Derzsi Kovács Jenõ
Derzsi Kovács Jenõ az íróasztalnál
Derzsi Kovács Jenõ kutyával
Apjával és iskola-alapító nagyapjával
Zolnay Károly és az ifjú Derzsi
Egyik közkedvelt mûvének a címlapja 1916-ból
A „Négy magyar dal” egyik dala az oroszos és magyaros jelleg sikeres ötvözete
Címlap 1916-ból
Az Intercontinental Stúdió II. díjas dala 1935-bõl
Derzsi Kovács Jenõ a folyóparton
Sípos József 43 éves tekerõs dallamváltozata (5.)
Túl a Tiszán terebélyes diófa (Szendre báró balladája 57.)
Szentes város körül van ibolyával…(124.)
Ez a kislány úgy éli világát…(13.)
Felszállott a fecske…(130.)
Udvaromon három vályú…(4.)
Szépen úszik a vadkacsa a vízen…(148.)
Balázs Árpád
1.1:A szentesi népdalok
A nép zenéjében életét mutatja be; örömét, bánatát. Énekel, hangszeren játszik, táncol.
S hogy mikor, mit, annak megvannak az íratlan szabályai. Lakóhelyünkön is jócskán fellelhetõk olyan kincsek, melyek ismerete szükséges ahhoz, hogy megértsük elõdeink kultúráját, továbbvigyük mindazt, amelybõl jövõnket építhetjük.
A szentesi népdalkincs igen gazdag, bár észrevehetõ, hogy egy-egy szöveg vagy dallam az ország más tájegységén is közismert. Számos népdalszöveg található a helyi Koszta József Múzeumban Papp Imre gyûjteményében és a helyi levéltár anyagában is. Településünk népzenéje iránt Kodály Zoltán és Bartók Béla is érdeklõdött, sõt 1906-ban és 1908-ban Bartók városunkban is folytatott gyûjtõmunkát.
Részletesen Derzsi Kovács Jenõ népzenei hagyatékából ismerhetjük meg a Szentes és környékén összegyûjtött 250 dalt. Ki is volt Derzsi Kovács Jenõ? A Horváth Mihály Gimnázium nagyhírû tanára Szentesen született 1889. május 16-án. Édesapja (Derzsi Kovács Ferenc) is az intézmény pedagógusa volt, nagyapja (Zolnay Károly) pedig a gimnázium alapítója és 40 évig igazgatója. A család Erdélybõl került városunkba. Derzsi Kovács Jenõ Szentesen érettségizett, majd 1912-ben Kolozsvárott szerzett kémia-biológia szakos tanári diplomát, itt végezte konzervatóriumi tanulmányait is. Az egész család zeneértõ, zeneszeretõ volt, mindannyian játszottak valamilyen hangszeren. 1913-ban Szentesre kerülve folytatta édesapja munkáját; tanított, tudományos diákköröket vezetett, majd 1928-ban fúvószenekart alapított. Ekkoriban több énekkar és zenekar vezetését is ellátta. 1934-ben a Magyar Dalpártoló Bizottság versenyén 3 szerzeménye díjat nyert, melyeket Új Magyar Nótakincsek Gyûjteménye címû füzetében megjelentetett. Népdalszerû mûveivel számos nemzetközi és országos versenyen ért el kimagasló eredményt.
Zenei mûveltsége magas szintû volt, így lejegyzéseit megbízhatónak lehet venni. Különbséget tudott tenni népdal és magyar nóta között. Gyakran látogatott haza Erdélybe, ahol néprajzi feljegyzéseket készített. Érdekelte minden, ami a néppel és kultúrájával kapcsolatos volt: táj, életmód, lakás, táplálkozás, ruházat stb. Kezdetben ezek a feljegyzések rendezetlenek, hiányosak voltak, de évekkel késõbb munkáját egyre tudatosabban, szenvedélyesebben végezte. Valószínûleg hatással volt rá Kodály és Bartók népdalgyûjtõ munkája is, hiszen írásai között számos ilyen jellegû újságcikk, jegyzet olvasható. Egyik népzenei tanulmányában így ír:
„A most folyó század elején szinte mindenütt az egész világon nagyon fellendült a népzene kutatása. Ráterelõdött a figyelem a mi parasztnótáinkra is. Két lelkes zenészember, Bartók Béla és Kodály Zoltán bejárják az egész világot, eljutnak a kis falukba, tanyákba is, a pásztorok közé, a halászokhoz, feljegyzik a lakodalmas dalokat, a gyerekjátékok melódiáit, a sirató énekeket, a táncnótákat, aratók énekeit.” (Forrásné Török Katalin: Derzsi Kovács Jenõ: Szentesi és Szentes vidéki dallamgyûjteménye. Szeged, 1985. 4. p.)
Ettõl kezdve még módszeresebben, tudatosabban kutatta Szentes és környékének dallamkincsét. A rendszeres gyûjtést feltehetõen az 1930-as években kezdte. 1939 karácsonyán a Szentesi Napló címû helyi lapban már beszél kutatásainak eredményeirõl, a fellelt népdalok eredetérõl, sõt ezek jellemzõirõl is ír.
Élete során több mint 250 dalt gyûjtött, jegyzett le. Sok dallamkézirat mellett észrevételek, megjegyzések olvashatók. Ezekbõl arra lehet következtetni, hogy Derzsi ismerte Berze Nagy János és Péczely Attila munkáit is.
Sokoldalú tevékenysége mellett 1937-tõl a szegedi tankerületben az énektanítás tanulmányi felügyeletét is ellátta. 1958-ig, nyugdíjazásáig tanított a gimnáziumban, közben 1956-ban Csongrád megyében elsõként kapta meg a Kiváló Tanár kitüntetõ címet. Népzenei témájú írásai ma is aktuálisak, tanulságosak. 1969. április 12-én Szentesen hunyt el.
Népzenei hagyatékát 1985-ben Forrásné Török Katalin pedagógus rendezte. E kötetben nem a teljes anyag olvasható, mert kimaradtak azok a dallamok, amelyekben csak népdalnyomok ismerhetõk fel, vagy esetleg bizonyítottan népies mûdalok. A szakértõ szeme még így is megakadhat egy-egy olyan lejegyzésen, melynek eredete, mûfaja kétes.
A szentesi határban fellelhetõ dallamkincsen ugyanis érezhetõ a történelem vihara okozta változás, s ennek következtében megjelenõ idegen népzenei hatás. „Elõsegítette” az õsi stílusú népdalok „romlását” az is, hogy Szentest hatalmas tanyavilág vette körül.
A földhöz kötött kisparasztok ugyan ragaszkodtak közösségeikhez, de ugyanakkor szívesen átvették a városi lakosok által énekelt divatos, idegen eredetû dallamokat is. Ezáltal nagymértékben keveredtek a dallamstílusok. A dalok témájuk szerint a szerelemrõl, a katonaéletrõl, a természetrõl (Tisza, Kurca), a paraszti életformáról: juhászok, csikósok, béresek életérõl szólnak. A kötetben megjelent dallamokat ugyan Szentesen és környékén gyûjtötte Derzsi Kovács Jenõ, de a népdalok eredete sok esetben szinte megfejthetetlen.
Ez részint a népköltészeti mûfajok sajátos terjedésébõl is fakad, részint pedig az a magyarázata, hogy a szentesi emberek messzire eljártak dolgozni, szívesen foglalkoztatták õket az ország minden táján. Az itt élõ férfiak fõleg kubikosok voltak, ezért munkájuk során alkalmuk nyílt arra, hogy megismerkedjenek más települések dallamvilágával, a sajátjukat pedig alakítsák, változtassák vágyaik, elképzeléseik szerint. Számos dallam országosan is ismert, de helyi szöveggel énekelve mindenki szentesinek vallja (pl. a gyûjtemény 5., 124. népdala).
A kötetben található dallamanyag feldolgozásának elvét Járdányi Pál rendszere alapján végezte a szerkesztõ.
A szentesi dallamok zöme a középkori egyházi zene hatását mutatja. Ötfokú hangsorú csupán elvétve akad közöttük, de a hangrendszerük mégis más, mint a mai európai zenéé. A dallamok között alig van olyan, amelyiknek a hangsora megegyeznék a kemény vagy lágy skálákkal. Megtaláljuk azonban bennük az ógörög zeneelmélet néhány olyan hangnemét, amelyeket a középkorban a római katolikus egyház használt. Ezeket ma is egyházi hangnemeknek nevezzük. Akad a gyûjteményben olyan is, amelynek a hangjait semmiféle ismert hangsorra nem lehet visszavezetni.
Régi egyházi, mixolíd hangsorú: 57. ,124. sz.
Dór hangsorú: 13. ,130. sz.
A dalok kezdõ és záró sorának vizsgálatakor két csoportot lehet megkülönböztetni. Ha a kezdõ sor magasabb a záró sornál, akkor a régi stílusú népdalokhoz, ha pedig a kezdõ sor és a záró sor magassága azonos, az új stílusú népdalokhoz tartoznak.
Régi stílusú: 4. sz.
Mind a négy sor különbözõ dallamanyag.
Szerkezete: A B C D
Hangsora: la-sor fivel
Ambitusa: 1 - 9
Kadencia: 7 - 5 - 3
Szótagszám: 8 - 8 - 8 - 8
Elõadásmód: parlando, rubato
Új stílusú: 148. sz.
Szerkezete: A B Bv A
Hangsora: eol
Ambitusa: 1 - 8
Szótagszám: 11 - 11 - 10 - 11
Elõadásmód: giusto
Derzsi Kovács Jenõ gyûjteményének darabjait még nagyon sok szempontból érdemes lenne elemezni, de valószínû, hogy ugyanarra az eredményre jutnánk: „Mindegyikben találnánk valami érdekeset, valami eredetit, valami szépet. Olyanok ezek, mint a mezõk színes, tarka vadvirágai, amelyek százféle alakban, százféle színben pompáznak, de csak annak mutatják meg igazi, rejtett szépségeiket, aki szeretettel figyeli õket. (…)
A magyar nép nagy önállóságának és mûvészi alakító erejének lehet köszönni, hogy ezer esztendõ küzdelmei, szenvedései, török, tatár, osztrák pusztításai nem tudták megsemmisíteni a nép õsi zenéjét, és a sok-sok idegen hatás nem lett végzetes a nótájára. Sajnos a legnagyobb veszedelem talán most fenyegeti a nép dalait, amikor a rádió hullámai a legkisebb faluba, tanyába is elviszik a modern élet zenéjét … a filmeknek, operetteknek a mi vérünktõl idegen muzsikáját, és az egyszerû ember füle hozzászokik a mûzene fordulataihoz.
Örök kár lenne, ha feledésbe mennének az évszázadokon át fennmaradt dalok, mert két nagy értékünk van, amelynek az alapjait még az ázsiai õshazából hoztuk: az egyik a magyar nyelv, a másik a parasztnóta.” /Szentesi Napló 1939. karácsonyi száma. Derzsi Kovács Jenõ: Szentesi nóták/
Emlékét nagy szeretettel õrzi a város. Tiszteletére a Horváth Mihály Gimnázium 1993 óta megrendezi a DERZSI KOVÁCS JENÕ ORSZÁGOS NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENYT.
A népdalok megismertetésének, megszerettetésének a gondolata foglalkoztatta Balázs Árpád Erkel-díjas zeneszerzõnket is. Így kezdeményezésére a Magyar Úttörõk Szövetsége és a Szentes Városi Tanács Mûvelõdési Osztálya Bácskai Mihályné Molnár Erzsébet akkori osztályvezetõ támogatásával 1971 és 1984 között kétévenként rendezték meg az Éneklõ Rajok Országos Találkozóját. A háromnapos rendezvényeken számtalan kisdiák mutatta be tudását, ismerkedhetett más tájegységek dalaival, táncaival. Meghívott vendégek tartottak elõadásokat, értékelték a produkciókat. Így jutott el városunkba Soltész Erzsébet dalszövegíró, Sebestyén Márta, Budai Ilona népdalénekes, Pribolyszki Mátyás citerás, Bársony Mihály tekerõs, és még hosszan lehetne a sort folytatni.