A román megszállók intézkedései

2.5:A román katonai megszállás A megszállás után azonnal megkezdõdött a város gazdasági kihasználása. Az itt állomásozó román katonai egységek, a megszálló hatóságok 1919 júliusától 1920 tavaszáig szinte havonta, gyakran minden központi utasítás, összeírás és ellenszolgáltatás nélkül vettek igénybe nagy mennyiségû élelmiszert, ruhát, takarmányt, gabonát, lisztet, állatokat és gazdasági felszereléseket. A ténylegesen elvitt értékekrõl pontos összeírás nem készült, mert a rekvirálásokhoz kiküldött városi tisztviselõk tevékenységét a románok ugyancsak lehetetlenné tették. A városi tanács 1919 augusztusában megállapodást kötött a megszálló hatóságokkal, melyben magára vállalta a románok által követelt termények összegyûjtését. Így legalább ellenõrizhette, és megvesztegetésekkel, illetve a román szolgálatban álló magyar származású tisztekkel együttmûködve csökkenthette az elszállításra kerülõ termény mennyiségét, megkísérelte a terheknek a korábbinál valamivel arányosabb megosztását. A román hatóságok által követelt termények átadása mellett a városnak teljesítenie kellett az új magyar kormányzat által Budapest lakosságának ellátása érdekében 100 vagon gabona kötelezõ eladására vonatkozó rendeletét. Az elöljáróság minden létezõ katonai és polgári fórumon kitartóan kérvényezte a kiszabott mennyiségek csökkentését, a további igénybevételek megszüntetését, hivatkozva a torzsgomba- és viharkárokra, a begyûjtést nehezítõ járhatatlan utakra, valamint a román fél 50 %-os fizetési hátralékára. A „diplomáciai” próbálkozások és a szállítások késleltetése révén a városra kivetett 5956 állatból csak 3116 darabot vittek el, a követelt 700 vagon terménybõl pedig mindössze 264 vagont. A jelentõs eredménnyel szemben azonban ott volt a közvetlen megszálló csapatok élelmezési költsége, ami csak 1920 elsõ két hónapjában 877 302 K-t tett ki, melybõl a románok 508 463 K-t térítettek meg. A termelõk 1920 februárjáig a megszabott áron csak az elvitt búza ellenértékét kapták meg. A többi terményért összesen 344 768 K érkezett, a várt térítésnek alig 1/4-e. A megszálló hatóságok az állatokat csak 1/10-es áron számolták el. A cséplõgép-tulajdonosok kártalanítása megtörtént, a többi gazdasági felszerelésért viszont összesen 148 561 K-t kapott a lakosság, ami az elvitt eszközök kb. 30 %-át fedezte. Szentes anyagi veszteségeit a harcok során bekövetkezett rombolások is fokozták. Ezek közül. a legjelentõsebb a tiszai vasúti híd románok által történt felrobbantása, valamint a Kucori fahíd és a csárda felégetése volt. A megszállás okozta gazdasági veszteségek felmérése még 1921-ben is tartott. A felsõbb hatóságok azonban semmilyen anyagi kárpótlást nem nyújtottak a megszállás okozta veszteségekért, a kormány minden kártalanítástól elzárkózott. A megszállás alatt a szabad mozgást akadályozó katonai rendszabályok, az igásállatok elhajtása és a rendszeres fogat-igénybevételek miatt a földek bemunkálása elmaradt, 7200 kat. h. szántó parlagon maradt, és nem kellõen mûveltek meg további 5200 kat. h.-at (a szántók 26,9 %-át). Az ebbõl eredõ veszteséget a közélelmezési hivatal 5 300 000 K-ra becsülte. A gazdasági károk a város különbözõ társadalmi rétegeit eltérõ mértékben érintették. A vagyonosabbak anyagi tartalékaik és az alacsony kártérítési összegek segítségével, ha minimális szinten is, de folyamatosan fenn tudták tartani üzletüket, mûhelyüket, gazdaságukat. A veszteségek legsúlyosabban a kisparasztokat és a város birtoktalan szegény rétegeit érintették: a kisiparosokat, a mezõgazdasági és ipari munkásokat, a kubikosokat.