Bevonuló szentesi katonák Utasítás és bevonulási sorrend Katonák a fronton Az I. világháborús szentesi hõsök emlékmûve (Pásztor János, 1926.) Plakát 1917-bõl Így készül a hadikenyér

2.1:Szentes az elsõ világháború idején A Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége ellen elkövetett merénylet, majd a Szerbiának átadott jegyzék után az uralkodó 1914. július 26-án elrendelte a részleges mozgósítást, majd 28-án a Monarchia hadat üzent Szerbiának. A mozgósításra az elsõ szentesi hadkötelesek a „lehetõ legjobb és legemelkedettebb hangulatban” már július 27-28-án el is indultak Szolnokra. Az 1914-es év azonban csak kevesek számára volt lelkesítõ, a korabeli egyszerû gazdálkodó-krónikás feljegyzése szerint „sok bút, bajt, bánatot hozott minden féle tekintetben” A villámháborús stratégia kudarca 1914 végére nyilvánvalóvá vált, a háború elhúzódásának következményeire azonban a Monarchia országai nem voltak felkészülve. Az emberveszteség pótlására gyakorlatilag folyamatossá váltak a bevonultatások, 1915 végére a szentesi hadbavonultak száma kb. 7 ezerre nõtt, ez a keresõ népesség 53,5 %-a. 1917 júniusáig 9200-an teljesítettek városunkból katonai szolgálatot. A szentesi besorozottak többsége a 101. békéscsabai, a 46. szegedi „közös” (cs. kir.) gyalogezredben, valamint a 7. szegedi utász-árkász zászlóaljban szolgált, megjárva a szerbiai, galíciai, bukovinai és olasz frontokat. Az eltûntek, elesettek, a fogságban szerzett betegség következtében elhaltak összlétszáma megközelítette az 1300 fõt. Az árak hirtelen és jelentõs emelkedése, a harcoló seregek ellátása, a keresõ nélkül itthon maradt családokról való gondoskodás egyre több nehézséget okozott. Szentesen az 1914. évi jó termés még biztosította a lakosság gabonaszükségletét, a fogyasztásban számottevõ korlátozásokat még nem kellett bevezetni. Nem érzõdött a munkaerõhiány sem, hisz a bevonulások aratás után történtek, az õszi szántás-vetés idején pedig még a lóállomány is a városban volt. De hamarosan szükségessé vált a hadsereg által használt lovak és szekerek utánpótlása: 1915-ben 2000, a lóállomány 30 %-át, 1917 õszéig több mint 4000 lovat szállítottak el a városból. A gazdaság veszteségei és terhei miatt gondok mutatkoztak mind az ipar nyersanyagellátásában, mind a katonaság és a polgári lakosság részére szükséges élelmiszer, különösen kenyér biztosításában. Hatóságilag meghatározták a házi és a gazdasági szükségletet, a fennmaradt felesleget pedig szabott áron be kellett szolgáltatni. Szentesen az egy fõre jutó házi búzaszükségletet havi 18 kg-ban állapították meg. A búzalisztbõl, rozslisztbõl elõállított kenyeret felváltotta a fele búzalisztbõl, fele kukoricalisztbõl készült hadikenyér. 1916. január 10-tõl bevezették a liszt- és kenyérjegyet. Jegyet csak azok kaphattak, akik nem rendelkeztek liszt- vagy gabonakészlettel. Az õstermelõk napi liszt fejadagját 400 grammban, a nem õstermelõkét 240 grammban állapították meg, amely 560 g, illetve 320 g kenyérnek felelt meg. Megkezdõdött a katonaság ellátása érdekében elrendelt terménybeszolgáltatások gyakran fegyveres kísérettel történõ begyûjtése. A rekvirálások 1916-ban a gabonanemûek mellett kiterjedtek a kukoricára, a cukorrépára, a babra, a burgonyára és a takarmányfélékre. 1917 õszétõl 1918 áprilisáig négy alkalommal tartottak gabonarekvirálást, katonai segédlettel, rendkívüli szigorúsággal, majd áprilisban a sertések, június-július folyamán pedig a szarvasmarhák lefoglalására is sor került. A kötelezõ igénybevételek miatt a helyi készletek kimerültek, a központi keretbõl a város a szükséges lisztmennyiségnek csak töredékét kapta meg. Ezért a polgármester utasítására felére csökkentették a kenyér- és lisztadagokat, ami azt jelentette, hogy naponta 160 gramm kenyeret, illetve 120 gramm lisztet kaptak az ellátatlanok. 1917 januárjától jegyre lehetett kapni a cukrot és a petróleumot, a havonta beszerezhetõ tétel cukorból 1/2 kg, petróleumból 1/2 liter volt. Súlyos gondok jelentkeztek a húsellátás terén is; a takarmányrekvirálás miatt a lakosság nem tudott jószágot hizlalni. Központi intézkedésre heti két, majd négy hústalan napot vezettek be. Jelentõs tehertételt jelentett a katonai beszállásolás. Az 1916. szeptember eleji román betörést követõen a hadsereg-parancsnokság Erdélybõl Szentesre helyezte át a 21. honvéd pótzászlóaljat, valamint a kolozsvári és a nagyenyedi népfelkelõ és honvéd kiegészítõ parancsnokságokat, összesen mintegy 100-120 tiszttel és kb. 6-7000 fõnyi legénységgel. A háborús viszonyok, a nagyarányú katonai bevonultatás és az ebbõl adódó munkaerõhiány, továbbá a ló- és egyéb állatállomány jelentõs igénybevétele súlyosan éreztette hatását Szentes gazdasági életének legfõbb területén, a mezõgazdaságban. A város határában 1918 nyarán a mezõgazdasági munkákat jórészt orosz hadifoglyok és katonai munkásosztagok végezték. A mezõgazdasági termelés visszaesésében azonban az idõjárásnak is nagy szerepe volt; 1918-ban például március végén egy egyhetes fagy az õszi vetések nagy részét tönkretette. Az ezt követõ rendkívüli tavaszi és nyári szárazság tovább rontotta a gabonatermelés eredményeit; a legtöbb gazdának saját házi és gazdasági szükségletére elegendõ gabonája sem termett. Az õsz folyamán földbe kerülõ vetõmagot máshonnan kellett megszerezni, a kapott mennyiség azonban a szükségletnek felét sem fedezte. A háborúnak azonban nemcsak kárvallottjai, hanem haszonélvezõi is voltak. A közélelmezési minisztérium által a városnak kiutalt cikkek forgalmazásának, szétosztásának kizárólagos jogát a városi hatóság az 1911-ben alapított Elsõ Szentesi Kenyérgyár Rt.-re ruházta át. A cég e biztos és folyamatos jövedelemforrásnak köszönhetõen a háború végére nagy üzleti hálózattal rendelkezõ kereskedelmi vállalattá alakult: 1917. március 3-i közgyûlésén alaptõkéjét 130 000 koronáról 520 000-re emelte, a következõ évben, 1918. május 6-án egyesült a Zsoldos Ferenc Közkereseti Társasággal (fa-, tégla- és malomüzlet), és vette fel a Zsoldos Gõzmalom, Ipartelep és Kereskedelmi Rt. nevet. Az új, Szentes ipari, kereskedelmi életében monopolhelyzetre emelkedett rt. alaptõkéje egymillió korona volt, cég elsõ évi üzleti nyeresége az alaptõke kb. 20 %-a lett. A hadsereg szükségleteinek kielégítésébõl származó haszon reményében Szentesen kisiparosok részvételével két szövetkezet is alakult. 1914 õszén dr. Cicatricis Lajos fõispán kezdeményezésére megalakult a Szentesi Bõripari Szövetkezet (hatósági cipészmûhely). Megbízatásait a kereskedelemügyi minisztériumtól kapta, termékeit a 2. sz. katonai ruhatárhoz szolgáltatta be, de a helyi polgárok részére is készítettek lábbeliket. A vármegye és az ipartestület vezetõi támogatásának köszönhetõen a szövetkezet olcsón jutott nyersanyaghoz, például 1917 elején 7-8 q rekvirált talpbõrhöz. De elsõbbséget élvezett a minisztérium által a városnak kiutalt keret elosztásánál is; így 1917-18 telén 2100 kg talpbõrnek több mint felét a szövetkezetnek juttatta a vármegye. Az anyagellátásban megszerzett monopolhelyzetének, valamint a biztos és folyamatos megrendeléseknek köszönhetõen jelentõs haszonra tettek szert, már 1916-ban 10 %-os osztalékot fizetett a cég. A háborús konjunktúra elõnyeit kihasználó - bár a cipõipari szövetkezettõl eltérõ jellegû - társulás volt az 1916-ban szabók és kereskedõk által alakított Szentesi Szabóipari Alkalmi Társaság. Fõ tevékenysége az Országos Ruházati Intézet részére történõ, e háborús központ által rendelkezésre bocsátott szövetanyag, vagy félkész áru konfekcionálása volt a hadsereg számára (köpenyek, zubbonyok, nadrágok). A mûhely a városi menház 5 szobájában mûködött. E vállalkozás is tisztes hasznot jelentett alapítóinak, emellett azonban mintegy 100-130 nõt, zömmel hadiözvegyeket foglalkoztatott. Maga a város a háború alatt állandó és növekvõ pénzügyi nehézségekkel küzdött. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy néhány új, fontos létesítmény ne keletkezett volna Szentesen az I. világháború alatt. A békevágy erõsödése, az általános béke mielõbbi eljövetelébe vetett hit Szentesen is együtt járt a város és környéke jövõbeni fejlõdését jobban elõmozdító reformtervek kidolgozásával. Ezek közül kiemelkedõ jelentõségû a dr. Kelemen Béla fõispán által készített tervezet Szentes törvényhatósági jogú várossá nyilvánításáról. Az elképzelés szerint a városhoz kívánták csatolni Nagymágocs nagyközség, Fábiánsebestyén, Magyartés kisközségek, valamint Derekegyháza területének kb. felét. A korábbinál jóval nagyobb és népesebb terület minden bizonnyal kedvezõen hatott volna mind a város, mind az ekkor uradalmi puszta-községek gazdasági és kulturális fejlõdésére.