|
2002. április 29.
A CSODÁK ÜZENETE
Dr. Csiha Kálmán ny. erdélyi református püspök előadásait 2002. április 23-28-ig minden este 18 órától halgathatják meg az érdeklődők a Felsőpárti Református templomban (Jókai u. 71.).
Az előadások után egy tea mellett megbeszélgethetik az érdeklődők az előadáson elhangzottakat az előadóval. Szentes, 2002. 04. 24.
Farkas Sándor (Fidesz + MDF) közös jelöltje Dr. Demeter Attila (MSZP) Mind két képviselő családja társaságában adta le voksát a szavazókörökben
Vége az országgyűlési képviselő-választásnak Magyarországon! Április 21-én 6 és 19 óra között lezajlott a 2002. évi országgyűlési képviselő választás második fordulója. Csongrád megye 5-ös választó körzetében két képviselő jelölt között választhattak a szavazók. 1. Farkas Sándor (Fidesz+MDF) 2. Dr. Demeter Attila (MSZP)
Részletes eredmények: ITT
Szentes, 2002. 04. 22.
"Aranymadzagkáim!" búcsúzom
Varga Rózsa (1909-2002) eltávozott közülünk, aki életét a gyerekek testi-leki nevelésének szentelte. Szentes köztiszteletben élő tanára több nemzedék sorsát irányította és nevelésével határozta meg.
A sokak által szeretett és tisztelt Rózsa néni bölcsész diplomáját 1937. január 28-án a magyar királyi Ferenc József Tudományegyetemen szerezte meg. Szentes több iskolájában tanított, végül a Horváth Mihály Gimnáziumból ment nyugdíjba 1966-ban. Szentes, 2002. 04. 17.
Topolyai vendégek Szentesen
Április 11-én a Költészet Napja alkalmából Szentesre látogatott el a topolyai Kodály Zoltán Művelődési Központ Auróra Beszédművészeti Stúdió. Délelőtt az Ifjúsági és Művelődési Házban rendkívüli irodalom órát tartottak a középiskolások számára, ahol verssel, szavalattal, énekkel és muzsikával tisztelegtek költők előtt.
Délután stúdió tagjai a Városi Könyvtárban Jószef Attila est keretében adták elő "Életünk az ember kedve" című estjüket. Szentes, 2002. 04. 12.
"Rejtelmek, ha zengenek"
Április 6-án, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban rendezték meg az Alkotó pedagógusok előadóművészeti bemutatóját.
Az Árpád utcai Óvoda egy színjátékkal készült e jeles rendezvényre, mely próbára tette a rekeszizmokat. A képen látható a Csongrádi Kamarakórus, akik a komolyabb művészeti ágat képviselték. Akik részt vettek, azok rengeteget nyertek, mert igen színvonalas délutánt szereztek a fellépő pedagógusok. Szentes, 2002. 04. 08.
2002. április 7-én tartották Magyarországon az Országgyűlési Képviselői választást. A szentesi végeredményről a Választási Bizottság hivatalos internetes oldaláról tájékozódhatunk a www.valasztas.hu/so02/v02din1/ejk0605.htm
A választáson köszöntötték az első szavazókat, akik egy emléklapot és egy plasztik kártyát kaptak. Ezzel a kis ajándékkal tették emlékezetesebbé az első választásukat.
Voltak olyan választókörzetek ahol a szavazás végezetéig folyamatos roham volt. (22., 23. választókörzet, Kertváros). De az igazi munka este 7 óra után érkezett el amikor a szavazatokat összeszámlálták.
Szentes, 2002. 04. 08.
Gólyás ház új fészekaljjal
Az elmúlt héten a szentesi tűzoltók segítségével fészekrenoválást hajtottak végre a Petőfi S. utcai gólyás ház kéményén. Évtizedek óta található gólyafészek ezen az épületen, ami mára már több generáció gólyát adott a természetnek és Szentesnek. Ezen a télen az itt található fészek fele ledőlt és a szakemberek elérkezettnek látták, hogy a sérült fészeknek új alapot építsenek az Afrikából érkező gólyavendégek érkezése előtt. Tóth Tamás (a Körös-Maros Nemzeti Park Természetvédelmi felügyelője) irányításával került felszerelésre a képen látható fém fészektartó. A Tisza árterére megérkeztek az első feketególyák, és őket követik fehér társaik is, akiket nagy izgalommal várnak a Szentesiek, mert kíváncsiak vagyunk, hogy miként fogadják az új "modern" fészket. Szentes, 2002. 04. 05.
Tavasz a természetben!
Tavasz a természetben címmel nyílt kiállítás az Ifjúsági és Művelődési Ház egyik termében.
A megnyitón adták át ez elismeréseket az alkotásaikkal kimagasló színvonalat elérő alkotóknak, amiket Bíró Károly festőművész a megnyitóbeszédében méltatott. Szentes, 2002. 04. 22.
Hamarosan megnyitja kapuját Igor Ivanov aktfotó kiállítása a Művelődési és Ifjúsági Házban. A tárlat látogatható az Ifjúsági Ház nyitvatartási idejében. Szentes, 2002. 04. 19.
V. megyei Petőfi-szavalóverseny
Petőfi Sándor Általános Iskolában rendezték meg az V. megyei Petőfi-szavalóversenyt, melyre az iskolai háziversenyek győztesei kaptak meghívást. Két korcsoportban rendezték meg a versenyeket (7-8. oszt., 5-6. oszt.).
Eredmények 5-6. osztály:
1. Banyó Péter - Makó, Kertvárosi Ált. Isk. Felkészítő nevelő: Széll Zsuzsa 2. Fehér Balázs - Hódmezővásárhely, Felk. nev. Arnóczky Mária 3. Balog Enikő - Szeged, Gedói Ált. Isk. Felk. nev.: Kothencz Erzsébet 4. Savanya Andrea - Szeged, Gedói Ált. Isk. Felk. nev.: Kothencz Erzsébet 5. Papp Anita - Szeged, Arany János Ált. Isk. Felk. Kónya Lászlóné
7-8. osztály:
1. Drubina Orsolya - Szeged, Hunyadi János Ált. Isk. Felk. nev.: Ördögh József 2. Kruzslicz Tamás -Szentes, Koszta József Ált. Isk. Felk. nev.: Tóthné Hlavács Mária 3. Börcsök Boglárka - Kiszombor, Dózsa György Ált. Isk. Felk. nev.: Borkáné Dudás Mónika 4. Kovács Kata - Mártély, Felk. nev.: Benkő Brigitta 5. Bajnai Zita - Szeged, Makkosházi Ált. Isk. Felk. nev.: Jáger László Szentes, 2002. 04. 24.
Fújtak a kártevőknek!
Április 24-én sokan gondolták, hogy elkezdték a szúnyogok irtását, de mégsem! A városban cirkáló permetező autó csak a gesztenyefák előtt kapcsolta be szórófejét, így kiderült, hogy a virágzó gesztenyefák védelmében permeteztek több ponton a városban (Klauzál utca, Széchenyi liget ....). Szentes, 2002. 04. 25.
Híd ember a Kurca parton
Eperjes Károlyt a népszerű színészt látta vendégül a Keresztény Pedagógusok Kamarája az Ifjúsági Házban április 18-án. "Az igazat mondd, ne csak a valódit" címmel tartotta meg előadását, mely után nemcsak az előadással kapcsolatos kérdéseket, hanem a most elkészült Hídember című filmmel kapcsolatban is kérdezhetett a közönség.
Szentes, 2002. 04. 19.
Mozgáskorlátozottak a Városházán
Április 17-én üzemelték be a képen látható mozgáskorlátozottak szállítására alkalmas lépcsőn járó szerkezetet a Városházán. Ezzel a géppel könnyen megközelíthetővé tették a mozgáskorlátozottak és fogyatékosok számára a hivatali épület emeleti irodáit. Ugyan segítségre van szükség a segédeszköz működtetéséhez, de hamarosan felkerül a bejárat mellé egy jelzőkészülék, amivel jelezhetik a Városházára látogató mozgásukban korlátozottak az ügyeletes személyzetnek, hogy igénybe szeretnék venni a lépcsőn járót.
A főpróbán Szirbik Imre polgármester úr és Cseuz András is szemügyre vette az ügyes szerkezetet, majd egy gyorstalpaló tanfolyamon megmutatták a gép működését, hogy a következő óráktól már biztonságosan tudják működtetni a gépezetet. Szentes, 2002. 04. 18.
Bezárta kapuit a X. Kereskedelmi Napok és vásár
Képes beszámoló a kiállításról és vásárról ITT! Szentes, 2002. 04. 15.
Kifogták a Gerecz tavi szörnyet!
Április 11-én hajnal 6 órakor Makai Lajos kiment pontyozni a Gerecz tóra. Az első pontyot sikeresen meg is fogta, de fél hétkor a következő kapáskor érezte, hogy ez nem ponty, hanem valami óriási hal. Elkezdődött az embert és halat próbára tevő küzdelem. A fárasztást szinte földön, vízen és levegőben folytatta a nagy ho-ho-ho-horgász.
Az ádáz küzdelem egészen délután fél hatig tartott (11 órán keresztül), amikor is a hatalmas harcsa megadta magát.
És a pontos méretek: Hossza: 230 cm Súlya: 74 kg Hogy milyen csalival lett kifogva? Azt is megtudtuk, mert a kukorica volt a nyerő! Közel 70 érdeklődő szurkolt apa és fiának, hogy sikerüljön kiemelni a tó rémét, amit már évek óta ki akartak fogni, de végre most sikerült. Tudomásunk szerint még két ekkora példány található a tóban, tehát horgászok botra fel!. Szentes, 2002. 04. 12.
Szentesi Kinizsi TE - Székkutas 1 : 1
A Kinizsi (kék-fehér) focistái április 20-án fogadták a Spartacus sportpályán a székkutasi (piros) csapatot. A pontatlan játék megbosszulta magát, mert a második félidőben már csak futottak az eredmény után, hogy legalább egy pontot itthon tartsanak a szentesiek, ami nehezen. de sikerült is. Szentes, 2002. 04. 22.
Startol a Bozsik program 2.
Az utánpótlás-nevelés a sikeres futball egyik legfontosabb pillére.
A Magyal Labdarúgó Szövetség szervezésében elkezdődött a Bozsik Program második fordulója. Ez a program legfontosabb célja az utánpótlás nevelés és a futball népszerűsítése Magyarországon. Az UEFA által összeállított statisztika alapján 10 millió magyar közül 43 ezer a 18 év alatti futballista fiatal. (0,43%). Ez a szám Norvégiában 7,32%! A szentesi Spartacus sportpályán április 14-én rendezték meg a Bozsik program keretében a fiatalok focitornáját. Szentes, 2002. 04. 15.
Szeged - Szentes 10 : 8
A szegedi pólósok látogattak el Szentesre a sátrától megszabadult strandfürdőbe április 13-án. A szentesiek jól tartották magukat egészen a harmadik negyedig, de ekkor egy zsűri és játékvezetői tévedés miatt a már megadott!!!!! gólt nem adták meg, hanem újra kellett játszani azt a játékidőt. Ebben a helyzetben, amikor a Szentes kiegyenlített, egy nem megadott gól sokat számít nem csak pontbelileg, de lélektanilag is. A szentesi gárdát Dr. Tóth Gyula irányította, mert egy mérkőzésről eltiltották Kádár Józsefet. Hiába próbáltunk egyenlíteni, sajnos nem sikerült. Elég fordulatos mérkőzést láthatott a közönség, mely olykor át ment egyszerű pankrációvá, ahol a Szeged húzta a rövidebbet. Szentes, 2002. 04. 15.
Bot- és keszegfogó verseny
Április 7-én a délelőtti órákban rendezett házi versenyt a Szentesi Horgász Egyesület, melyen tíz horgász mérte össze tudását. Voltak, akik botot, de voltak, akik halat is fogtak, de ez az a sportág, ahol egy finom női kéz biztos sikert hoz. Szentes, 2002. 04. 08.
|
|