Tekerõlant nyitott állapotban
Bartók Béla
Bartók Béla kézirata (1906)
Az idõs Szenyéri tekerõjével (Magántulajdon: Becsák János)
Szenyéri Dániel levele Kodálynak
Szenyéri Dániel levele Kodálynak
Kodály sorai Szenyérinek
Kodály-kézirat
Kodály népdalokat dolgoz fel gramafonnal
Kodály Zoltán
Kodályné aláírása
Tekerõlant
1.2.1:A tekerõlant vagy forgólant
A francia arisztokrácia divathullámának hanyatlása után került hazánkba e hangszer a 19. században. A francia forradalom bukását követõen a vándormuzsikusok bejárták egész Európát. Így kerültek Magyarországra is, ahol kezdetben sikertelenség kísérte útjukat. Csupán az egyszerû, falusi emberek fogadták be a hangszert. Néhány ügyes kezû ember a francia minta alapján megpróbálta elkészíteni ezt az érdekes zeneszerszámot, majd saját dallamkincsünk is hamarosan megszólalt. Fõleg Csongrád és Szentes környékén terjedt el a használata.
Hankóczi Gyula 1982-ben az alábbi feljegyzést készítette Bíró Sándorral folytatott beszélgetésérõl: „Bíró Sándor 1963-ban csinálta a tekerõjét. Elõször az oldalát készítette el.
Az egyik asztalosnál a megfelelõ lapokat kivágta, majd két görbe fa közé szorította. Elfûrészelték, és közé szorították. Az oldalára rájött a feje, meg a hátulja /=az alja/. Benne kis láb, lélek van, aztán következik a teteje, bele a kerék, meg a tengely. (…) A kerék körtefa. Leginkább vadkörtébõl csinálták. A kottaház elsõbb meglett készen: e1 az alap, e3 az utolsó. Két oktáv van benne, felül a félhangok: fisz1 - disz3-ig.
Tekerõjének fõbb adatai: hossza: 78, szélessége: 34,5 - 29, mélysége: 22 cm. Kerékátmérõje 12,5 cm, szélessége 1,8 -2 cm.”
Szentesen a tekerõ igen népszerû volt. 1906-ban és 1908-ban Bartók Béla is járt a városban, és tekerõjátékot rögzített. Néhány évvel késõbb, 1937-ben Pátria felvételre hívták össze a zenészeket (tekerõsöket, klarinétosokat, énekeseket). A válogatás olyan jól sikerült, hogy
1939-ben Budapesten lemezfelvétel is megörökítette játékukat. A Rádió és a Néprajzi Múzeum gramafonfelvételein tekerõjátékot (52-56. lemez), dudajátékot (5., 7-9. lemez) és furulyajátékot (12., 13., 26., 51., 59. lemez) lehet hallgatni.
A tekerõjáték és tekerõkészítés legkiemelkedõbb mûvelõje a Szenyéri család volt. Zsíros Katalin 1985-ben „Száz éve született Szenyéri Dániel tekerõs népmûvész” címû írásában így ír a családról:
„Szenyéri János (1841-1920-as évek eleje) és Fazekas Anna (1845-1905) 1869-ben kötöttek házasságot. Házasságukból 6 gyermek született: közülük csak az elsõ és az utolsó érte meg a felnõttkort. Sára és Dániel. 14 év különbség volt a két gyerek között. Szenyéri János 1905-ben magára maradt, mert felesége 60 éves korában meghalt. (…) Szenyéri Dániel ekkor már kubikosként dolgozott: Út-, vasút-, hídépítésen, ármentesítésen és csatornázáson.(…)
A tehetsége már iskolás korában megmutatkozott. A központi, református nagyiskolába járt (ma Kiss Bálint Református Általános Iskola). Papp Antal tanító felajánlotta, hogy papot nevelnek belõle. Édesapjától azt kérték, csak enni adjon a fiának, a többit állja az egyház. Szenyéri Dániel vallomása szerint nem szeretett tanulni, csak minden ráragadt az iskolában.
Kubikos munkavezetõként az elsõ világháborúig bejárta az egész Monarchiát: a Kárpátoktól az Adriáig.(…) Az 1920-as években eljárt dolgozni, csak a téli idõt töltötte itthon alkalmi munkával (...) 1942-tõl egy kis földdel bíbelõdött, meg a feleségével piacolt. (…)
1950-ben Budapesten dolgozott, ahonnan betegen jött haza, és érszûkület miatt levágták az egyik lábát, majd 10 év múlva a másikat.
Betegsége testben-lélekben megtörte, de méltósággal viselte a csapást. Kedélyét haláláig megõrizte. (…) Sokan keresték fel a negyvenes évek végétõl, és az ötvenes években rádiófelvétel is készült vele. A levelei között Balla Péter nevével lehet legtöbbet találkozni, de ott van Vikár Béláé és Volly Istváné is. (…) Az igen töredékes emlékekbõl arra lehet következtetni, hogy Kodály Zoltánnal való megismerkedése, beszélgetésük felerõsítette emlékeit, zenei tudását felelevenítette. 1957. augusztus 20-án elnyerte a Népmûvészet mestere címet. (…)
Kodály Zoltánnal való kapcsolata mély nyomot hagyott Szenyéri Dánielben. Még a magnófelvétel idején, 1967 õszén is õszinte tisztelettel beszélt róla.(…) Szenyéri elbeszélése szerint Kodály felvitte õt magához, néhány napig vendégül látta, ott lakott náluk, és volt módjuk beszélgetni. Ezért lehet valószínû 1955-ben írt levelének ennyire természetes és emberi a hangja. Ebben a levélben a következõket olvashatjuk:
„Szentes városának a tekerõ muzsika által kinevezett fia” már kisgyermek korában megtanult tekerõzni. Emlékei szerint 10-13 éves korában játszania kellett, hogy édesapja ellenõrizze a tekerõ hangját. Félna-pokon is ez volt a dolga. Ült a padkán, játszott a tekerõn, míg édesapja a következõn dolgozott. Így aztán nemcsak a mesterségét tanulta meg, hanem a muzsikálást is a legfogékonyabb korban sajátította el. (…) Tisztában volt tudása értékével, és természetesen válaszolta az egyik diák kérdésére, hogy milyen népdalt tanult Kodálytól: „Én nem tanultam Kodálytól, õ tanult tûlem. Én annak is adtam dalt. Sokan vittek tõlem dalt, valódi népdalt.”
Az 1960-as években sok hazai és külföldi népzenekutató felkereste, többek között Sárosi Bálint is járt nála. A televízió is készített vele felvételt.
Élete utolsó 10 esztendeje tragédiák sorozata: 1959 õszén közúti baleset áldozata lett egyetlen fia és fiúunokája. A szörnyû tényrõl értesíti Kodályt is. (…) Kodály biztosan az okos, öntudatos, a világban jártas embert és a népi kultúra megtartóját látta benne, akit annyira becsült, hogy a Zeneakadémián rendezett ünnepségre is meghívta, amikor 80. születésnapját ünnepelték 1962-ben. Szenyéri Dániel személyesen válaszolt, bár reszketõs kézzel, de szép hibátlan írással.
Az évek ezután csak nehezebbek lettek (…) felesége is betegeskedett, majd 1967-ben meghalt.
Õ maga 1969. február 22-én hunyt el.
Szenyéri Julianna (leánya) mindent megtett annak érdekében, hogy édesapja hátrahagyott emléktárgyait megõrizze, és tekerõit méltó helyre jutassa. Sajnos a Néprajzi Múzeum a 70-es évek elején még nem tudta, hogy ki volt Szenyéri Dániel, legfeljebb annyit, hogy egy tekerõs, akivel a rádió és a tévé felvételt készített. Kodállyal való kapcsolatára a hagyaték rendezésekor derült fény. (…)”
Szentes leghíresebb tekerõkészítõi
Gerecz János, Labádi János, Répa János, Szenyéri János
Szentes leghíresebb tekerõjátékosai
Balla István 1876-19? napszámos, kubikos. 1939-ben tekerõjátékát a Pátria-felvételeken rögzítették. Gyakran játszott János testvérével együtt, aki klarinétozott.
Balla Tibor 1962-ben született, jelenleg Kunszentmártonon él. Õ maga kiválóan játszik tekerõn és citerán. Gyakran szerepel szentesi rendezvényeken, meghívásra szívesen tart az iskolásoknak rendhagyó énekórát, melyen bemutatja csodálatosan szép kivitelezésû hangszerét.
Kalmár Sándor 1930-ban született Szentesen. A helyi Horváth Mihály Gimnáziumban Derzsi Kovács Jenõ tanítványa volt. Hangszerjátékával 1947-ben eljutott a Cserkész Világ Jamboree Találkozóra a Párizs melletti Moisson-ba, ahol aranyoklevéllel jutalmazták játékát. Szülei is zenemûvelõ emberek voltak, õ maga Szenyéri Dánieltõl tanulta a tekerõ kezelését.
Remzsõ József 1948-ban született Szentesen. Szülei iparral foglalkozó, zeneszeretõ emberek voltak. Szenyéri Dániel játéka keltette fel érdeklõdését a tekerõ iránt. Szerette volna a példakép hangszerét megvásárolni, de sajnos a körülmények nem tették ezt lehetõvé. Így egy csongrádi rossz állapotú tekerõ került a tulajdonába, melyet egy utcabeli idõs tekerõssel, Halász Szabó Zsigmoddal megjavítottak. Tõle tanulta meg a hangszer használatát és karbantartását.
Sípos József (1900-1968) földmûves családból származó tekerõs. Derzsi Kovács Jenõ tõle gyûjtött 40 dalt.
Szenyéri Dániel (1885-1969) Szenyéri János fia.
Szenyéri János (1841-1920) a város legkiemelkedõbb tekerõkészítõje és játékosa. 1896-ban bronzérmet kapott a szegedi kiállításon tekerõjével. Vándormuzsikusként járta a környéket, megfordult Ördöngösön, Szegeden, Tápén és még számos településen. Paraszti munkát nem végezhetett, mert mindkét keze születésétõl fogva rövidebb volt. Ezért „Kacska Szenyérinek” nevezték.
Virágos Sándor (1898-1981) szõlõmûveléssel foglalkozott. Számtalan szép dalt tudott tekerõjén megszólaltatni.