$ M O Z A I K - E X K L U Z I V " 

Szentesi ki kicsoda és városismertető

(Szentes, 1996. Szerkesztette: Bodrits István) 

Bíró Jenő

 (Szentes, Csongrád vm., 1937.július 9. -) 

közgazdász, festő.

- Szülei: Bíró Sándor tisztviselő, Szabó Ilona htb.

- Tanulmányai: 1958: Szentesen Közgazdasági Technikumban érettségizett, 1960: Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen továbbképző tanfolyamot végzett.

- Munkássága: 1958/73: Magyar Nemzeti Bank Szentesi Fiók pénztáros, 1973/75: Csongrádon MÉH telepvezető, 1975- Szentes és Vidéke ÁFÉSZ áruforgalmi csoportvezető. 

- 1960/75: Szentesen a Móricz Zsigmond Művelődési Központ Képzőművészeti Kör, 
1984- a Helyőrségi Művelődési Otthon Képzőművészeti Kör, Csallány Gábor Múzeumbaráti Kör tagja.
Mesterei: Drahos István, Füstös Zoltán, Tokácsli Lajos. Az impresszionizmus és kolorizmus, Holló László és Koszta József követője. Vakító színeket használ, művészetére jellemző az erőteljes kifejezésmód. 
200 festménye található köz- és magángyűjteményekben. 

- Önálló kiállítás: 1986, 88, 90: Szentes, 1991: Bp., 

- Csoportos kiállítás: 1985/90: Tehetségeink Tárlata Szentes, évente, 1986: Hatvan, 
1987: Százhalombatta, 1989: Vác. 

B.I. - 1996   

KURCA-PARTI VALLOMÁSOK

Gyűjteményes memoárkötet 
144 szentesi polgár személyes hangú emlékezésével

Szerkesztette: Bodrits István

Kiadta: Bodrits István - Makra Zoltán - Dr. Molnár Gyula

Szentes, 2000. szeptember 22.

Bíró Jenő

Szentesen születtem 1937-ben, ahogyan szokás mondani: „tősgyökeres szentesi vagyok”. Iskolai tanulmányaimat – evangélikus lévén – a helyi evangélikus felekezeti iskolában kezdtem, és középiskolai tanulmányaimat is szülővárosomban végeztem el. Közgazdasági területen munkálkodtam. Kolorista és impresszionista festőként ismernek.

***

Életem jó részét itt töltöttem. A II. világháború alatt azonban kivándoroltunk Németországba, egészen Passauig. Közben a német visszavonulás egy időbe esett ezzel a „kirándulással”. Kíséretünket a hazánkba látogató szovjet csapatok adták, több száz löveggel színesítve estéinket. Pest alatt már látszottak a sorozattüzek. Hogy a gyermekek is tudjanak gyönyörködni az esti műsorban, csodálatos Sztálin-gyertyákat küldtek alá. Ezek valóban roppant látványos akciók voltak, békeidőben tényleg jó szórakozást nyújthatott volna. Ez volt tehát a kíséret. Budapesten voltunk a szovjet bevonulásig, s mielőtt Pest elesett volna, akkor vonultunk Bécs-Linz-Passau vonalon Németországba. Fölöttünk angol, amerikai vadászgépek, liberátorok gondoskodtak a mennyből jövő áldásos adományokról. Egyszóval, odáig lőttek, bombáztak bennünket.

Apám a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott, ezért „e kirándulás” kötelezőnek volt mondható. Őt átvették volna az amerikai hadseregbe, de a honvágy, a Szenteshez való kötődés erősebb volt. Hazafelé tartva, fogadásunkról a Szovjet Hadsereg gondoskodott Hegyeshalomnál. Egészségügyi állapotunkra is kiterjedően megvizsgálták a katonakorú férfiakat, mondván nem hoztak-e fertőző betegséget. Később tudtam meg, miért kellett a karjaikat felemelni. Ebben az időben barátságunk a legszorosabban a németekhez fűződtek, s ebből eredően a középiskolában németet tanultunk. A háború utáni hazaérkezésünkkor már a szovjet befolyás kezdett érvényesülni, erősödni. Nyugatról való jövetelünket némi gyanakvással fogadták, s ez az életszínvonalunkat a minimumra csökkentette. Szóval ezt is megsínylettem. 

Ahogyan azt szokták mondani: „Ha lúd, legyen kövér”. Az országnak ez a térsége volt a „Viharsarok”, a legerősebb baloldali befolyással. Szerencsére Szentes egy meleg hangulatú város volt abban az időben is, mert volt egy gyönyörű Tiszánk, a természet teljes tisztaságával, csodálatos állatvilágával. Halak, ludak, madarak ezrei adták az őstermészet gyönyöreit. Kirándulásaink egy pokróccal és gyalogos közlekedéssel történtek. Nem vittük ki a város szennyét, nem építettünk látványos épületeket. Vízi közlekedés a régi Tiszásoknak egy szandolin volt, vagy egy ladik. Gyönyörű tiszta volt a folyó vize, inni és főzni lehetett belőle. Az emberek felszabadultak voltak a háború lelki terheitől. Akkor még közvetlenek és barátságosak voltak egymáshoz. 

Ez sajnos nem sokáig tartott, mert a politika kezdte megérlelni a maga bomlasztását. A háború utáni fiatalságnak – így természetesen nekem is – szórakoztató látványt nyújtottak a választási hadjáratok, s az ott elhangzó beszédek, történések. Többpártrendszer volt, s a különböző pártok választási szónokait az ellenzék emberei záptojással, paradicsommal és a kiskertek melléktermékeivel dobálták meg. Egy korombeli gyereknek – nem tudván mi van a háttérben – roppant szórakoztatóak voltak ezek az események.

A magyaros vendégszeretet már akkor is ismert volt az egész világon és ebben a szeretetünkben részesítettük a felszabadító Szovjet Hadsereget is, és természetesen ennek következtében a német nyelvről rögtön áttértünk az orosz nyelv tanulására. Ez nekünk nagy nehézségekbe ütközött, mert nyelvünknek szokatlan volt a szláv beszéd. Később könnyedén belejöttünk, mert nem csak irodalmi nyelvet cseréltünk.

Ezektől a kis viharoktól eltekintve továbbra is nagyon szerettük Szentest, amely város is megindult az iparosodás irányába. Munkahelyek létesültek, s így biztosítottnak láttuk a jövőnket. Nagyon szép alföldi kisváros lett, tele virággal, fákkal. Az 1950-es évek vége felé a kulturális igények is előtérbe kerültek. Ennek folytán kerültem Tokácsli Lajos festőművész,  képzőművész körébe. A  Mester tanításai alapvetően megváltoztatták – más tanítványokkal együtt – életszemléletünket, világlátásunkat. Mesterünk nem csak művészi készségünket fejlesztette, illetve hozta felszínre, hanem humanizmusával, szeretetével jellemünk vad hajtásait is jórészt eltávolította. 

1956-ban kiderült, hogy az akkori politikánk nem az igazi. Hasonlóan a kínai falhoz, elszigetelődtünk a nyugati kultúrától, és megállapítottuk, hogy a művészetben nem csak a szocialista realista művészeti irányzat létezik, hanem az izmusok sokasága teszi a palettát színessé. Ekkor léptem én is az impresszionizmus akkor még rögös, szerteágazó útjára. Életem múlásával egyre jobban kötődöm a művészethez, szabadidőm jó részét ez tölti ki. Művészetből megélni az elmúlt rendszerekben elég nehéz volt, mert pl. kitűnő képességű Mesterünk is anyagi gondokkal küszködött, és társadalmi megítélése is alatta maradt annak, amit megérdemelt volna. Ha belegondolunk, hogy Koszta József, az alföldi realista festészet kiemelkedő alakja sem volt a város díszpolgára, sem Drahos István, Európa-szerte ismert mesterek, mondhatni Szentes nagyjai, hátrányt szenvedtek a politikai vezetés szűklátókörűsége következtében. Szerencsére Mesterünk élete utolsó napjaiban érte el azt, amit még egyetlen képzőművészünk sem, a város díszpolgárává választották. 

A munkaviszonyomat jórészt két helyen töltöttem el, ezek is Szentesen voltak egy-két év eltéréssel. A város fejlődése az utóbbi időben szép fordulatot vett. Szép épületek épültek-épülnek. Meg kell ugyan jegyezni, hogy a városunk elvesztette azt a romantikáját, amely az elmúlt időben megvolt. Talán az ifjúság sem olyan mértékben romantikus a számítógépek világában, mint mi voltunk. Az utóbbi években alkotásaimat siker koronázta, amelyre korábban nem is számítottam, noha csupán az emlékeimet, impresszióimat és humanizmusomat örökítettem meg.

Szentes, 2000.

 
Szentes, 2004. 01. 09.   

Összeállította: Tímár Ferenc

www.szentesinfo.hu/mozaik - friss hírek, képes tudósítások a város életéről

                    INTERNETES ÚJSÁG                   

a   TEAM Számítástechnika támogatásával #