Egy szerencsés nemzedék tagjai  A népi kollégium bölcsőjét ringatták Ajánlja a cikket?         | 2004-09-09 | Balázsi Irén A népi kollégiumi mozgalom bölcsőjét a szentesi születésű, Amerikában élő Boros Lajos ringatta a múlt század harmincas éveiben. Rá is emlékeztek a Födelet kaptunk az országban, párnát... című dokumentumkötet minapi bemutatóján. A fényes szellők nemzedéke. Örültek egymásnak Fotó: Vidovics Ferenc Megelőzte korát a szentesi Boros Lajos, aki a múlt század harmincas éveiben indította útjára azt a mozgalmat, amely a tudás birodalmába szólította a szegény sorsú, ám a betűket szerető fiatalokat. A népi kollégiumok atyjaként emlegett, a kilencvenes éveiben járó matematikus Amerikában él, de hazajár szülővárosába. A szentesi Táncsics Mihály Népi Kollégium történetét dokumentáló kötet minapi bemutatóján azt mondta a könyv szerkesztője, Fenyvesi István irodalomtörténész – aki maga is e körhöz tartozott –, hogy Boros Lajos azt kérte: ha meghal, a hamvait a szentesi református nagytemplom tornyából szórják majd szét. Ennek közelében kaptak födelet a tehetséges diákok 1946-tól 49-ig, a Kiss Bálint utcai épületen 2001-ben emléktáblát is állítottak egykori otthonuknak a volt népi kollégisták. Valójában a táblaavatáskor határozták el, hogy kötetbe gyűjtik a korabeli dokumentumokat és visszaemlékezeséket a Nékoszról. Az Akadémia szentesi születésű tagja, Pataki Ferenc szerint ugyan csak három évig működött az ifjúsági mozgalom, ám „a története akkor ér majd véget, amikor az utolsó hajdani kollégista is kilép az életből". Szerencsére sokan vannak még, és mesélnek. A József Attila-díjas szegedi író, Tóth Béla asztalosként lett népi kollégista, s társaihoz hasonlóan dolgozott is a szakmájában a tanulás mellett, mert „pénzzel nem voltak elengedve", a nép eléggé száraz kenyerét ették. A szentesi kertészeti szakközépiskola nyugalmazott igazgatóhelyettese, Bucsány György – habár nem volt népi kollégista – az új kiadványt úgy jellemezte: nem tudta letenni a könyvet, és Tóth Bélához hasonlóan ő is megkönnyezte. Szerinte a népi kollégium a vállalt feladatát nem középiskolás fokon teljesítette. Ezt pedig 1946-ban fogalmazta meg Tildy Zoltán köztársasági elnök: „Minden erővel és minden áldozat meghozatalával biztosítani kell az iskolától, a művelődéstől eddig elzárt magyar fiatalság: a parasztság és munkásság gyermekeinek neveltetési lehetőségét." Pataki Ferenc szerencsés nemzedéknek nevezi a saját generációját. Közülük többen azt vallják: ifjúságuk legszebb korszaka volt a Nékoszban eltöltött idő, amelynek szelleme végigkísérte az életüket. Csodát akartak, majd rájöttek, hogy az nem is olyan egyszerű. A volt szentesi népi kollégista, Lengyel István történész azonban úgy fogalmazott: a gondolkodó emberek általában elismerően beszélnek a mozgalmukról. Az utóbbi évtizedekben pedig, amikor feltűntek a reményvesztett, drogozó fiatalok, adódott az ötlet, hogy jó lenne a Nékoszhoz hasonló mozgalmat indítani. Lengyel István viszont úgy véli, hogy ez lehetetlen. „A Nékosz sajátos körülményekre, sajátos időkre szabott jelenség volt, ami megismételhetetlen. Bennünk azonban, akik végigcsináltuk, életünk végéig megmarad az emléke."