Cserna-Szabó András
Az üres csizmácskák éjszakája
Részlet a Félelem és reszketés Nagyhályogon című novellakötetből
„Kérjük, vegye figyelembe, hogy
a nagy magasságban elfogyasztott
ital nagyobb hatással van
a szervezetre, mint általában.”
Malév Rt.
De megharapnám ennek a Pamela Andersonnak a mellit, motyogta maga elé teli szájjal Öregtódor a Malév-gépen, miközben befőttes üvegből kanalazta a szarvaspörköltet, és egy amerikai képes magazint nézegetett. A stewardess már a hatodik viszkit hozta a hályogi lakatosnak, aki hatalmas sombrerót viselt a fején (még a ferihegyi duty free üzletben szerezte be), felsőtestét tarka hawaii-ing borította, és folyamatosan csuklott (saját verziója szerint „légi betegség” gyötörte, először ült repülőn). Az ablakból csak valami légnemű tejfölt lehetett látni, és a kapitány bemondta, hogy éppen tizenegyezer méter magasan száll a gép. Öregtódor gyors fejszámolást végzett, s végül ámulva állapította meg: de hiszen ez éppen annyi, mint Nagyhályogtól a város. Ettől jócskán megrémült, bekötötte biztonsági övét, nagyot kortyolt a Balantines-ból, majd újra a magazinban domborodó idomokra vetette tekintetét.
Pamela remek formában volt: szőke haja sárga kígyórajként siklott arca két oldalán lopótöknyi mellei felé, pillantása olyan forró volt, hogy tükörtojást lehetett volna sütni rajta, tomporán pedig úgy csillogott a vaku fénye, akár karácsonyfa tetején a csúcsdísz.
A lakatos nézte még egy ideig a fotót, aztán úgy érezte, meg kell osztania valakivel az élményt, mellette ülő kisebbik fiát megbökte könyökével:
– Azért ezt a cicát te is hagynád dorombolni magadon, mi?
Kistódor azonban nem osztozott apja elragadtatásában, idegesen leintette, ugyan, apuka, tessék felnőni, csokiból van a csaj, meg öreg is már, leveszi a bikinijét, oszt tiszta kakaóvaj, inkább igyunk még valamit.
Két nappal előbb az alsópárti kocsmában is ugyanezt mondta Kistódor, csak akkor nem az apjának, hanem a bátyjának: igyunk még valamit. Azzal hozott még két savanyú nagyfröccsöt, lerakta a flipper üvegére, majd rágyújtott. A zippót farmernadrágján gyújtotta meg, a tetőt térdén pattintotta vissza. Lehetetlen volt nem észrevenni, hogy benzines öngyújtóval dolgozik.
Gyengus lesz az éjszaka, szólt Kistódor szomorkásan, miután befejezte a tűzgyújtási szertartást, valami nyál amcsi film megy az ifiházban, az összes csaj ott lesz.
Tartogassuk magunkat sűrűbb estékre, helyeselt Nagytódor.
Nem mintha túlzottan érdekelne, mit csinálnak ezek a csajok. Falusi libák, nem tudnak felizgatni, mondta Kistódor, és belekortyolt a fröccsbe.
Engem se érdekelnek, válaszolt Nagytódor, közben nadrágjának bal zsebébe nyúlt, hátha talál húszast a flipperhez.
Tulajdonképpen érdekel téged valami, kérdezte Kistódor, nem is azért, mert kíváncsi volt rá, csak, hogy beszélgessen.
Egy kezemen meg tudnám számolni, szólt unottan Nagytódor, majd felemelte bal kezét, ujjait szétnyitotta, és sorolni kezdte. A segély, a foci, a fröccs, a metál, meg a kocsik. Ezzel mind az öt ujja elfogyott, csupán egy zárt ököl maradt a levegőben.
Kistódor kicsit tűnődött, aztán azt kérdezte, hogy akkor mi van a nagy dobással.
A nagy dobás, igen, helyeselt Nagytódor, ja, a nagy dobás. Aztán javított: akkor két kezemen.
Ekkor Nagytódor belenyúlt farzsebébe, és rátalált két húszasra. Bedobta a flipperbe. A gép rögvest színes fényekkel és vidám zenével köszöntötte a kihívót. Kistódor nagyon jól tudta, bátyja mennyire utálja, ha játék közben beszélnek hozzá. Nagytódor ugyanis képtelen volt koncentrálni a golyókra, mikor valaki a fülébe duruzsolt. Kistódor ezért egy szót sem szólt, csak levette a poharakat az üvegről, majd némán figyelte a villogó pályát, az ide-oda kanyargó fémgolyókat, a folyton ugráló lapátokat, és persze a játékgépre festett böhöm Terminátort, aki kéken vibráló szemekkel csupán annyit mondott, mikor az utolsó golyó is eltűnt a lapátok között: hasta la vista, baby!
Még megitták maradék fröccsüket, aztán Kistódor bólintott, induljanak. A Tódor-fivérek felvették szögekkel kivert bőrdzsekijüket, hátrasimították vállig érő, zsíros loboncukat, fejükbe nyomták Metallica-, illetve Anthrax-emblémás, fekete baseball-sapkájukat, a söntéspultra pénzt tettek, köszöntek, azzal kiléptek a kocsmából a havas, téli éjszakába.
Az izmos szél arcukba fújta a havat, lélek nem volt az utcán, magányosan baktattak hazafelé a betonúton.
Te, mondta Kistódor kiabálva, hogy túlüvöltse a falusi hóvihart, ez a tél van olyan kemény, mint egy Motörhead-lemez.
Ez, kérdezte Nagytódor. Ez olyan szigorú, mint az első Megadeth.
Te, kérdezte aztán Kistódor. Te tudod, milyen nap van ma?
Szerda, válaszolta Nagytódor.
Nem úgy, rázta a fejét Kistódor. Hanem, hogy hanyadika.
Azt nem, mondta Nagytódor.
Hát ötödike, bazmeg, december ötödike, most jön a Télapó, nevetett Kistódor.
A Mikulás?
Az hát, válaszolta Kistódor.
Akkor most kell a bakancsainkat kirakni az ablakba?
Ja, helyeselt Kistódor.
Hát az enyémtől biztosan beájul a Miki, röhögött Nagytódor, azzal lehajolt, gyúrt egy hógolyót, és hozzávágta öccse bőrdzsekijéhez.
A Tódor-fivéreknek olyan jó kedvük kerekedett attól, hogy rájöttek, jön a Mikulás, mintha autogramot kaptak volna James Hetfieldtől, a Metallica frontemberétől. Nevettek, és nekiálltak hógolyózni, egymás arcába dörgölték a havat, aztán (mint két bolond kölyökkutya) birkóztak, hemperegtek a friss, fehér, puha matériában. Senki nem látta őket, az egész falu behúzódott a melegre. Senki nem is hallotta őket, mert a szél zúgása minden más hangot elnyomott. A Tódor-fivérek se hallottak a szél ordításán kívül egyebet, ezért lepődtek meg annyira, mikor felnéztek a játékból, s pár méterre maguk előtt az utcán hat rénszarvast számoltak meg.
Feltápászkodtak, lesöpörték magukról a havat, kicsit közelebb merészkedtek.
Hat rénszarvas, egy szán, a Mikulás és egy krampusz, összegezte a látottakat Kistódor. Nagytódor csak helyeselni tudott: igen, annyi.
Szervusztok gyerekek, szólt a Mikulás. Nem akartam megzavarni önfeledt játékotokat, láttam, mennyire elmerültetek. Inkább megvártam, míg befejezitek. De most már tényleg engedjetek minket utunkra, sokmillió jó gyereknek kell elvinnünk az ajándékát.
A két Tódor csodálkozva nézett egymásra, a meglepetéstől köszönni is elfelejtettek.
Tulajdonképpen ki a fasz vagy te, kérdezte bizalmatlanul Kistódor a Mikulásra nézve.
Ejnye, kisfiam, hát nem ismertek meg? Én vagyok a Mikulás bácsi. Tudjátok, az a fehér szakállú, piros köntösű, püspöksüveges szent bácsi, aki ajándékokat tesz a jó gyerekek csizmácskáiba. Korábban myrai püspök voltam, egy ízben a niceai zsinaton arcon ütöttem…
A Mikulás még minden bizonnyal folytatta volna önéletrajzát, de a krampuszba belébújt az ördög, és szavába vágott az ősz öregnek. Nagyon kellemetlen hangja volt, akár egy üzekedő macskának.
És a Mikulás bácsiról nevezték el a mikulásvirágot is, oktatta ki Tódorékat. A mikulásvirág, kedves gyerekek, piros fellevelekkel borított, apró virágzatú cserepes dísznövény, melynek őshazája Mexikó. Én pedig a krampusz vagyok, aki a rossz gyerekek csizmácskáiba virgácsot tesz. Sokan nem szeretnek, mert azt hiszik, gonosz vagyok, pedig ez egyáltalán nem igaz. Én inkább úgy mondanám, igazságos pedagógus vagyok, büntetéssel nevelem arra a rossz gyerekeket, hogy jövő évben jobban viselkedjenek, s így elnyerjék a következő decemberben a Mikulás bácsi jóindulatát.
A Mikulás szúrós tekintetét a krampuszra emelte, jelezve, hogy igazán abbahagyhatná már a fecsegést.
Csípj meg, öcsi, ébredjek fel, mondta Nagytódor. Az öccse megcsípte, de nem változott semmi, a Mikulás a helyén volt.
Hát jó, dadogta végül Nagytódor, menjetek csak, azzal félreállt az útból.
A Mikulás ostorával suhintott egyet a levegőbe, a rénszarvasok megindultak, a száncsengők csilingeltek. Már tíz óra is elmúlt.
Nem addig van az, ordított Kistódor, és széttárt karokkal a szarvasok elé ugrott.
Megőrültél, mit csinálsz, kiabálta rémülten Nagytódor, és megpróbálta visszarántani öccsét. A rénszarvasok megtorpantak.
Hát a nagy dobás, bratyó? Hát a nagy dobással mi van, ordította Kistódor.
Mivel, kérdezte dühösen Nagytódor.
Hát a nagy dobással, kiabálta Kistódor, azzal elővette bőrdzsekijének belső zsebéből rugós bicskáját, kipattintotta a pengét.
Idenézz, testvérkém, mutatott Kistódor késének hegyével a szán hátuljára, ennyi puttony ajándékból gazdagok lehetnénk. Elkoccolnánk a cuccot, kireppennénk Amcsiba, tengerpart, napfény, dollárhegyek, szőke csajok, mint a Baywatchban, érted, nyitott Cadillac-kel járnánk, átruccanhatnánk meccsekre Buenos Airesbe, és minden Metallica-koncerten az első sorban csápolnánk. Ez a nagy dobás, bratyókám, és most végre megcsinálhatjuk, erre vártunk, mióta befejeztük a szakmunkást.
A Mikulás és a krampusz félelemmel vegyes csodálkozással figyelte a Tódor-fivérek eszmecseréjét, a hófúvás mintha csillapodott volna némiképp.
Ne legyél már ennyire marha, csitította bátyja Kistódort, mi a szart csinálunk egy szakajtó kisautóval, babával meg nyalókával, tán eladjuk a vurstliban?
De Kistódor csak legyintett, nem győzködte tovább testvérét, bicsakjával kiszabadította a szarvasokat a szán elől, majd az egyik kerítéshez kötötte őket.
Kedves gyerekek, sopánkodott a Mikulás, hát ez igazán nem szép dolog! A rénszarvasainkat nem vehetitek el! A szarvasokra nekünk van szükségünk. Nélkülük hogyan is jutnánk el a világ összes kisgyerekéhez? Különben is, ti semmire se tudjátok őket használni.
Tényleg, öcskös, a szarvasokat minek? A szarvasokkal tényleg nem tudunk mit kezdeni, hagyjuk itt nekik, próbálkozott testvérét jobb belátásra bírni Nagytódor.
Majd Öregtódor pörköltet főz belőlük, magyarázta Kistódor, aki közben felugrott a szánra, és megkezdte a puttonyok lepakolását.
Ejnye-bejnye, kedves gyerekek, siránkozott a Mikulás, ilyet nem szabad csinálni. Hát gengszterek akartok lenni, a fiatalkorúak börtönében akarjátok végezni?
Kuss, mondta Nagytódor, már régen nagykorúak vagyunk. Csak még otthon lakunk a szüleinknél.
Irgum-burgum, kedves gyerekek! Hát ez már igazán nem járja, emelte fel a hangját a Mikulás. Tiltakozni fogok nemzetközi fórumokon, az UNICEF-nél, az ENSZ-nél, a Vöröskeresztnél, még a pápa őszentségénél is! Ezt még nagyon megbánjátok!
Igen-igen, sivította macskaüzekedést idéző hangján a krampusz a Mikulás szavába vágva, hülye kis bunkók, randa buzik, kurva faszszopók, majd a Mikulás bácsi ellátja a bajotokat! Dögöljetek meg, sunyi gecik, majd a pápa elintéz titeket! A Mikulás bácsi ugyanis szent, olyan kapcsolatai vannak a Vatikánban, hogy azt ti el sem tudjátok képzelni, hülye falusi kispályás szarevők!
De krampusz úr! Ne ragadtassa el magát ennyire, emelte szúrós pillantását újfent a koromfekete alakra a Mikulás. Hagyja rám az ügyet, majd én elintézem! Szép szó kell ide, diplomáciai érzék, nem pedig trágárkodás, kérem!
Kistódor oda se figyelt az egészre, csak némán dobálta le a szánról bátyja kezébe a puttonyokat. Minél hamarabb végezni akart, mert a hóvihar csitult, a látási viszonyok lassan javultak, és egyáltalán nem volt szükségük tanúkra. De a „hülye falusi kispályás szarevők” már sok volt neki. Ezt már nem bírta el a lelke! Abbahagyta a pakolást, újra elővette rugós bicskáját, majd a Mikulás felé fordult.
Ki a kispályás falusi szarevő, te baromarcú, pápista, pederaszta trotty?
Kedves gyerekek, hiszen ezt nem is én mondtam, magyarázkodott reszketve a Mikulás, de a krampusz bácsi se úgy gondolta, csak elvetette a sulykot, nem rossz bácsi ő különben. De annyiban valóban igaza volt, hogy ebből még komoly bajotok lehet, nemzetközi diplomáciai botrány, hogy mást ne mondjak…
Nem lesz itt semmiféle botrány, zárta le a vitát Kistódor, és hasba döfte a Mikulást.
Az őszszakállú, piros köntösű, püspöksüveges aggastyán a gyomrához kapott, csak annyit tudott mondani, ejnye gyerekek, ez nem szép dolog, még a végén csupán virgácsot találtok a csizmácskáitokban. Azzal összerogyott, lezuhant a szánról, és elnyúlt a selymes hótakarón.
Úristen, ezt most miért kellett, aggodalmaskodott Nagytódor, fülét a Mikulás szívére nyomta, majd bánatosan kijelentette: kipurcant.
A krampusz meg ugrált örömében, szemét Télapó, végre megkaptad, ami járt, úgy kell neked.
Te csak fogd be, mondta neki Kistódor, és megvillantotta arca előtt a pengét.
Te, mért nem vérzik ez a nyomorult, kérdezte gyanakodva Nagytódor a krampuszt.
A krampusznak vörös szarvacskái remegtek a nevetéstől, koromfekete hasát fogta, közben ugrált a szánon.
Beszarok, üvöltözte, ez a két lakli kölök még hisz a Mikulásban!
Még akkor is rázkódott a röhögéstől, mikor a Tódor-fivérek leléceltek a puttonyokkal meg a szánhúzókkal, még akkor is, mikor Öregtódor a garázsban megnyúzta a szarvasokat, még akkor is, mikor negyvenliteres bográcsokban főzte a pörköltet a kertben, még akkor is, mikor a hóvihar abbamaradt, még akkor is, mikor a Tódorok egy városi piacolónak eladták a szajrét, még akkor is, amikor Tódornét hátrahagyva Kistódor, Nagytódor és Öregtódor felszállt Ferihegyen a New York-i gépre, sőt, még akkor is, amikor az első fecske visszaérkezett a faluba.
S mire a nagyhályogiak megszokhatták volna, hogy a főutcájuk kellős közepén egy krampusz nyerít (akárha macskák üzekednének), és a lukas hasú Mikulás csóválja rosszallóan fejét, addigra a tavaszi napsugaraktól mindketten megolvadtak, végül semmi egyéb nem maradt belőlük, csak két nagyobbacska barna folt a betonon, amibe még nyár elején is belemártották a gyerekek mutatóujjuk hegyét.
Csokiból, bámulta Öregtódor hitetlenül a pamelai melleket.
A gép már jócskán az Atlanti-óceán felett repült, legalábbis a kapitány ezt állította a hangszórókban. A lakatos pedig nem mert kinézni az ablakon, inkább megrendelte a hetedik viszkijét is (igaz, a stewardess felhívta figyelmét, hogy a nagy magasságban elfogyasztott alkoholtartalmú ital nagyobb hatással van a szervezetre, mint általában, de azért hozott még egy pohárral). A csuklása még mindig nem maradt abba, a légi betegség csak fokozódott, és úgy ítélte meg, a szarvaspörköltbe tehetett volna kicsivel több majoránnát. Mellette két fia némán számolta a százdollárosokat. Nagytódor ötvendarabos kötegeket rakott össze a bankókból, Kistódor pedig befőttes gumit húzott rájuk, majd egy sportzsákba pakolta a csomagokat sorban, egymás mellé. Hamarosan New York-ba érkezünk, mondta a kapitány, ahol heves esőzések várnak minket.
És, ha tényleg csokiból, hát akkor mi van? Mér baj az, morogta maga elé Öregtódor, és egyszerűen képtelen volt továbblapozni a magazinban.
