A Történelmi és Régészeti Társulat egyik raktára

1.10.7:Társadalmi körök, egyesületek A polgári viszonyok általános elmaradottságának tudható be, hogy a 19. század elsõ felében városunkban - akárcsak az ország más részein - az egyleti élet viszonylag elmaradott volt. Az 1840-es években két Kaszinó mûködött, amelyek közül az egyiknek célkitûzései között szerepelt a „hangászat”, vagyis a zenei élet pártolása is. A szabadságharc leverése után e kezdeti próbálkozások derékba törtek. A nyílt abszolutizmus idõszakában szervezett egyleti életrõl szó sem lehetett. A bizalmatlanság légköre miatt igen ritkák voltak még a magánházaknál rendezett társas összejövetelek is. A szervezett társasági élet kialakítására 1860/61 folyamán történtek az elsõ próbálkozások. A kezdeményezõk a helyi „intelligencia” (tisztviselõk, értelmiségiek) soraiból kerültek ki. 1860 augusztusában megkísérelték feltámasztani a korábbi Kaszinót. Az alapító tagok száma elérte a 165 fõt, ennek ellenére az alakulás után annyira gyér volt a részvétel, hogy rövidesen a Kaszinó feloszlatását fontolgatták. A Szegedi Híradó szentesi tudósítója a részvétlenség fõ okát az „alkotmánytalanságban” látta. Véleménye szerint ugyanis a Kaszinóban barátságok szövõdnek, baráti körben az ember õszintébb és közlékenyebb, ez pedig az alkotmánytalan idõben veszélyes, tehát inkább mellõzik a társasági életet. A tudósító megállapítását igazolta, hogy az Októberi Diploma kibocsátása után a haldokló Kaszinó Egylet erõre kapott, s a társasági élet egyik legpezsgõbb centrumává vált. A rövid alkotmányos idõszakban történt kísérlet az elsõ Szentesi Olvasóegylet megalakítására is. Az egyletnek nem maradt fenn az alapszabálya, de létezését bizonyítja a Szegedi Híradó 1861. január 20-i számában megjelent hír, mely szerint: a Szentesi Olvasóegylet Kossuth Lajost, Klapka Györgyöt, Türr Istvánt, Perczel Mórt, Horváth Mihályt és Horn Edét tiszteletbeli tagjává választotta. Több jel arra mutat, hogy az egylet nem élte túl az 1861 novemberében lezárult alkotmányos idõszakot. A szunnyadó szentesi zenei élet újjáéledése is az 1861. évhez kötõdik. Ekkor települt le városunkban az alig 20 éves Joó Károly református orgonista-kántor, s még ez év õszén megalakította a Szentesi Dalárdát, helyi tanítókból, tisztviselõkbõl, ügyvédekbõl. Szilveszter estéjén léptek fel elõször nyilvánosan; repertoárjuk nemzeti dalokból állt. A dalárda tartósnak bizonyult. Néhány év elteltével országos hírnévre tettek szert, ugyanis 1867 augusztusában az Aradi Dalegylet által rendezett országos „dalárünnepélyen” elnyerték az elsõ díjat jelentõ ezüst babérkoszorút. 1862-ben kísérlet történt egy mûkedvelõ színtársulat, majd pedig egy polgári kaszinó alakítására, de eredménytelenül. A színtársulat gondolatát a fõispáni helytartó és az alispán is támogatta, a Helytartóság azonban elutasító határozatot hozott. A mûkedvelõ elõadások szervezését nem ellenezte, de a társulati formát nem engedélyezte. A polgári kaszinó alakításának terve már a megyei tisztiszéken elakadt. Arra hivatkozva, hogy már mûködik egy kaszinó, elutasították a kérelmezõket. Egy másik kaszinó, vagy ahhoz hasonló egylet alakításának igénye továbbra is napirenden maradt. Elsõsorban azért, mert az 1860-ban alakult Kaszinó kezdettõl fogva magán viselte az „úri” jelleget, a helyi elõkelõségek, tehetõsebb polgárok zártkörû egyesületének számított. Elvileg ugyan bárki tagja lehetett, a valóságban azonban el volt zárva az alacsonyabb néposztályok elõl. Ezt igyekeztek biztosítani az igen magas összegben megállapított tagsági díjakkal is. Természetes igényként merült fel tehát, hogy a kirekesztettek, elsõsorban az iparosok és gazdálkodók népes tábora is megteremtse magának a társasági élet szervezett lehetõségét. Az adott viszonyok között azonban évekig kellett várni a megvalósításra. Az ügy csak az 1860-as évek közepén mozdult ki a holtpontról, amikor - nem minden politikai megfontolás nélkül - az 1865. évi országgyûlési választásokon gyõztes „alkotmányos párt” vezéregyéniségei - Oroszi Miklós országgyûlési képviselõ, Ónodi Sándor ügyvéd és Csukás Benjamin gimnáziumi igazgató - álltak a mozgalom élére. A régóta érlelõdõ igénynek megfelelõen, elhatározták egy Polgári Olvasókör felállítását. A siker biztosítása érdekében, az alakítandó kör alapszabályait a Kisújszállási Olvasókör felsõbb helyen már jóváhagyott alapszabályainak figyelembevételével dolgozták ki. Az alapszabályt és az engedélyezésre vonatkozó kérvényt 1866 októberében nyújtották be a szentesi fõszolgabíróhoz. Ebben az alakítani szándékolt olvasókör célját az alábbiakban foglalták össze: „... A szegényebb sorsú polgároknak is alkalmat nyújtani arra, hogy a hírlapok olvasása, az illedelmes társalgás által mívelõdjenek, a közérdekû eseményekrõl maguknak helyes tájékozást szerezhessenek, a földmívelés és az ipar terén felmerülõ célszerû javítások ösmeretére jussanak, s ez által szellemi és anyagi tekintetben elõmenetelt tehessenek.” A kérvény elbírálásában illetékes megyei fórumok - a megyei tisztiszék és a fõispán - egybehangzóan az olvasókör engedélyezésének megtagadását javasolták a Helytartótanácsnak. Indokul hozták fel, hogy a városban már mûködik egy kaszinói egylet, melynek minden „becsületes és jellemmel bíró polgár” tagja lehet, így az olvasókör fölösleges. A nyomósabb ok azonban az volt, hogy megítélésük szerint a kör élén olyan egyéniségek állnak, akik a „különben is folytonos hullámzásban lévõ néposztályt” tovább izgatnák, s gyaníthatóan az olvasókört nem használnák másra, mint egy „elkülönözött néppárt szervezésére”. A Helytartótanács - a közbejött 1867. évi kiegyezés következtében - már nem foglalhatott állást az olvasókör ügyében. A helyébe lépõ alkotmányos hatóságok kedvezõ döntést hoztak, így hosszas huzavona után 1867. május végén végre megalakult a Szentesi Polgári Olvasókör. Elsõ elnökévé Oroszi Miklóst, alelnökévé Ónodi Sándort, pénztárnokává Csukás Benjámint választották. A szervezett társasági életben igazi fellendülést az 1867. évi kiegyezés hozott. Ettõl kezdve sorra alakultak a különbözõ politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális és vallási körök, társulatok, egyletek, tömörítve az azonos érdeklõdésû és érdekû embereket. A kiegyezés után az elsõk között alakult meg a levert szabadságharc honvédjeit és tisztjeit tömörítõ Szentesi Honvédegylet, amelynek mûködése az 1910-es évek elejéig követhetõ nyomon. Az 1869. évi országgyûlési választások politikai küzdelmei életre hívták az országos szélsõbaloldal elveit és törekvéseit támogató 48-as Népkört. A függetlenségi alapon álló népkör célkitûzései között szerepelt: „A haza alkotmányos és demokratikus jogainak társalgás közben egymással való ismertetése. A valódi népönkormányzatnak eszmecserék segedelmével való elvileg fejlesztése és arra való hazafias törekvés ébresztése, hogy az törvényes úton hazánkban érvényre emeltessék. Felvilágosítani egymást minden politikai és hazánkat illetõ kérdésben.” A 48-as Népkörrel közel egy idõben kezdte meg mûködését a Segélyegylet, a Jótékony Nõegylet, Takarékpénztári Egylet, Gazdasági és Kereskedelmi Hitelegylet, a Leánykiházasító Egylet, valamint a különbözõ szakmák (csizmadia, szabó, takács, kovács, lakatos, asztalos, szûcs, kerékgyártó stb.) ipartársulatai. Az egyesületek rohamos szaporodását nem mindenki nézte jó szemmel. Valószínûleg ezekhez szólt a Szentesi Lap 1872 szeptemberében megjelent „Egyleteinkrõl” címû vezércikke. Ebben a kortárs az alábbiakban definiálta az egyesületek létjogosultságát: „Az egyesületek és társulatok azon célból alakíttatnak, hogy közvetlen a tagoknak, és közvetve pedig az egész társadalomnak úgy anyagi mint szellemi elõhaladását biztosítsák és lehetõvé tegyék; ahonnan valamely község vagy város mivelõdési fokára, az ott lévõ társulatok és egyletek száma után sokszor biztos következtetést lehet levonni.” Arra a kérdésre, hogy korábban miért nem léteztek egyletek, a cikk így válaszolt: „Azért, mert nem volt közszellem, mert nem éreztük szükségét annak, mert nem volt aki a társulás hasznossága iránt a polgárok jelentékeny részét meg tudta volna gyõzni, és mert ha volt is közszellem, s ha mind az említett kellékek megvoltak is, - nem volt szabad; a hatalom kezelõi az egyletekben politikai elégedetlenség fészkeit s gyújtópontjait vélték látni.” Az 1880/90-es években tovább színesedett a szentesi egyesületi élet palettája. A politikai célú társulások közül említést érdemel a II. 48-as Népkör, valamint a Függetlenségi és 48-as Kossuth Kör megalakulása. Kulturális és népmûvelõ feladatokat vállalt fel az Iparos Ifjak Képzõ- és Segélyegylete, a Kereskedõ Ifjak Önképzõ Egylete, a Dal- és Zeneegylet, továbbá az 1897-ben alakult Csongrád Vármegyei Történelmi és Régészeti Társulat. Szakmai és gazdasági jellegû egyletként mûködött az Ügyvédi Kör, a Csongrád Megyei Orvosok és Gyógyszerészek Egyesülete, a Kereskedõk Egylete és a Csongrád Megyei Gazdasági Egyesület. Az egyházi fogantatású csoportosulások közül szólni kell a katolikus és református körökrõl, az evangélikus és izraelita nõegyletekrõl, valamint a Jó Szív Egyesületrõl. Nem hiányoztak a sportegyesületek sem: 1881-ben megalakult a Korcsolyázó és Csónakázó Egylet, 1889-ben a Sportegylet, 1898-ban a Kerékpár Egylet, nem sokkal késõbb pedig a Sakk Kör. A századfordulón új színfoltként megjelentek az immár hatóságilag is engedélyezett munkásegyesületek. 1901-ben megalakult az Általános Népkör és a Szentesi Földmûvelõ Munkások Egylete, 1906-ban pedig a különbözõ szakmák (építõmunkások, famunkások, ácsmunkások, földmunkások stb.) országos szövetségeinek helyi csoportjai, amelyek politikailag a Szociáldemokrata Párthoz kapcsolódtak. Az 1910-es években tovább bõvült a politikai, szakmai, kulturális és egyéb indíttatású egyesületek köre. Ezek közül említést érdemel a Mûpártoló és Mûkedvelõ Társaság, a város külterületi határrészein alakult (kórógyparti, nagytõkei, nagykirálysági, vekerháti, berekháti, zalotai stb.) olvasókörök, valamint a rövid életû Köztársasági Párt, amely 1913-tól Kossuth Lajos Pártkör néven folytatta mûködését. A két világháború között az eddig felsorolt egyesületek többsége tovább mûködött, s a kor követelményeinek megfelelõen újabbak is alakultak. Egy 1929-ben készült alispáni kimutatás szerint a szóban forgó évben Szentesen összesen 63 társulat, egyesület, kör és párt tevékenykedett. Ide kívánkozik egy másik beszédes adat is. A Szentesi Levéltár alapszabály-gyûjteményében az 1860-1945 közötti idõszakból 136 féle szentesi egyesület szabályrendelete található meg, noha a gyûjtemény nem teljes. Számos rövid életû, ill. országos központú párt, egyesület stb. nem került a nyilvántartásba. Ezekkel együtt a szóban forgó 85 év alatt a szentesi egyesületek száma megközelíthette a 200-at. Irodalom Csongrád megye évszázadai 1987. II. 73-76., Labádi Lajos 1988., Majtényiné Túri Katalin 1994.