Gepida házrekonstrukciók (3. kép)
Gepida kerámia (4. kép)
4.2.1:Élet Gepidiában
A települések életét ásatásokból vagy ún. terepbejárásokból ismerhetjük meg. A rendszeres ásatások híján az utóbbira (is) kell szorítkoznunk a települések vizsgálatánál. 1994-1995-ben bejártuk a szentesi határ déli részét, amelyet régészeti szakdolgozat keretében dolgoztunk fel. A terepbejárás folytatódott 1996-1998-ban, amikor kollegáink Szentes határának északi részét járták be.
A terepbejárások során lelt települések kivétel nélkül víz mellett helyezkedtek el. Kisebb részük egykori állóvíz mellett (Berekhát, Lapistó-Fábiánsebestyéni út), nagyobb részük folyópart, illetve morotva külsõ kanyarulatában (Berekhát-Fekete-tanya, Berekhát-Kórógy-éri fõcsatorna) található. A települések általában szorosan követik a vízpartot. A kisebb-nagyobb falvak többsége a vízközeli laposabb hátakon és nem a magasabb, de távolabbi térszíneken helyezkedett el. Ennek az lehet az oka, hogy e korszakban a Kárpát-medencében szárazabb klíma uralkodott. Az éghajlati körülmények a gepidákat és állatállományukat a vizek közelébe kényszerítette. A gepida falvak, tanyák azonban nemcsak a Tisza és a Körös mentén illetve azok átkelõinél helyezkednek el, hanem a Tiszába futó vízfolyások (Kórógy, Kurca) mentén is (2. kép).
A gyér számban gyûjtött gepida leletanyag tanyaszerû településformára vagy udvarházra utal, ami azt jelenti, hogy a terület lakottsága a háborúk, illetve az elvándorlások következtében jelentõsen megcsappant. Ennek a megfigyelésnek látszólag ellentmondanak a Szentes környéki nagy gepida temetõk, amelyek sírszámuk alapján a legnagyobbak közé tartoznak a Kárpát-medencében. Az ellentmondás azonban látszólagos, hiszen a 208 síros berekháti, a 79 síros kökényzugi és a 74 síros nagyhegyi temetõket leletanyaguk alapján az 5. század második felétõl a 6. század elsõ harmadáig, illetve Nagyhegyen az avar foglalásig használták. A sírszámok kb. 3 generáció temetkezését jelentik a részben feltárt temetõkben.
Ha a feltételezett további, és amár elpusztított sírokat is figyelembe vesszünk, akkor az Berekháton 70-100, Kökényzugon 25-40, Nagyhegyen 25-40 emberbõl álló közösség egyidejû létezését feltételezhetjük. Ugyanakkor elképzelhetõ, hogy több kisebb település népe temetkezett egy nagyobb temetõben, mint az a zárt közösségekben élõ kökényzugi közösségnél biztosan meg is figyelhetõ.
Szentes környékén eddig csupán egyetlen gepida házat tártak fel Belsõ-Ecseren. Különbözõ rendeltetésû építményeiket azonban rekonstruálhatjuk a Körös-Maros szög más lelõhelyeirõl ismert építmények maradványai alapján. Így tehát elmondhatjuk, hogy házaik egy része lekerekített sarkú négyszög alaprajzú, 3-6 méteres oldalhosszúságú, azaz 7-12 m2-es belvilágú volt. E hajlékok vagy teljesen földbevájt ágasfás-szelemenes, vagy félig földbe vájt, négy-hatcölöpös, felmenõ fallal is rendelkezõ koszorúfás tetõszerkezetûek voltak. A házakban azonban nem volt kemence, építésmódjuk hevenyészett volt. Helyenként padkákat vagy kiugró bejárat nyomait lehetett észlelni. A padlót több esetben lesározták. Az épületek talajszint fölé emelkedõ, épített falai tapasztott sövényfonadékból állhattak. Római forrásokból (Plinius, Tacitus) tudunk terménytároló épületeikrõl és mûhelyeikrõl, feltehetõen a fenti építmények is ilyen célt szolgáltak (3. kép). Lakóépületeik a germánok lakta területeken elterjedt kisebb-nagyobb méretû, egy- vagy többhelyiséges felszíni, cölöpös vagy boronafalas szerkezetû házak lehettek. E házakat azonban feltehetõen az évszázados mélyszántás eltüntette.
A települések leletanyagának zömét a kerámia teszi ki, ebbõl ismerjük a fazekasságukat, és ez datálja leginkább egy település korát. A gepida edényeket az 5. században a szürke, korongolt, szemcsés anyagú, tagolt felületû, fésült, karcolt díszítésû házikerámia (fazekak, hombárok, korsók), valamint a kannelúrás és besimított díszítésû díszkerámia jellemzi. Az 5. század végétõl egységes kerámiamûvesség alakul ki. A temetõk és a telepek kerámiája elválik egymástól. A sírokba bögrék, poharak, korsók, palackok, tálak kerültek, amelyek a másvilági útravalót tartalmazták. A településekrõl bõséges sorozatú fazekak, fedõk, tálak, hombáredények kerültek napvilágra. Elkülöníthetõ egymástól a tálalásra készült finomabb díszkerámia, a besimított, bepecsételt díszítésû korsók, kancsók, tagolt poharak és a fõzésre használt ún. házikerámia is (4. kép).
A gepidák gazdaságának alapját nem a leigázott népek javainak felélése (mint az osztrogótok vagy langobardok esetében), hanem a letelepült paraszti gazdálkodás képezte. A földmûvelés mellett azonban az állattartás is fontos szerepet játszott. Állatállományuk összetétele (a kis méretû marha, a sertés túlsúlya a ló és a juh mellett) is a letelepedettségre utal. A nemeseknek méneseik is voltak. Egyes folyó menti közösségek halászatra illetve gyûjtögetésre-pákászatra (kagyló, teknõsbéka) is specializálódhattak, mint pl. Kökényzugon.
A nagyszámú és jellegzetes vaseszköz, fegyver és fémtárgy arra utal, hogy a gepidák fejlett vasmûvességgel, kovácsokkal és ötvösökkel rendelkeztek. A mesterek a társadalom megbecsült tagjai voltak. Az ötvösök ismerték valamennyi korabeli ékszerkészítési és -díszítési módot. Az ékszereket lemezes, préselt vagy öntéses technikával állították elõ.