Isten éltessen gyémántlakodalmatokon

Irénke néni és Ernő bácsi!

Az elmúlt héten (2003. október 25.) ünnepelte dr. Imre Ernő nyug. református esperes, Szentes Város Díszpolgára és felesége Zanka Irén házasságuknak 60. évfordulóját. E jeles alkalomból mi is meglátogattuk a "ifjú" párt.

"A hosszú évek gyötrődését mindennél jobban felejteti a szerető család" mondta Imre Ernő, aki a következő pár sorban szeretné megköszönni feleségének a kitartását és szeretetét.

A gyémántlakodalom, olyan alkalom, amely két ember közös életében 60 év alatt mindössze egyszer fordulhat elő. Azért nem lehet úgy elmenni mellette, mint más személyes és családi élmények mellett. Meg is ünnepeljük, még hozzá családunk szűk körében. Ami kettőnket, feleségemet és engem illet, 2003. október 26-a számunkra a boldog hálaadás napja. Természetesen mindenekelőtt Istennek adunk hálát azért, hogy kettőnket megalkotott, és 1943 október 25-én a Fejér megyei csabdi református templomban áldását adta ránk. Ebből az áldásból született a három fiunk, majd az ő révükön lett három leányunk, szüleikkel, hat unokánk, hárman hitvesükkel, azok szüleivel, végül négy dédunokánk, akik vigasztaltak kettőnk szüleinek és két nászunknak elvesztéséért. Az Ő emlékük elevenen él bennünk.

Külön fejezetet érdemelnek a barátaink, akiknek a többsége nálunk jóval idősebb lévén, rég elment a minden földinek útján. Értük azok kárpótolnak bennünket, akik még élnek és akik az egyházak közösségében, a Petőfi utcai iskolában és városunk társadalmában végzett sok évtizedes tevékenységünk során szeretetükbe fogadtak. Ha igaz a közmondás, hogy madarat tolláról, embert barátjától ismerni meg, akkor túlzás nélkül vallhatom, hogy a kincseket érő emberek szeretete a szó legnemesebb értelmében gazdag emberekké tett kettőnket és családunkat is. Köszönjük nekik. Ezek előrebocsátása után meg kell vallanom, hogy a feleségemet attól kezdve, hogy az egyházi tanítói eskütétele napján első alkalommal megpillantottam és megszerettem, mindazért, amit később hitvesemként és hivatásában, mint tanítónő és tanárnő a növendékeiért, egyúttal egyházi szolgálatomban aktív részestársamként tett, nem tudok elég hálás lenni neki.

Irénke néni a mai napig megőrizte Ernő bácsiék első "arany" karikagyűrűjét, amely ezüst volt!

 Büszke lehettem rá. Külön köszönöm, hogy elviselte, ha alkotó munkát végezvén sokszor magára hagytam és amikor kellett, „elszenvedett szeretetben". Három felejthetetlen élményem örökre hozzá köt. Az egyik az, hogy amikor a negyedik találkozásunk alkalmával megkértem a kezét, igent mondott. A második élményem az, hogy amikor nem egészen egy évvel a háború befejezése után ösztöndíjjal Hollandiába hívtak, és megkérdeztem Tőle, mit tegyek, a kiégett templom és a rommá lőtt parókia előtt másfél éves kisfiunkkal a karján azt mondta: „menned kell". Elég lett volna egy szót sem szólnia s én akkor maradok. Európa és Amerika pedig bezáródott volna előttem. De ő küldött.

A harmadik élményem az volt, hogy amikor Hollandiában egy évet a révemen eltölthetett, és a második gyermekünk megszületésekor a Salem kórházban nyelvi nehézségek miatt a szülőpad mellet tolmácsolnom kellett, három teljes órán át csak a gyötrődő arcát láttam. Azóta is látom... Van a Bibliában ez ige, amelyik szerint a „hármas kötél nem szakad el egyhamar" (Prédikátor kve 4,12), nos ez az én hármas kötelem, amelyik engem a házasságunkban kötve tartott és amíg élek, kötni fog. Köszönöm, ha a fentieket elolvasták, Kedves Olvasók. Három nagyszerű fiunknak, menyeinknek a szerető és ha kell áldozatkész gondoskodását, a folyamatos figyelmességét köszönöm.

Végezetül minden családtagunkra, barátainkra, tisztelőinkre, jó szomszédainkra Isten áldását kérem. „Áldjon meg titeket az Úr és őrizzen meg titeket, világosítsa meg az Úr az ő arcát rajtatok és könyörüljön rajtatok, fordítsa szent tekintetét rátok és adjon nektek békét" (4 Mózes 6,24-26), boldog, hosszú életet és akik házasságban élnek azoknak valamikor arany, majd gyémánt lakodalmat.

Dr. Imre Ernő

Szentes, 2003. 10. 30.