Csajághy Gyula fiatalkori képe a névadó „darázzsal” Csajághy Gyula fiatalkori képe a névadó „darázzsal” Csajághy bácsinak szeretettel… Az egyik legismertebb nótája: „Érik a, érik a búzakalász” Dalaiért kapott érem Dalaiért kapott érem Az idõs nótaszerzõ a Nagyhegyen Az idõs nótaszerzõ a Nagyhegyen

2.2:Nevezetes dalköltõnk: Csajághy Gyula A városi köztudatban nótaszerzõként szerepel. A magyar zenei életben benne van a magyaros mûdal, a nóta, mely többnyire a népdal stílusát követi, utánozza. Ezek között található jelentõs alkotás, de számos „selejt” is akad. Az értékes zene felismeréséhez szükséges a nótaköltészet tanulmányozása. Sok magyar nóta külföldön is közismert. Ha Liszt Ferenc munkásságát vizsgáljuk, több mûdalmotívumot fedezhetünk fel a rapszódiáiban. Kodály így ír a népies mûdalról: „…az akkori magyar társadalom tükörképe. Nélküle a 19. század második felének a története sem érthetõ teljesen…a szövegek…mindenki szívében, szájában voltak, sokat idéztek belõlük a mindennapi beszédben, töredékeik közmondásokká lettek. Zenéjük…élõ zene volt, a magyar élet szerves része. Ez a dallégkör vett körül mindenkit, aki Magyarországon élt. Amint Arany Jánost jobban értjük, ha forgatjuk gyermek- és ifjúkora maga följegyezte népszerû dalait, úgy Adyt is jobban értjük, ha tudjuk, hogy miket dalolt. E dalokat hallotta, ha tán nem is igen dalolta a gyermek és ifjú Bartók is. Érzékeny fülében kitörölhetetlen nyomot hagytak. Elsõ dalai ebben a légkörben fogantak.” Csajághy Gyula (Csongrád, 1875. - Szentes, 1945.) élete igen kalandosan indult. Születésének körülményeirõl annyit tudunk, hogy Csongrádon látta meg a napvilágot. Állítólag „talált” gyermekként egy Szentesen lakó Csajághy nevû házaspár nevelte fel. Eredeti neve e verzió szerint Szõke Gyula. A másik változat alapján a család egyik elhalt, közeli rokonának utóda, akit e gyermekszeretõ rokonok örökbe fogadtak és felneveltek. Mindenesetre a család történelmi eredete bizonyított. Találkozunk Csajághy János nevével Rákóczi brigadérosaként, de ugyanez az ember a szatmári béke egyik aláírója is. A késõbbiekben a család nõ tagjai kerülnek be a köztudatba, ugyanis Vörösmarty felesége Csajághy Laura, Bajza Józsefé pedig Csajághy Julianna. Sima Ferencnek, Az Est címû lap újságírójának az alábbiakat nyilatkozta a dalköltõ: „…csajágfalvi és komáromi Csajághy vagyok, unokaöccse Csajághy Laurának, Vörösmarty Mihály feleségének, és … az õsapám, Csajághy János fejeztette le Ocskayt.” (1939. szept. 29-i szám.) A fiatal Csajághy Gyulában korán megmutatkozott a költészet, a zene, a színészet iránti vonzalom. Elsõ írásai 16 éves korában jelentek meg a Tiszavidék címû lapban. Apja tiltakozott e tevékenység ellen, de minden hiábavalónak bizonyult. Bár szülõi kérésre kitanulta a családi szakmát: tudott köpölyözni, fogat húzni, hajat vágni, s egyebeket, de nem hagyott fel a verseléssel s nótázással. Szorgalmasan járta az országot, hajtotta az ismeretlen iránti vonzalom. Szegeden ismerkedett meg Pósa Lajossal, Szabolcska Mihállyal és Dankó Pistával. Újabb állomást jelentett az életében a fõváros, ahol az Új Budapest, a Közérdek és a Borsszem Jankó közölte verseit. Próbálkozott színmûírással, s ennek következtében kapta írói álnevét is: Darázs Miska. Ekkoriban születtek a leghíresebb nótái: Az egri lányok úgy biz a, Érik a, érik a búzakalász kezdetû alkotásai, melyek még napjainkban is hallhatók, országosan ismertek. A sors Csépára vetette, ahol borbélymûhelyt nyitott. Megalapította az Iparos Daloskört, és megírta „Csépa Történeté”-t. Felesége és gyermeke halála után újból megnõsült, de a sors ismét nehéz helyzet elé állította: az udvarukról eltûnt az alig egyéves kislányuk, akit csak három év elteltével Szigetszentmiklóson találtak meg. Élete Újszentesen folytatódott. A II. világháborúban szanitécként tevékenykedett, majd orosz hadifogságba esett. Ott egy hangszergyárba került, ahol megtanulta a hegedûkészítés fortélyait. Hamarosan megszökött, és a ferencvárosi kiserdei munkástelep gondnoki teendõit látta el. Ekkor Hallotta meg a „Magyar rapszódia” címû filmben saját dalát, az „Érik a, érik a búzakalász”-t, melyet némi szövegeltéréssel énekeltek. Több éves pereskedést kezdeményezett, melybõl vesztesen került ki. Megfáradtan, gyalog érkezett Szentesre. Életének utolsó éveit városunkban töltötte. Mûveit sokszor álnéven (Darázs Miska, Vén Darázs) jelentette meg. A névadás nem véletlen, hiszen nótái elismeréseként barátaitól egy fémmel bevont darazsat kapott, melyet nagy szeretettel viselt nyakkendõjén. Dalai fõleg az alföldi ember életvitelét tükrözik, de érezhetõ a szövegeken Pósa Lajos és Gárdonyi Géza írásainak hatása is. Számos vázlata maradt fenn, melyek egy-egy dallam dúr-moll változatát mutatják. Sajátosak az akkordfelbontásai is. Szereti az oktávugrásokat, a nagy hangközlépéseket. Dalainak hangterjedelme nagy, így lehetõsége nyílt a melódiák kibontakoztatására, mellyel mûvei könnyen megjegyezhetõkké, elõadhatókká váltak. Hasonlóságot lehet kimutatni az új stílusú népdalokkal is, hiszen dalaiban több kvintváltó szerkezetû található. Csajághy különlegessége a tercváltás, mely nem jellemzõ a magyar népdalkincsre (Szilaj szellõ). Nótáiban gyakran hallhatók szekvenciák. Ritmikájára a magyaros: éles és nyújtott ritmus alkalmazása a jellemzõ. Tempójelzései olykor nem megfelelõek. Ez zenei ismereteinek hiányosságára utal. Nótáinak egy része feszes lüktetésû, giusto jellegû, de népszerûek az úgynevezett „hallgató” dalai is, melyek mély és gazdag érzelemvilágról tanúskodnak. Mûveit nem könnyedén írta, hiszen zenei ismeretei meglehetõsen hiányosak voltak. Dalaihoz a zongorakíséretek kottáit nagy valószínûséggel segítõkész barátok alkották. A szerzõ - mivel nem ismerte a kottát - ösztöneire hagyatkozott, mely egyben dalköltészetének erénye. Munkásságát kortársai is elismerték. A Lengyel Sándor versére írt „Téli estén” címû alkotásáért 100 aranypengõt és aranyoklevelet kapott. Legjelentõsebb elismerése azonban az a két dalpályázaton elért eredménye, melyeket az „Intercontinental” Középeurópai Ügyvezetõsége Népies Zenemûpályázatán kapott a „Nem vagyok én olyan rossz” Op. 6. mûvéért 1893-ban, majd ugyanezen nevû pályázaton néhány évtizeddel késõbb, 1935-ben „Nem tudom én mi a bajom” kezdetû dalával szintén I. díjat kapott. Életrajában ezt írta: „Íme életrajzom, melyet öt sorban is megírhattam volna; Sem apám, sem anyámat nem ismertem, A nevemen kívül mást se szereztem. Fûzfasíp az én hangszerem Csak a szívnek húrjain Születnek és élnek tovább dalaim!” Önmagát nótaírónak vallotta: „Nem „zeneszerzõ”, mert „szerezni” csak máséból lehet, magunkéból pedig a semmibõl is alkothatunk!” Munkás életének saját megfogalmazású ars poétikáját a Szeder-temetõben lévõ síremlékén olvashatjuk: „MÍG A FÖLDÖN ÉLTEM CSÖPPNYI MÉCSES VOLTAM DE MÉG ÍGY IS - HOLTAN MÉG MOSTAN IS ÉRZEM HOGY A MAGYAR ÉJBEN ÉN IS VILÁGOLTAM.” CSAJÁGFALVI ÉS KOMÁROMI CSAJÁGHY GYULA 1875 - 1945 NÓTAÍRÓ