A Szentesi Lapok c. újság fejléce
Az Alföldi Figyelõ c. újság fejléce
A Szentesi Lap c. újság fejléce
A Szentes és Vidéke c. újság címlapja
A Szentes és Vidéke c. lap nyomdája
A Darázs c. élclap címlapja
A Csongrádmegyei Ellenzék c. újság fejléce
Az Alföldi Ellenzék c. újság fejléce
1.10.8:A korszak sajtója
A vidéki lapkiadás az 1867. évi kiegyezés után általános fejlõdésnek indult. Ez összefüggésben volt a sajtószabadság helyreállításával, a lapkiadás és nyomdászat szabad iparrá válásával, valamint a polgárosodás gyorsult ütemû elõrehaladásával. A kedvezõbbé vált feltételek megnövelték a vállalkozási kedvet. Ennek hatása igen hamar Szentesen is érzékelhetõvé vált. Bizonyság erre az a több mint 20 féle újság, amely a lapkiadási hagyományokkal nem rendelkezõ városban a századfordulóig megjelent.
A szentesi újságok történetében elsõ hely illeti meg azt a folyóirat-indítási kísérletet, amely a város volt polgármesterének és országgyûlési képviselõjének, Oroszi Miklósnak a nevéhez fûzõdik. A valamikori református néptanító vidéki levelezõként került kapcsolatba az újságírással. 1871 májusában saját kiadásában és szerkesztésében folyóiratot indított Szentesi Füzetek címen, a „mezõgazdászat, gyümölcstenyésztés és községi élet közlönye” profilmegjelöléssel. A folyóirat elsõ számát Szegeden állíttatta elõ Burger Zsigmond nyomdájában. Az év folyamán további 5 füzet megjelentetését tervezte, de minden jel arra mutat, hogy erre már nem került sor.
Az elsõ szentesi nyomda megnyitása és az elsõ helyben elõállított újság megjelenése szintén 1871-re datálható. Cherrier János törökszentmiklósi születésû gyöngyösi nyomdász 1870 novemberében levélben kereste fel Szentes város polgármesterét, amelyben tudatta, hogy könyvnyomdáját, könyvkereskedését és kölcsönkönyvtárát Szentesre szeretné áttelepíteni. A tanács a városra nézve hasznosnak ítélte Cherrier szándékát, és támogatta azt. Nem tudni, mi késztette a franciás nevû, 32 éves nyomdászmestert arra, hogy vállalkozását Hevesbõl Csongrád vármegyébe helyezze, de tény, hogy jól idõzített. A 28 ezer lakosú Szentes ugyanis ez idõben indult el a városiasodás útján. Az urbanizációs törekvésekhez jól kapcsolódott egy könyvnyomda, tehát a városnak is kapóra jött a gyöngyösi nyomdász ajánlkozása. A belügyminiszteri engedély igen hamar megérkezett. Ezt jelzi, hogy a nyomda 1871 tavaszán megkezdte mûködését az Úri utcában (ma Petõfi u.).
A nyomda felszerelését hamarosan követte az elsõ helyben elõállított újság megjelenése Szentesi Lapok címen. A Cherrier János kiadásában és Honthy László katolikus néptanító felelõs szerkesztésében megjelent 4 oldalas vegyes tartalmú hetilap mutatványszámát 1871. július 9-én vehették kézbe a szentesiek. A szerkesztõ beköszöntõ vezércikkében tudatta olvasóival, hogy a lapot pártérdekekre és vallási meggyõzõdésre való tekintet nélkül, a szellemi és anyagi érdekek gyarapítása céljából indították útjára. A programnak megfelelõen az újság rendszeresen közölt ismeretterjesztõ írásokat, állandó rovatot kapott a tanügy, a gazdászat, a színészet, a városi és a megyei közélet. Helyet kaptak az országgyûlés és a külföld hírei, valamint az üzleti életet segítõ tudósítások, hirdetések. Az elsõ újság nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket. A lap iránti érdeklõdés a vártnál kisebbnek bizonyult, elõfizetõinek száma alig érte el a 300-400 fõt.
Cherrier a Szentesi Lapok lanyha fogadtatása következtében elszenvedett üzleti veszteségeinek ellensúlyozására 1872. május végén egy újabb hetilapot indított Alföldi Figyelõ címen, amely hamarosan magába olvasztotta a Szentesi Lapokat. Az új lap programjában az Alföld általános érdekeinek képviseletét ígérte, bizonyára abban a reményben, hogy ez által az elõfizetõk köre több megyére lesz kiterjeszthetõ. Az érdeklõdés hiánya miatt két hónap múlva ez az újság is megbukott.
A kudarcok nem törték meg Cherrier János vállalkozói kedvét. 1872. augusztus közepén megindította harmadik újságját, ezúttal Szentesi Lap címen. Új hetilapja szilárdnak bizonyult, hosszú idõn át a város legjelentõsebb sajtóorgánuma maradt. A Szentesi Lap küllemében nem sokban különbözött elõdeitõl, annál szembetûnõbb volt a tartalmi téren bekövetkezett változás.
Különösen igaz volt ez 1873 áprilisától, amikor a lap szerkesztését Buday József egykori református néptanító, városi pénztárnok vette át. A lap ettõl kezdve vált a programjában oly sokat emlegetett városi érdekek valódi képviselõjévé, a közvélemény formálásának számottevõ tényezõjévé. Közleményeiben, kommentárjaiban felbukkant a bátor kritika, amihez addig nemigen voltak hozzászokva a szentesiek.
A Kossuth-kultuszt töretlenül ápoló városban a 48-as függetlenségi elveket propagáló lap népszerûsége és befolyása megnõtt. Érthetõ módon a kormánytámogató megyei és városi uralkodó körök mindent elkövettek lejáratása érdekében. Ezt a célt szolgálta többek között egy humorisztikus hetilap megindítása, amely 1874 augusztusától jelent meg Északi Fény címen. Szakál Mihály kiadó-laptulajdonos és Kovács Károly felelõs szerkesztõ nem is titkolta, hogy élclapjuk célja „részint a helyi sajtó túlkapásainak szûkebb korlátok közé szorítása, részint a közönség mulattatása”, vagyis az ellenzéki szellemû Szentesi Lap, s azon keresztül az ellenzéki vezérférfiak nevetségessé tétele. A megyei vezetés által titokban pénzelt szatirikus lap nem örvendhetett túlzott népszerûségnek, ugyanis születése után alig 2 hónappal elõfizetõk hiánya miatt megszûnt.
Buday József lapszerkesztõ 1875 nyarán a támadások középpontjába került. A helybeli Függetlenségi Népkör és a 48-as Népkör elnökeként jórészt neki volt köszönhetõ, hogy a júliusban megtartott országgyûlési választásokon a Függetlenségi Párt jelöltje - Simonyi Ernõ - diadalmaskodni tudott a kormánypárt színeiben fellépõ Jókai Mórral szemben. Néhány nappal a választások elõtt, mintegy figyelmeztetésként - mondvacsinált indokokra hivatkozva - megfosztották városi hivatalától, szeptember folyamán pedig a szerkesztõi állásától. A Szentesi Lap kiadó-tulajdonosa felszólította, hogy lépjen vissza a szerkesztõségtõl, mondván: az általa követett irány és szellem, s különösen a sorok között meghúzódó politikai elvek nem tetszetõsek a város uralkodó körei elõtt, és e nemtetszés neki anyagi kárára van. Felajánlotta ugyan szerkesztõjének, hogy elveinek és a lap irányának megváltoztatása esetén megmaradhat az újság élén, de Buday ezt visszautasította és lemondott. Egzisztenciájától megfosztva más választása nem lévén, elköltözött Szentesrõl.
Buday József megüresedett helyét Kulinyi Zsigmond foglalta el, de egy évvel késõbb õ is távozott. Utóbb a Szegedi Napló szerkesztõjeként országos hírnévre tett szert. 1876 szeptemberében Sima Ferenc vette át a Szentesi Lap szerkesztését, akinek a személye biztosíték volt arra, hogy a lap a régi irányvonalat folytatja. Õ is - akárcsak többi elõde - néptanítóként kezdte a pályafutását Szentesen.
A tanítás mellett rendszeresen írt a Szentesi Lapba, s igen hamar bekapcsolódott a város politikai életébe is. 1875-ben részt vett a helyi Függetlenségi Párt szervezésében, amelynek jegyzõjévé választották. Ekkor már a Szentesi Lap belsõ munkatársaként mûködött Buday József oldalán.
Fõnöke kényszerû távozása után kísérletet tett egy önálló szépirodalmi hetilap indítására Alföldi Nõvilág címen. Próbálkozása nem járt sikerrel, a tervezett új lap érdeklõdés híján a mutatványszám után befulladt. Szerkesztõi megbízatását követõen rövidesen tagja lett a városi és a megyei képviselõ-testületnek; 1878-tól a függetlenségi ellenzék elismert vezére. Szerkesztése alatt a Szentesi Lap egyértelmûen a városi és megyei 48-as ellenzék orgánumává vált. Élenjárt a város fejlõdését elõremozdító kezdeményezések felkarolásában és propagálásában; ugyanakkor rendszeresen beszámolt a közélet különbözõ területein tapasztalt torzulásokról. Hangja 1882-tõl különösen keménnyé vált, amely összefüggésben volt a megye és a város egyre fokozódó ellentétével. Lapjában megszaporodtak a megyei irányítás visszásságait leleplezõ írások, egyre hevesebb támadásokat intézve a fõispán és az alispán ellen. A keményebb vonalvezetés tartóssá válásához jelentõsen hozzájárult az a körülmény, hogy 1883-ban sikerült megszereznie a nyomda tulajdonjogát, így a lap kiadása és szerkesztése egy kézbe került. Szerkesztése alatt a Szentesi Lap példányszáma 2000-3000-re növekedett.
A Szentesi Lap egyeduralma 1880 januárjában szûnt meg a Szentes és Vidéke címû hetilap megjelenésével. Az új lap társadalmi, közmûvelõdési, ipari, gazdászati és szépirodalmi profillal indult, ígérve mindezen területek fejlõdésének elõmozdítását. Politikai téren pártoktól független programot hirdetett. Kiadója és szerkesztõje Kovács Pál volt; a lapot 1882 márciusáig Burger Gusztáv szegedi nyomdájában állították elõ. Néhány szám megjelenése után nyilvánvalóvá vált, hogy a lap alaposan eltért kitûzött irányától. A közügyek higgadt értékelése helyett a személyeskedés, a családi és magánügyekben való turkálás, az elvtelen vagdalkozás, a botrányokozás vált legfõbb lételemévé. A közfelháborodás megnyilvánulásaként több társadalmi egyesület kitiltotta helyiségébõl a lapot. Kovács Pál helyzete hamarosan tarthatatlanná vált, ezért 1882 tavaszán lemondott a szerkesztõségrõl, és sokak megkönnyebbülésére elköltözött Szentesrõl. A Szentes és Vidéke szerkesztését Szívós Béla és Pólya Ferenc gimnáziumi tanárok vették át. Mivel mindketten a függetlenségi ellenzékhez tartoztak, a lap átmenetileg a Szentesi Lap irányvonalához igazodott. A két újság harmonikus együttmûködése 1884-ben megszakadt.
1883-ban a Szentesi Lap megyeellenes kampánya felerõsödött, amelynek nyíltan bevallott célja az volt, hogy az év végén esedékes tisztújításon személycseréket kényszerítsen ki a legfõbb posztokon. A megye védelmére tömörült párt a legkülönbözõbb módszerekkel és eszközökkel igyekezett megbontani a megye ellen szervezkedõk táborát. Ilyen eszköznek számított az 1883. május elején útjára bocsátott Darázs címû élclap, amely kettõs célt tûzött ki maga elé: „...egyrészt mulattatni, szórakoztatni az olvasóközönséget, másrészt közéletünkben szereplõ férfiaink hibáira, ferdeségeire rámutatni, azokért megcsipkedni”. A humorisztikus lap kiadója és szerkesztõje Vutsák Sándor, Stammer Sándor alispán egykori joggyakornoka volt. Már az elsõ számból egyértelmûen kiderült a lap életre keltõinek valódi szándéka: a megye ellen fellépõ vezéregyéniségek kigúnyolása, erkölcsi lejáratása, és ezáltal a közvéleményre gyakorolt befolyásuk csökkentése. Nem volt tehát véletlen, hogy a beköszöntõ szám címoldalán egy Sima Ferencet gúnyoló karikatúra volt látható, akit a lap az elkövetkezõkben már csak mint „Kóczos Ferkó”-t emlegetett. Sima mellett a Darázs célba vette a város vezetõit is, akik szintén gyakran összeütközésbe kerültek a megyével. A legtöbb élc Balogh János (Bársony János) polgármestert érte, de jócskán kijutott a város fõkapitányának és fõjegyzõjének is.
A Darázs létrehozóit egy idõ után nem elégítette ki az élcelõdéssel elért eredmény. Ezt jelezte, hogy az újság mellékleteként indítottak egy négyoldalas szatíramentes társadalmi hetilapot Szentesi Néplap címen. A terjedelem növekedése ellenére a Darázs elõfizetési ára nem változott, de a két lap csak együtt volt megrendelhetõ. Az átalakítás nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket. A jelentkezõ anyagi gondok miatt az élclap rajzai elmaradtak; a humoros írásokat fokozatosan éles zsidóellenes közlemények váltották fel. A nyílt antiszemitizmusba átcsapott lap iránti érdeklõdés teljesen visszaesett, maguk a létrehozók is elfordultak tõle. 1883. szeptember elején - 18 szám megjelenése után - a Darázs megszûnt.
Éveken át nem került sor újabb lapalapítási kísérletre, a két nagy lap uralta a terepet. A Szentesi Lap és a Szentes és Vidéke közötti viszony 1883 végére egyre inkább megromlott. A Szentes és Vidékének irányítása fokozatosan a helyi kormánypárt kezébe csúszott át, s egy idõ után átvette a megye védelmezõjének szerepkörét is. Közleményei között megszaporodtak az ellenzéket és vezetõit szapuló írások. Folyamatosan kritizálta a várospolitikát és irányítóit, s ezt egyre nyíltabban a megye szájíze szerint tette. Az évtized végére a megyei vezetés szócsövévé, félhivatalos lapjává vált.
A Szentesi Lap - amely 1893-tól már hivatalosan is politikai lapként jelent meg - harcos ellenzékisége miatt egyre terhesebbé vált a megyei uralkodókörök számára. Hasonlóan a lap tulajdonos-fõszerkesztõje, Sima Ferenc, aki országgyûlési képviselõként igyekezett ráirányítani az országos közvélemény figyelmét a Csongrád megyében uralkodó tûrhetetlen állapotokra. Ellenfelei - élükön Vadnay Andor fõispánnal - mindent elkövettek elnémítása érdekében. Ez 1899-ben, Sima Ferenc csõdbe juttatásával meg is történt, mivel a csõdeljárás során a nyomdát és a Szentesi Lapot is lefoglalták. Sima és a 48-as ellenzék nem nyugodott bele lapjuk megszûntetésébe. A Szentesi Lap romjaira alapozva azonnal új lapot indítottak Csongrádmegyei Ellenzék címmel, amely 1901 végéig jelent meg. Megszûnésében közrejátszott, hogy Sima Ferenc a szakadatlan hatósági zaklatások miatt 1901 nyarán kivándorolt Amerikába.
A nagy múltú Szentesi Lap megszûnését követõen többen megkísérelték elhódítani olvasó táborát. 1899 nyarán új lapot indított Hollósy István Csongrádmegyei Hírlap, majd Kovács Pál Új Szentesi Lap címen. Ezek a kísérletek nem bizonyultak hosszú életûnek. A Szentesi Lap, ill. jogutód lapja, a Csongrádmegyei Ellenzék után keletkezett ûrt a Vajda testvérek (Antal és Ernõ) által 1901 decemberében indított Alföldi Ellenzék címû újságnak sikerült tartósan kitöltenie. A 48-as eszméket képviselõ lappal párhuzamosan továbbra is megjelent - egészen 1919-ig - a Szentes és Vidéke. Új színfoltot jelentett a Szabad Szó címen 1899 októberében megjelent elsõ munkásújság, amelynek felelõs szerkesztõje Pásztor János, társszerkesztõi pedig Árvai Bálint és Békési Imre voltak. Az elsõsorban földmunkás érdekeket képviselõ lapot 1901 nyarától Budapesten nyomtatták, szerkesztésébõl a szentesiek idõvel kiszorultak. Sima László 1906-ban életre keltette apja nagyhírû újságját, a Szentesi Lapot, amely az Alföldi Ellenzék mellett szintén a függetlenségi 48-as elveket hirdette 1919 márciusában bekövetkezett újabb megszûnéséig.
Irodalom
Kárász József 1974., Labádi Lajos 1984. 4., Labádi Lajos 1986. 6., Csongrád megye évszázadai 1987. II. 163-166., Labádi Lajos 1991b., Labádi Lajos 1997a. 3.