Mindenszentek és halottak napja

Az ősi kultúrák szerint fontos gondolni a halottakra, emlékezni az eltávozottakra. Így alakult ki a „lelkek napja”, a „lelkek emlékezete”.

Az emberek egykoron több időt fordítottak a bensőséges ünneplésekre. Ráértek ünnepelni, ráértek törődni, foglalkozni a lelkükkel, és halottjaik lelkével is, amelyről úgy gondolták-hitték, hogy a test itt marad ugyan a földön, s elporlad, de a lélek tovább él. Ezért fontos gondolni rá, emlékezni az eltávozottakra. Így alakult ki a „lelkek napja”, a „lelkek emlékezete”. A keltáknál november 1-seje már 5000 évvel ezelőtt a halottakra való emlékezés napja volt, - egyben az évkezdet is.

A „Minden szentek napja” az a katolikus (és ortodox keresztény) ünnep, amelyen az összes üdvözültre, az összes szentre emlékeznek. Tekintve, hogy ezek a szentek megszámlálhatatlanul sokan vannak, a kalendárium nem tud mindegyikről külön-külön megemlékezni név szerint, ezért egy és ugyanazon napon, november elsején emlékeznek rájuk.

Általánosan véve a halottak napja november 2. A halottakért, azaz minden halottért, nem csak a szentekért való imádkozást a Franciaországi Cluny bencés apátság kezdeményezte a X. Század végén (998.). A Minden szentek napja ily módon a halottak napjának előestéjévé vált, mivel a régi felfogás szerint a nap alkonyattól alkonyatig tart. A szokást a magyar bencések korán átveszik. 1158-ban már a Pécsváradi bencés apátság Mindenszentek templomában emlékeznek rájuk.

November 2-án az elhunytak emlékezetére szoktak szólni a harangok 1-2 órát, amely idő alatt – a nép hite szerint – a halottak lelkei megnyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a tisztítóhelyen.

Szentes, 2004. 11. 05.