák, kukoricagóré, veteményföld, gyümölcsös, szõlõ, esetleg magtár. A virágoskert a lakóépület elõtt pompázott. A góré mögött helyezkedett el birkáknak a juhakol, valamint a méheket tartó gazdánál a méhes.
Egy-egy tulajdonos birtokának nagysága, a család gazdasági-társadalmi helyzete örökléssel, bérlettel és vásárlással az egymást követõ generációkban, esetleg egy generáción belül is változott. A parasztember saját földjén gazdálkodva, annak kötöttségeivel, gondjaival együtt is szabadnak érezte magát.
A gazdaságokban általában a hármas vetésforgót alkalmazták. A gabona, a kapás és a lucerna (az utóbbi 4-5 évig is) váltása istállótrágyázás mellett gazdaságosan használta ki a föld erejét és egyben táplálta is. A legtöbb gazdaságban maguknak tenyésztették az igásállatokat, a felesleget eladták. A tanyában általában a munkabíró, fiatal vagy középkorú család, egyben tulajdonos lakott és gazdálkodott. A távolságtól függõen hetente egyszer-kétszer vagy kéthetente jártak haza a városi, szülõi házba. (Többtanyás birtok tulajdonosa a család által nem lakott tanyát úgynevezett tanyásnak adta ki. A tanyás állattartás ellenében gondozta a tanyaépületeket és tanyatelket.)
A paraszti társadalom rétegzõdését gazdacsaládok példáján lehet nyomon követni. Gránitz Imre (sz. 1906.) apjától 4 hold földet örökölt, másfél holdat vásárolt hozzá. Ehhez 10-15 holdat bérelt, 50 család méhet tartott, búza, árpa, kukorica és lucerna mellett dinnyét, burgonyát termelt. Gyümölcsfák és szõlõ is tartozott a tanyához. A gazda vizekhez közeli tanya tulajdonosaként idõnként halászként is dolgozott. 1 lovat, 3-4 fejõstehenet, 4-5 borjút, 12 juhot nevelt. Anyja 15 libát, 70-80 csirkét, pulykát és gyöngytyúkot tartott. Az állatokat a tanya körüli gyepen, õsszel a tarlón legeltették. A közeli kaszálókról szénát gyûjtöttek.
A 800 négyszögöles tanyatelek generációként történõ változása: a nagyszülõ még csak istállót, gunyhót, a fia tanyát épített, az unoka a tanya mögötti partot beültette szõlõvel. A következõ generáció az elõzõ álmát, tervét valósította meg. Gazdaember, még ha néhány holdas földmûvesként egész életét a tanyán élte is le, mozgásterét a város és a tanya viszonylatában határozta meg: "Bemegyek a városba, kimegyek a tanyára." Ha nem is volt bent háza, kocsijával rokonhoz, ismerõshöz állt be a városba, itt öltözött át ünneplõbe, fogta ki a kocsiját.
Sárközi Ferenc az 1920-as évek elején nõsült. 18 holdas birtoka a várostól 6 kilométerre a Szentlászló nevû határrészen feküdt. A holdanként 30 aranykoronás birtok Szentes határa legjobb minõségû földjének számított. Vetésforgót alkalmazva gabonát: búzát, árpát, zabot; kapást: kukoricát és lucernát felváltva vetettek. A lucernát folyamatosan 4-5 évig is termelték. (Ez a fajta vetésforgó Szentesen általános volt.) 3-4 lovat, törzskönyvezett nóniusz és gidrán fajtát tenyésztettek, valamint jól tejelõ magyar tarka teheneket tartottak.
Gépesített gazdaságot alakítottak ki. Sárközi Ferenc apósa, Bárány Sándor 1928-ban vásárolt cséplõgarnitúrát, Ford traktort és Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttlewort cséplõgépet. 1931-tõl a võ vette át a gépeket, aki 1948-ig használta azokat. Megtanulta kezelni, karbantartani. Gépszínt épített a tanya mellett, így fedett helyen tárolta, egyben védte a berendezéseket.
A nevezett gazdasághoz a traktor és cséplõgép mellett 18 soros Kühne-vetõgép, tárcsa, henger, eke és borona tartozott. A kiegészítõ gépeket - mivel ezek nem minden gazdasághoz tartoztak -, a szomszédoknak kölcsön adták, vagy bemunkálták a földjüket. A szomszédok a kölcsönzésért, az elvégzett munkáért megegyezés szerint pénzben vagy takarmánnyal fizettek.
Sárköziék 18 holdas gazdaságának tanyatelke 1200 négyszögöl területet foglalt el. Ezen a tanyaépületeken kívül gyep, veteményföld és 200 négyszögöles gyümölcsös és szõlõ tartozott. A tanyai gazdaság, a gyümölcsös és a veteményföld ellátta a családot. Ahogy Sárközi Antal mondta, egy-egy jó gazdaság állam volt az államban.
A többlettel, a tejhaszonnal, tejföllel, túróval 6 kilométeres távolságból hetente kétszer bejártak a városi piacra.
Földvári Nagy Sándor apai nagyapja 40-50 holdat örökölt. Négy fiának már 27-27 holdat és 3 városi házat adott. A családi emlékezet szerint a birtok gyarapításában a feleségnek meghatározó szerepe volt. Õ irányította a család életét, a gazdaságot. A földet a fiak nõsülésekor osztotta szét a családfõ. Halálakor a közösen használt gépeket örökölték, de ezután is kölcsönadták egymásnak. Földvári Nagy István (1863-1948), az apa, 27 hold földet örökölt. Ebbõl Kaján 44. szám alatti tanyához 20 hold tartozott, 7 hold Külsõ-Ecseren volt.
A kajáni földön állt a család tanyája lakóépülettel, istállóval, ólakkal és kertekkel. Itt éltek és gazdálkodtak. A veteményeskertben dinnyét, babot, sárgarépát, gyökeret és hagymát termeltek. (Burgonyát a piacon a csongrádiaktól vettek.) 3-4 tehenet, ugyanennyi lovat neveltek. Anyadisznót akkor kezdtek tartani, amikor a fiúgyerekek 8-10 évesen már segítettek a pásztorításban. A gazdaságot igásállatok (ló, marha) mellett gépek is szolgálták. Saját tulajdonú Kühne-vetõgépet, Hoffherr-kukoricamorzsolót, tüköracél kormánylemezû Rustsack-ekét, nehéz-, könnyû- és láncboronát használtak.
A parasztcsaládokban és gazdaságokban kialakult munkamegosztás szerint a feleség készítette a tejfölt, a túrót, nevelte az aprójószágot; csirkét, gyöngyöst és pulykát. A tejhasznot hétfõn, csütörtökön a városi piacon adták el, a baromfit pedig õsszel kasokban kocsin hozták be a piacra és kereskedõknek adták át.
Földvári Nagy Sándor apja tanyájában úgy nõtt fel, hogy az 1740-es feliratú, öreg szekrényben megtalálta a dédnagyapa dézsmajegyzékét. Ahogy õ elmondta: "Dédöregapám telkesjobbágy volt ugyanazon a földön. Még olvastam, hogy mennyi dézsmát, hány véka búzát, kukoricát, árpát, zabot, mennyi gyalogrobotot, mennyi fogatrobotot kellett adni az uraságnak. 1951-ben, a föld termelõszövetkezeti tulajdonbavételekor, a tanya elhagyásakor, az öreg szekrényt a végrehajtók kivitték az udvarra, fölgyújtották. A dézsmapapírok is ott égtek el."
A tanyai ember ruházata használata szerint háromféle volt: munkás, gyüvõmenõ és ünneplõ. A gyüvõmenõt a fogason tartották, és hétköznap abban mentek a városba. Az ünneplõt a szekrénybõl vették elõ, és vasárnap vagy ünnepnap vették föl. Földvári Nagy István ünneplõ kabátja fekete tükörposztóból készült, térden felül ért, keskeny, fekete, plüssbársony gallérja volt. Mindig oldalvarrott csizmában és ellenzõs nadrágban járt. Fekete kiskabátot, lajbit és keményített egyenes gallérú inget viselt. A bõgatyát felsõruhaként a katonaságtól hazatérve már nem vette fel. Felesége, Túri Eszter piacra indulva gyüvõmenõ viseletként kis kabátka fölé bekecset vett. Ünneplõ kabátja férjéhez hasonlóan polgári stílusú, hosszú, szõrgalléros volt.
Molnár Imre hasonnevû nagyapja (1860-1937) 11 kisholdat (1 kishold 1100 négyszögöl) örökölt Nagykirályság 21. szám alatt. Övé lett a tanya is. A testvérektõl megvette a környezõ földeket. A kis birtok mûvelése mellett fuvarozást is vállalt. Fõleg Kiskunfélegyházára szállított. A disznót a vágóhídra, kislibát a piacra hordta. A szentesi központi parókia épületének anyagát is õ fuvarozta. A fuvarozás hozzásegítette földjének gyarapításához, így hamarosan 41 holdja lett.
A nagyapa gyermekei közül csupán Imre (1892-1977) érte meg a felnõttkort. Õ (az apa) örökölte a 41 holdat. A nagyapa 1920-21-ben átadta a földet az akkor nõsülõ fiának, és beköltözött a városba. ifjabb Molnár Imre családot alapított. Két gyermeke, Etelka lánya 1920-ban, Imre fia 1923-bar született. Az apa a két világháború között sok munkával elérte, hogy megvegye a szomszédos földeket. A negyvenes években szöszös bükkönyt és a pannon bükkönyt termesztettek. Ezt a takarmányfajtát jó áron lehetett eladni, így Molnár Imréék traktort vettek az árából.
A harmincas években a tanyához nagy istállót és magtárt építettek. Lovat maguknak neveltek, de 30-35 marhát is tartottak. Nyolc magyar ökröt igavonásra használtak. A várostól 24 kilométerre fekvõ tanyáról a tejhasznot a több munkával járó, tartós termékként, sajtként értékesítették. (A városba lovas kocsin három óra alatt értek be. A kocsin hideg, szeles és esõs idõben bekecsben, ujjatlan báránybõr kabátban vagy 7 szélbõl, darabból varrt magyar birka subában ültek.) Több száz csirkét, 150 pulykát, 70-80 kacsát neveltek, 150 libát tömtek. Három padláson rekeszekben 400-500 pár "pallagi" galambot tartottak. Az aprójószág mellett a 300 négyszögöl veteményföld gondozása is a gazdasszony, a feleség dolga volt ebben a családban is. A gyümölcsöst egy sor, szám szerint 15 meggyfa és néhány szilvafa jelentette.
Az apa által 1920-ban átvett gazdaság 1940-1945-re fejlõdött ki. A férj apai örökségével, 41 holddal indultak, a feleség öröksége Mucsiháton 35 hold lett (ebbõl 26 hold szántó, 9 hold gyep volt), ehhez vásároltak Nagykirályságon az apai föld közelében 43 holdat.
A száz, többszáz holdas gazdák, birtokosok a mezõvárosok és így Szentes gazdasági és társadalmi életében is meghatározó szerepet játszottak. Ezek a gazdák, birtokosok a legnagyobb adófizetõk, úgynevezett virilisek voltak. Ilyen gazda volt Vajda Sándor, majd fia, Vajda János is. Ahogy Vajda János lánya mondta: "Eljártak a képviselõ-testületbe, ott szavuk volt." Otthon apjukkal, a család férfi tagjaival megbeszélték a város ügyeit.
Vajda Sándor három fának, Sándornak (sz. 1892.), Jánosnak (sz. 1894.), Pálnak (sz. 1906.), mikor megnõsültek, 50-50 hold földet adott. A legkisebb fiú kereskedõ lett. Az õ öröksége is 50 hold volt, de jószág helyett üzletet kapott. (Ez az üzlet lett a Kálmán és Vajda rövid-, méteráru és cipõkereskedés.)
Vajda Sándor 150 hold földje felosztása után beköltözött a városba, a Rákóczi és az Arany János utca sarkán álló házába. (A házhoz tartozó nagy magtárt a katonaság használta 1945-ig.) 100 holdat megtartott magának, melyet felesekkel mûveltetett. Ez a föld holdanként 27-28 aranykoronásként igen jó minõségûnek számított. A hármas vetésforgót a már ismert terményekkel alkalmazták. Pete Albert 7 testvérével munkálva a földet 20-25 évig volt Vajda Sándor felese. Utána Nagy Antal béreseivel mûvelte ezt a földet. A föld mûveléséhez szükséges igásállatokat, a vetõmagot, a gépeket; vetõgépet, ekét, boronát a feles biztosította. A 100 holdhoz 6-8 ló kellett.
Vajda Sándor a kialakult rend szerint feleségével, unokájával féderes kocsin csépléskor, kukoricatöréskor kiment a birtokra. Ilyenkor felezték el a terményt, elõször a gabonát, majd a kukoricát. Egyik mérés (a mázsán egyszerre lemérhetõ 6-8 zsák termés) a gazdáé, a másik mérés a felesé lett. Ezt a földet az utódok már nem örökölhették, mert szövetkezeti tulajdonba került.
Vajda János birtokát Vekerháton és Belsõ-Ecseren összesen 200 hold jelentette. A gazda a vekerháti tanyán élt, ott gazdálkodott. Béresekkel, napszámosokkal együtt szántott, vetett. 8 ökör 4 járomba befogva szántott. A gazda felesége, született Mohai Eszter is kint lakott a tanyán, a cselédlánnyal fõzött a gardaságban dolgozókra. A féleség sem jött haza a városra, amíg az õszi munkák be nem fejezõdtek.
A nagygazdák, így Vajdáék is Terehalmán, a pusztán legeltették állataikat, az igásállatként nem használt lovat és marhát. A gazdák közösen fizették a csikóst és a gulyást. Szent György napján, április 24-én volt a "kiverés". Ilyenkor hajtották ki az állatokat a nyári legelõre. Márton napján, november 11-én volt a behajtás, ilyenkor hajtották be a tulajdonosok tanyájára, istállójába az állatokat. A gazdák állataikat a nevük kezdõbetûibõl készített bélyegzõvassal jelölték meg.
Vajdáéknál a télire behajtott állatok felét, 20-25 csikót, ugyanennyi borjút, tehenet Belsõ-Ecserre, a tanyáshoz, másik felét a gazdalakta vekerháti tanyára vitték.
Vajda János vekerháti tanyája 100 holdas birtokrészen, öt hold tanyatelken feküdt. Háromszobás lakóépület, ökör-, borjú- és lóistálló, karám, disznóól és góré vette körül három oldalról a délkeleti fekvésû udvart. A lakóépület elõtt kõlábas, könyöklõs folyosót alakítottak ki. Az istálló mögött lóhúzatós szecskázó mûködött, itt alakítottak ki kocsiszínt, veteményföldet és gyümölcsöskertet. A tejhasznot, csirkét, tojást és gyümölcsöt a városi háztól hordták el az úrinegyed családjai számára.
Vajda Jánosnak és Molnai Eszternek két gyermeke született, 1923-ban János, 1929-ben Zsuzsanna. János módos gazda fiaként gimnáziumba kezdett járni, de csak három osztályt végzett. Utána a csongrádi Téli Gazdasági Iskolába aranykalászos gazda lett. Zsuzsanna 1944-ben végezte el a polgárit. A család tervezte, hogy a putnoki gazdasszonyképzõbe íratják be, de ez a háború miatt nem valósult meg.
A fiú a gazdasági iskola elvégzése után édesapjával gazdálkodott. Mire a háború után a fogságból hazajött, már nem volt meg a 300 holdas birtok. Csereingatlanon dolgoztak apjával. A különbözõ helyeken kiadott földek mûvelése nehéz volt, a terményt, az állatokat elvitték adóba. Az apát gazdatársaihoz hasonlóan 1949-1950-ben bebörtönözték. A föld mûvelése egyre nehezebb volt, ezért leadta. Ezután napszámos lett.