Vajda Imre
Szõke Mátyás
Török János
2.9:A háború utáni politikai élet kialakulása
A város szovjet megszállását követõen részben a két világháború közötti helyi munkásmozgalomban, elsõsorban a SZDP helyi szervezetén belül kialakult radikális baloldal tagjainak, részben a Vörös Hadsereggel együtt Szentesre érkezett Vas Zoltán kezdeményezésének köszönhetõen a korábbi politikai, társadalmi egyesületek közül elsõként a kommunista párt alakult meg. A pártszervezet vezetõi és tagjai maximálisan kihasználták a rendkívüli helyzetbõl adódó lehetõségeket, elsõsorban gyakorlati lépésekkel bizonyították, hogy részt akarnak venni a város irányításában. Széleskörû és igen aktív tevékenységükkel alig néhány hét alatt sikerült beépülniük a város közigazgatási, hatalmi szervezeteibe, befolyásuk alá vonni a hatalom gyakorlása szempontjából kulcsfontosságú rendfenntartó szervet (rendõrség). De meghatározó szerepük volt a város gazdasági életének irányításában is, elsõsorban az üzemi bizottságok révén. A párt helyi szervezetének célja „a Vörös Hadsereg támogatásával ... az új, boldogabb és igazságosabb kommunista Magyarország” felépítése. A hatalom megszerzéséhez szükséges tömegbázis megteremtése érdekében gyakorlatilag minden jelentkezõt felvettek a pártba, sõt felhívásaikban hangsúlyozták, hogy a párt „társadalmi osztálykülönbség nélkül” minden becsületes magyart vár. Az elsõ hetekben a régi szervezett munkások mellett tömegesen kerültek be a pártba olyan, korábban jobboldali nézeteket valló polgári, kispolgári elemek is, akik a párttagságuk révén akartak elõnyökhöz jutni. De nem elhanyagolható a belépõk között a dologkerülõ, ugyanakkor hangoskodó, zavart keltõ, kétes jellemû, lumpen elemek száma sem. A kommunista párt szentesi szervezete a többi, 1944 decemberében szervezõdõ párttal szemben a tömegkapcsolatok kiépítésében így jelentõs elõnyhöz jutott. Feltétlenül meg kell azonban jegyeznünk, hogy mindez nem volt összhangban a párt központi irányelveivel. Több vonatkozásban ellentmondott a munkáspártok és a haladó polgári erõk által elfogadott, az ország háború utáni fejlõdését meghatározó népfrontpolitikának, helyi viszonylatban gátolta annak kialakulását.
A közélet többi szereplõi az elsõ hónapokban hallgattak, kivártak, szervezeteiket egyelõre még nem alakították újjá. A két világháború közti helyi politizálás hagyományait követve megelégedtek a polgármester által szervezett városi tanácsi tagsággal, ezen keresztül vettek részt a város irányításában.
November végén a szentesi kommunisták is fölvették a kapcsolatot a szegedi központi vezetéssel, ami korábbi politikájuk radikális megváltozását eredményezte: a kommunizmus felépítését mint célt a helyi demokratikus szervezetek, pártok megalakulásának támogatása, valamint összefogása, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megalakítása váltotta fel. December elsõ napjaiban megalakult a Szociáldemokrata Párt és a Független Kisgazda Párt szentesi szervezete, röviddel késõbb jelentkezett a Szabadelvû Demokrata Párt. December folyamán sor került a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front helyi szervezetének megalakítására és új hatalmi testületként a Nemzeti Bizottság megszervezésére. A kommunista párt vezetõi, akik a 30-as évek közepétõl tudatosan készültek a sorsfordulóra, erõs tömegpárttal és a szakszervezetekkel a hátuk mögött, átgondolt programmal, kitûnõ szervezõkészséggel ragadták meg és gyakorolták a hatalmat. A Nemzeti Bizottságon és a város más vezetõ testületein belül biztosítani tudták, hogy a Szociáldemokrata Párt, a szakszervezetek, a Magyar Nõk Demokratikus Szövetsége, illetve az ifjúsági szervezet, késõbb a Nemzeti Parasztpárt mintegy háttérbázisként az õ politikájukat, törekvéseiket feltétel nélkül támogassa. Ily módon az elsõ hetekben megszerzett pozícióikat, befolyásukat a várost irányító szervezetekben a többi párt megalakulása után egészen 1949-ig, a bizottság megszûnéséig sikerült megõrizniük.
1944. december elsõ napjaiban Debrecenben megalakult az Ideiglenes Nemzetgyûlés Elõkészítõ Bizottsága, mely 1944. december 16-án felhívással fordult a már felszabadított területek lakosságához, a helyi önkormányzati és népi hatalmi szervekhez, pártokhoz és szakszervezetekhez, hogy „demokratikusan válasszák meg küldötteiket”. Az elõkészítõ bizottság döntése értelmében Szentes 6 mandátumot kapott. A pártok javaslatai, jelölései alapján 1944. december 18-án nagygyûlés keretében közfelkiáltással Szentes város képviselõivé választották Dadi Imrét, Vecseri Bálintot (MKP), Téli Lajost (SZDP), Erdei Mihályt (Szakszervezeti Bizottság), Jószai Bálintot és vitéz Fekete Imrét (FKGP). A nemzetgyûlési képviselõk személyének elismerését mutatja, hogy megválasztásukat követõen a polgármester javaslatára a városi tanács is saját, teljes jogú tagjainak tekintette õket.
Az adott helyzetben mind a város népének, mind a Vörös Hadseregnek érdeke volt a lakosság viszonylag normális életének biztosítása, a háború, elsõsorban a menekülések miatt megszakadt termelés újraindítása. Ennek alapvetõ feltételeként elõször a város és a Vörös Hadsereg kapcsolatát kellett tisztázni, majd gondoskodni a város vezetésének megszervezésérõl.
A helyi városparancsnok október 10-én értekezletet hívott össze a városházára, melyen részt vett dr. Négyesi Imre nyugalmazott polgármester, néhány polgár és pap, mintegy tíz szervezett munkás, egy szovjet ezredes (feltehetõen a város katonai parancsnoka), valamint Vas Zoltán. Utóbbi a Kommunista Párt moszkvai vezetõségének megbízásából a harcoló szovjet csapatokkal érkezett Magyarországra, hogy a „felszabadított területeken” a helyi pártszervezetek megalakítását irányítsa. A szovjet parancsnok hangsúlyozta, hogy a város irányítását maguknak a magyaroknak kell megszervezniük. A jelenlévõk tudomásul vették, hogy a város élére a katonai parancsnokság kezdeményezésére dr. Négyesi Imre nyugalmazott polgármester kerüljön, és a vezetésben vegyenek részt a lakosság képviselõi is. Négyesi Imre még ugyanezen a napon kiadott hirdetményében értesítette Szentes népét, hogy mint polgármester átvette a város vezetését. Többnapos némaság után megszólaltak a templomok harangjai, az utcákon megjelentek a Vörös Hadsereg parancsnokának kétnyelvû tájékoztató plakátjai.
Az október 10-i tanácskozást követõen 12-én a Magyarországi Kommunisták Szentesi Pártja elnevezéssel kommunista pártszervezet alakult. Sajátossága az idegen fegyverek árnyékában kibontakozó életnek, hogy a forradalmi átalakulás lehetõségére váró kommunisták, baloldali szociáldemokraták a korábbi hatalmi-gazdasági rend felbomlását, a szovjet csapatok jelenlétét kihasználva nemcsak önálló pártszervezetet hoztak létre, hanem bekapcsolódtak a város rendjének helyreállításába, az élet minden területen való újraindításába. Ez utóbbi révén a párt egyre közvetlenebbül vehetett részt a város irányításában. Tették mindezt programjuk megvalósítása érdekében, melynek lényegét meg is fogalmazták, „célunk, hogy a Vörös Hadsereg baráti támogatásával felépíthessük az új, boldogabb és igazságosabb kommunista Magyarországot.”
A megbízott polgármester elsõ és legfontosabb feladata a rendkívüli viszonyoknak megfelelõ hivatali apparátus megszervezése volt. A korábbi hatóságokat, ahol lehetett összevonták. A háborús helyzetbõl adódóan külön hivatalt állítottak fel a közélelmezési és közellátási ügyek intézésére: a gazdátlanul maradt vagyontárgyak, ingóságok, ingatlanok nyilvántartásba vételére és õrzésének, kezelésének biztosítására; a kóborló, ugyancsak gazdátlan állatok, fõleg lovak, szarvasmarhák összeírására és bérbeadására. De városi alkalmazottak végezték a szovjet katonai parancsnokság által elrendelt katonai holmik, minden egyéb ruhanemûk, fegyverek, rádiók stb. összegyûjtését. Városi kezdeményezésre, sõt a mûködéshez szükséges anyagi fedezetet ugyancsak városi biztosítása mellett kezdtek újra mûködni a korábban a központi költségvetésbõl fenntartott állami intézmények (MÁV, OTI, iskolák, járásbíróság, rendõrség, kórház stb.).
A teendõk és a felelõsség arányos megosztása érdekében Négyesi Imre kinevezése után röviddel tanácsadó és döntéshozó testületként 20 tagú Városi Tanácsot hozott létre. A tanács elnöke a polgármester volt, hivatalból tagjai lettek a vezetõ tisztviselõk, de tagjai voltak a város lakosságának képviselõiként gazdálkodók, kereskedõk, iparosok és értelmiségiek, zömmel a korábbi képviselõ-testület tagjai. A feladatok szaporodásával, a közélet szereplõinek, a korábbi városi képviselõknek a visszatérésével, illetve a pártszervezetek megalakulásával párhuzamosan a tanács létszáma is bõvült: 1945 elején már 37 tagot számlált. A legkülönbözõbb szervezési feladatokat vállaló munkáspárti tagok rendre tanácstagok is lettek, létszámuk a testületben a kezdeti két fõrõl tizenegyre emelkedett, közülük hét volt kommunista, három szociáldemokrata párttag, egy szakszervezeti tag. Mintegy hivatalból tagjai lettek a testületnek az 1944. december 22-én megválasztott ideiglenes nemzetgyûlési képviselõk.
Szentes hatalmi viszonyaiban döntõ változást jelentett a Nemzeti Bizottság december 26-i megalakulása és mûködése. Az addigi polgári jellegû vezetést a koalíciós viszonyoknak megfelelõen a mûködõ pártok delegáltjaiból alakult testület váltotta fel. A bizottság megalakulásától megszûnéséig a város hatalmi-politikai életének legfõbb irányítója volt, de sohasem vált kizárólagos hatalmi szervvé, nem épült be sem az önkormányzati, sem a közigazgatási testületekbe, nem vette át sem a polgármester, sem a városi tanács, sem a képviselõ-testület feladatait, de irányította mûködésüket. A bizottság tagjai hivatalból teljes jogú tanács, illetve képviselõ-testületi tagok voltak, ami e fontos testületek közvetlen ellenõrzését jelentette. A Nemzeti Bizottság kezdeményezõ szerepet vállalt a közigazgatás újjászervezésében: Már a vonatkozó kormányrendelet megjelenése elõtt lemondásra szólította fel a polgármester által a Vörös Hadsereg bevonulását követõen összeállított tanácsot, és a városban mûködõ pártok által delegált képviselõkbõl új tanács megalakítását kezdeményezte. A kormányrendelet megjelenését követõen, azzal összhangban, de a helyi politikai erõviszonyoknak megfelelõen állította össze a tanácsot felváltó új képviselõ-testületet, melyben a pártok delegáltjain kívül a Magyar Nõk Demokratikus Szövetsége, a Szakszervezetek és az egységes (kommunista és szociáldemokrata) ifjúsági szervezet képviselõi is helyet kaptak. A korábbi gyakorlattal ellentétben képviselõi mandátumok idõtartama nem volt meghatározva, részvételük teljes egészében pártjaiktól függött, de 1947-ig a Nemzeti Bizottság jóváhagyása is kellett az új tagok delegálásához. A Szentesi Nemzeti Bizottság ellentétben a vonatkozó kormányrendelettel, a képviselõtestület megalakítását követõen még hónapokig igen aktívan részt vett annak munkájában, figyelemmel kísérte tevékenységét. Az általa javasolt, elõkészített vagy véleményezett ügyekben a képviselõ-testület mindig az elõterjesztett javaslattal azonos határozatot hozott. A városi képviselõ-testület feladatai a Horthy-rendszerhez képest 1945-1947 között sokkal tágabbak voltak, 1948 után azonban korlátozódtak. A képviselõ-testület önálló önkormányzati szervként mûködött, de intézkedéseinek minden vonatkozásban összhangban kellett lenniük az érvényben lévõ törvényekkel és felsõbb rendeletekkel. A testület mûködése során mindvégig szoros kapcsolatban állt a helyi Nemzeti Bizottsággal. E szerv intézkedett az egyes hivatalok megtisztításáról, ugyanis tisztviselõként csak azokat lehetett alkalmazni, akiknek politikai, emberi magatartását a bizottság, késõbb az Igazoló Bizottság feddhetetlennek ítélte meg. A város közigazgatási apparátusának munkája a Nemzeti Bizottság hatékony felügyelete ellenére sem volt zökkenõmentes. A tapasztalt hiányosságok megszüntetése érdekében a bizottság új vezetõk, tisztviselõk kinevezése mellett döntött. A város élére polgármesterként Vajda Imre, a Nemzeti Bizottság elsõ elnöke, a szentesi munkásmozgalomnak már az 1930-as évektõl vezetõje, az ellenforradalmi korszakban az akkori képviselõ-testületnek is választott tagja volt.
Polgármesteri tevékenysége alatt nagy szerepe volt a képviselõ-testület mûködésének, ügyrendjének kialakításában, az ügyek szakszerû elõkészítésének bevezetésében, a hivatali apparátusnak az új, forradalmi helyzetnek megfelelõ kialakításában, mûködésében.
Tekintélye, tudása és tapasztaltsága nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a városi képviselõ-testület a helyi önkormányzat felelõs szerveként mûködött, és ebben sem a személyeskedések, sem a pártok közötti ellentétek nem zavarták, nem akadályozták. Itt szükséges megjegyeznünk, hogy a koalíciós korszakban - 1945-1949-ig - a helyi politikai-hatalmi viszonyoknak megfelelõen Szentes polgármesterei mindvégig a Kommunista Párt helyi vezetõ egyéniségei voltak: 1945-1948-ban Vajda Imre, 1948-1949-ben Szõke Mátyás, 1949-50-ben Török János. Mindhárom olyan személy, akiket a koalíciós partnerek is elfogadtak, de a város érdekeit is maximálisan szem elõtt tartották.
A hivatali apparátus személyi összetétele az 1945-ös választás után ismét napirendre került. A Nemzeti Bizottság reakciósnak, népellenesnek, politikailag megbízhatatlannak minõsítette a közigazgatásban, jogszolgáltatásban foglalkoztatott régi tisztviselõket, jogászokat, tapasztalt gazdasági és pénzügyi szakembereket, s elbocsátásukat kezdeményezte. A bizottság javaslatát az érintettetek, így Szentes város képviselõ-testülete is tudomásul vette, végrehajtotta. Mindezek ellenére a közhivatalok ún. megtisztítása korántsem fejezõdött be. A rendszer szempontjából megbízható tisztviselõk aránya ugyan jelentõsen nõtt, 1946-ban új gondként jelentkezett a közigazgatásban dolgozók magas létszáma. A létszámcsökkentést a kormány közigazgatás racionalizálásával, Szentesen a Kommunista Párt a Nemzeti Bizottsággal egyetértésben a tisztviselõi kar további tisztogatásával kívánta egybekötni. A B-listázást megelõzõen, 1946 áprilisában tömegtüntetés keretében hozták nyilvánosságra az eltávolítandók névsorát, akik közül azután a kormány rendelete alapján 76-ot el is bocsátottak.
Az ellenforradalmi korszak, de az 1950 utáni tanácsi idõszak önkormányzati testületéhez képest az 1945-1949 közötti képviselõ-testület mûködésének sajátossága, hogy a háború után az ország újjáépítése, demokratikus átalakulása kedvezõ hátteret, lehetõséget biztosított egy hosszabb távú városrendezési terv kialakításához. Ennek a törekvésnek máig ható produktuma az 1946-ban kidolgozott és elfogadott városfejlesztési terv. A terv alkotói részletesen elemzést készítettek Szentes történeti fejlõdésérõl, gazdasági életének alakulásáról, demográfiai viszonyairól, földrajzi és éghajlati adottságairól stb. A múlt és jelen felmérésébõl, elemzésébõl kiindulva, a várost és környékét önálló, független egységként kezelve a jövõnek akartak irányt mutatni mindenre kiterjedõen, de oly módon, hogy a megvalósítás során felmerülõ új szempontok beépítésére is lehetõséget hagytak.
A már meglévõ városrészek fejlesztése érdekében elsõsorban a közmûvek kiépítését (elektromos áram, víz-, szennyvízcsatorna) tartották szükségesnek. Az új lakóterületek kijelölésénél szem elõtt tartották, hogy azok kapcsolódjanak a már meglévõ városrészekhez, jól vízteleníthetõ részen legyenek. A gazdasági élet fellendítése érdekében elsõsorban az ipari és kereskedelmi ágazat fejlesztését sürgette a tervezet. Az ipari üzemek számára a város északi és délkeleti részén az utak, illetve a vasút mentén jelöltek ki telephelyeket. A tervezet kitért a városkörnyéki tanyás területek fejlesztési lehetõségeire, a tanyaközpontok kialakításának fontosságára. E központokban közigazgatási kirendeltségeket, a külterületen élõk orvosi ellátást biztosító rendelõket, postai szolgáltatást stb. kívántak biztosítani. A tanyai közigazgatási kirendeltségeket már 1946-tól mûködtette a város, a teljes kiépítést azonban a kormány községesítési politikája megakadályozta.
A városi képviselõ-testület hiába tiltakozott, hiába bizonyította részletes, történeti és jelenkori adatokkal, hogy a nagykiterjedésû szórt tanyákból nem lehet mesterségesen életképes községeket alakítani, Magyartés és Cserebökény önálló községként való létrehozását, és ezzel összefüggésben Szentes területének csökkentését nem tudták megakadályozni.
A lakosság jobb közlekedése szempontjából jelentõs vállalkozásnak bizonyult a közlekedés javítása a gazdasági kisvasút kiépítésével, mely kedvezõen hatott a térség gazdasági életének fejlesztése is. A gazdaságossági számításokon alapuló részletes tervek megvalósítását akadályozta, hogy a vidék kormányszintû fejlesztési koncepciója nem vette figyelembe ezeket a helyi igényeket és lehetõségeket.