A helyreállított tiszai vashíd (1946)

2.11:A háborús károk helyreállítása, közélelmezés, beszolgáltatás Szentesen a hadmûveletek során keletkezett legnagyobb kárt a tiszai vashíd felrobbantása jelentette. A híd minél elõbbi helyreállítása érdeke volt a városnak, de a szovjet katonai parancsnokságnak is. A harcoló csapatok ellátása, mozgásának biztosítása érdekében feltétlenül gondoskodni kellett a fõ közlekedési útvonalak használhatóságáról, a hidakat, átjárókat, keresztezõdéseket ért háborús károk kijavításáról. A szentes-csongrádi tiszai vashíd helyreállítása a mostoha idõjárás miatt hosszú ideig elhúzódó, nehezen megoldható feladatnak bizonyult. Ezért az oroszok a régi hídtól délre egy új, pontonhidat építettek. A hídhoz az ártéren keresztül vezetõ útnak gátat kellett emelni, melynek földmunkáit a polgári lakossággal végeztették el. Az elsõ egy-két hétben csak a két város - Szentes és Csongrád - lakosságát vették igénybe, késõbb a környezõ községekbõl, sõt még a 25 km-re levõ Hódmezõvásárhelyrõl is hoztak emberek. A lakosság által a Vörös Hadseregnek nyújtott támogatásnak csak egyik formája volt a különféle munkákhoz szükséges polgári munkaerõ biztosítása. A helyi parancsnokság hadizsákmányként lefoglalta a városban levõ gabonaraktárak készletét, az egyes jelentõsebb, elsõsorban élelmiszer-termelõ és -kereskedõ üzemeket (pl. Hangya Szövetkezet, és néhány gazdaságot, pl. Zsoldos Rt. Vekerzugi Gazdasága) közvetlenül a parancsnokság alá rendeltek. Az elsõ hetekben a legnagyobb gond a nem a mezõgazdaságból élõ, ún. ellátatlan lakosság, élelmiszer-ellátása volt. Ennek érdekében november végéig a magántulajdonban levõ raktárakból kb. 3000 q búzát osztott szét a polgármester, mely mintegy 2500 ember évi fejadagjának felelt meg. Az ellátási gondok azonban nem csökkentek, ezért közélelmezési hivatalt állítottak fel, amely igyekezett megoldást keresni a lakosság élelmezésének biztosítására. Némi javulást jelentett, hogy november végén, december elején felszabadultak a korábban a Vörös Hadseregnek dolgozó malmok, üzemek. Ezek gyors munkába állítását a polgári közigazgatás hivatalos eljárása mellett nemegyszer maguk a dolgozók is sürgették. A közellátáson belül a legnehezebben megoldható feladat a lakosság tüzelõanyag és villamosenergia-ellátásának megszervezése volt. Az ország területén folyó hadmûveletek miatt, a felszabadított területek nem tudtak a megfelelõ fa- és szénkészletet beszerezni. A tüzelõhiány szigorú takarékossági intézkedések bevezetésére kényszerítette a város vezetését: november 8-tól a délelõtti órákra csökkentették a hivatalok munkaidejét, az iskolákban hamarabb megkezdték a téli szünetet. Az üzemanyag, elsõsorban a gázolaj hiánya miatt 1944 novemberében már a leállás veszélye fenyegette a város villamosenergia-szükségletét biztosító villamos mûvet. A katonai parancsnokság utasítására üzemanyag-takarékosság miatt a város egyes részein az áramot idõszakosan kikapcsolták, és elrendelték, hogy az egész város területén a lakóházakban helyiségenként legfeljebb egy - maximum 40 W-os - izzót használjanak. A lakosság ellátása még a következõ évben is sok gondot okozott. Az ellátatlanok száma soha nem tapasztalt mértékben növekedett. 1945-ben 17 256 fõt kellett ellátni, elsõsorban a háború miatt még távollévõk (hadmûveletek még folytak, sokan hadifogságba kerültek, és csak évek múlva térhettek haza) családtagjait. A város vezetése, a polgármesteri hivatal tisztviselõi ilyen számú ellátatlanról képtelenek voltak folyamatosan és következetesen gondoskodni. Ezért a pártok képviselõibõl Közellátási Bizottságot szerveztek, mely vállalta az ellátatlanság felté-teleinek folyamatos ellenõrzését, a közellátás szervezését (helyi tartalékok következetes feltárását, árucsere-kapcsolatok kiépítését). Az ellátási problémák elsõsorban a helyben elõ nem állítható iparcikkek beszerzése, a korszakban még évekig megoldandó feladatot jelentettek. A kereskedelmi jellegû szövetkezetek, tanácsi vállalatok megalakulása némi javulást eredményezett, de az iparcikkek központi elosztása, a kereskedelem általános, hatósági ellenõrzése továbbra is fennmaradt. Az ország lakosságának élelmezése érdekében a kormány elrendelte a mezõgazdasági terményfelesleg kötelezõ beszolgáltatását, begyûjtését. A központilag meghatározott és egyre több terményre kiterjedõ beadási normák sok esetben magasabbak voltak a ténylegesen megtermelt mennyiségeknél, ami helyi viszonylatban újabb hiánycikkek megjelenéséhez vezetett. Az élelmiszerek, elsõsorban a hús forgalmazását szigorúan ellenõrizték, a saját szükségletre történõ házi vágásokat engedélyhez kötötték.