|
Zenével - tánccal - képpel Bemutatkozik a Szegvári Alapfokú Művészeti Iskola 2003. október 15-én a Városi Könyvtárban mutatkozott be a nagyközönségnek a Szegvári Alapfokú Művészeti Iskola.
A művészeti iskola 1996-ban kezdte meg működését. A kezdetekben zeneművészeti oktatás folyt Szegváron és Derekegyházán. Immáron a nyolcadik tanévüket kezdték el most szeptemberben. Ez idő alatt növendékeik többször szerepeltek különböző községi ünnepségeken, megyei és területi versenyeken, találkozókon, ahonnan szép sikerekkel tértek haza.
A bemutatkozó műsorban következett a Five Angels zenekar, ami 2001 tavaszán alakult, egy zenei találkozón való részvétel apropójaként. A csapat nevének választása is ekkorra datálható, mely teljes mértékben a lányok ötlete alapján alakult ki. Azóta Szegváron több fontos eseményen, hangversenyen, gyermeknapon, ballagáson léptek fel. Legutóbb nyár végén itt Szentesen a Lecsófőző-fesztiválon adtak ízelítőt műsorukból. Az angyali zenekar folyamatosan bővíti repertoárját, mely köszönhető felkészítőjüknek Forgó Róbertnek, aki a dalokat, számokat átdolgozza, hangszereli a zenekar számára.
Öt Angyal a Five Angels
2002 szeptemberétől új művészeti ágként indult el iskolánkban a festészet-grafika tagozat.
Ennek a Petőfi Sándor Általános Iskola ad otthont, tehát javarészt az ott tanuló gyerekekből kerülnek ki növendékek. Az alsó tagozatosokkal való foglalkozást Gágyor Jánosné vállalta fel. A bemutatkozó műsor után kiállítás nyílt a könyvtár előadótermében.
De nézzük tovább a műsort!
Rácz Enikő és Kószó Ádám (Szegvári Dobbantó táncegyüttes) Vígh Róbert és Dániel
1998-ban a nagy hagyományokkal rendelkező szegvári Dobbantó néptáncegyüttes csatlakozott az intézményhez. A csatlakozást Szegváron megelőzte több évtizedes néptáncoktatás, melynek során felnevelődött és folyamatosan működött gyermek, ifjúsági és felnőtt néptánccsoport a művelődési ház szakköreként. A különböző korosztályok rendszeres résztvevői népművészeti táboroknak, megyei és országos versenyeknek, fesztiváloknak.
Befejezésül meghallgathattuk részben az iskola tanáraiból alakult zenekart, akik első próbáikat 2002 nyarán kezdték meg. A jelenlegi repertoár legfőképp megzenésített szerelmes versekből áll, de néhány népdal-, illetve közismert, de igényes könnyűzenei feldolgozás is található a műsorban Forgó Róbertnek köszönhetően, aki a számok megzenésítője. Tagok: Korcsmáros Réka ének-furulya; Andor Csilla ének-hegedű; Szögi Márta zongora; Virág Tibor ütőhangszerek; Bajomi Nagy Péter bőgő; Forgó Róbert ének-gitár
Szentes, 2003. 10. 17.
|