A puritán becsületesség megtestesítőjére

Dr. Csergő Károly (1879-1969) alispánra emlékeztek

Az elmúlt évben ünnepeltük dr. Csergő Károly születésének 125. és halálának 35. évfordulóját. Korának legnépszerűbb főtisztviselőjére emlékeztek 2005. január 19-én Szentesen a Városi Könyvtárban, ahol meghallgathattuk Dr. Balázs György kandidátus, főiskolai tanár előadását, melyben felelevenítette Dr. Csergő Károly alispán életét és korát.

Az elhangzott életismertető után dr. Szécsényiné Csergő Judit, az alispán leánya köszönte meg az összegyűlteknek a közös megemlékezést.

Ez után nyitotta meg kapuját a dr. Csergő Károly alispán életét és kora című a szentesi levéltár és a könyvtár közös kiállítás. Itt a Csergő hagyaték relikviái, melyet egyrészt a levéltár őrzött, másrészt Csergő Judit bocsátott rendelkezésére a kiállítást rendező Labádi Lajos részére.

Ki volt dr. Csergő Károly? Erre a kérdésre igencsak megválaszolt és példás életrajzi írás jelent meg két részben a Szentesi Élet helyi újságban, melyet Labádi Lajos írt. Ebből az írás emelünk ki egy pár fontos életrajzi eseményt és dátumot:

A legnépszerűbb főtisztviselő

Dr. Csergő Károly (1879-1969)

Csergő Károly családja Csík vármegyéből települt át Csongrád vármegyébe. Ő már a korabeli megyeszékhelyen, Szegváron született 1879. szeptember 25-én. Édesapja gyergyóremetei Csergő Sándor vármegyei árvaszéki iktató volt; édesanyja Szőrffy Julianna, egy hódmezővásárhelyi ácsmester leánya.. Négy gyermekük közül a két legfiatalabb - Lajos és Károly - ikrekként jöttek a világra. A család vélhetően 1883/84-ben - a megyeszékhellyel együtt - áttelepült Szentesre.

Károly az elemi iskoláit és a gimnáziumot Szentesen végezte; jó eredménnyel érettségizett 1897-ben. A budapesti tudományegyetem jogi karán folytatta tanulmányait. Édesapja 1898-ban meghalt; ettől kezdve munkát vállalva, önerőből tanult tovább, s gondoskodott a család eltartásáról. Szigorlati vizsgáit a kolozsvári tudományegyetemen tette le 1901 nyarán; az ügyvédi gyakorlatot Soós Pál vármegyei főügyész irodájában teljesítette. 1903-ban Kolozsváron jogtudorrá avatták.

Negyedéves joghallgatóként, 1901. január 1-jén lépett Csongrád vármegye szolgálatába, mint helyettes közigazgatási gyakornok. Még ugyanebben az évben véglegesítették gyakornoki állásában; legfőbb feladata a vármegye ingó és ingatlan vagyonának kezelése volt. Doktorrá avatását követően tiszteletbeli aljegyzővé nevezték ki, majd az 1907. évi általános tisztújítás alkalmával első aljegyzővé választották. Tovább emelkedve a hivatali ranglétrán, 1910-től tiszteletbeli főjegyző, 1912-től pedig kinevezett II-od főjegyző.

1905-től ő irányította azt a nagyszabású mezőgazdasági munkásház építési akciót, amelynek eredményeként az első világháború kitöréséig kb. 2000 munkáscsalád jutott saját otthonhoz Csongrád megyében. A Szentesen és Csongrádon megkezdett munkásház-építkezések mintául szolgáltak az országban több helyen megindult hasonló akciók lebonyolításánál, és alapját képezték a munkásházak állami támogatásáról szóló XLVI:1907. évi törvénycikk megalkotásának. (Az érintett időszakban Szentesen 357 munkásház épült.)

Az első világháború idején a háborús közigazgatás legnehezebb feladatkörét látta el: ő szervezte meg és vezette a vármegyei közélelmezési ügyosztályt. Hivatali felettese leírása szerint Csergő Károly "...éjjelt nappallá téve dolgozott az itthon maradt lakosság élelmezésének, valamint a katonaság részére szükséges szolgáltatásoknak a biztosítása érdekében, mely tekintetekben az ezerféle rendelet, és egyre jobban fokozódó szükség közepette is mindenkor megtalálta a leghelyesebb utat". Utóbb a népruházati bizottság vezetését is ő látta el. Érdemeiért 1916-ban a Ferenc József Rend lovagkeresztjével tüntették ki.

A háborús összeomlást követő zavaros időszakban Csergő mindvégig a helyén maradt. Dr. Nagy Sándor alispán nyugdíjazása után (1919. febr. 1.) az ő nyakába szakadt az alispáni teendők ellátása, vagyis a vármegyei közigazgatás irányítása. A Szentesen átvonuló vörös különítményesek, majd pedig a román megszállók elfogási parancsot adtak ki ellenne, mivel a többszöri felszólítás és fenyegetés dacára sem adta ki a vármegye pénzkészleteit. A románok fenekedését azzal is magára vonta, hogy több ízben visszairányította a már úton lévő, rekvirált zsákmánnyal megrakott vagonokat. Bátor magatartásával sikerült megakadályoznia a város teljes kifosztását.

1918-ban jelent meg Csergő Károly egyik fő műve Közigazgatási fórumok, különös tekintettel a vármegyék reformjára címen, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia dicséretben részesített. A tisztviselőkről írt bekezdése jól tükrözi Csergő emberi habitusát: "Csak az a tisztviselő teljesíti igazán magasztos hivatását, aki átérzi az eléje kerülő bajokat, szenvedéseket, aki jóakarattal, jó szívvel felkarolja az ínséget, bántalmat, igazságtalanságot szenvedők ügyét, és nemcsak a rendeletek szabályai szerint, hanem a hatóság minden eszközével gondoskodik a gyámolításra szoruló védelméről."

1922 októberében Csergő Károlyt megerősítették főjegyzői tisztségében, 1925. május 19-én pedig elsöprő többséggel - 95:32 szavazati aránnyal - Csongrád vármegye alispánjává választották. A székfoglaló beszédében megfogalmazott szándékok és gondolatok figyelmet érdemelnek; kitételei jelen korunk vezetőinek is zsinórmértékül szolgálhatnának: "Én új állásomban minden erővel azon leszek, hogy az ellentéteket elsimítsam, a közfalakat ledöntsem, és mindenkit lehetőleg egy közös táborba hozzak. Politikai jelszavaktól és irányzatoktól nem hagyom magam vezettetni. Mert hitem és meggyőződésem szerint egy tisztviselőnek minden pártokon felül kell emelkednie, ha eredményesen akar a köz javára munkálkodni. Az én ajtóm tárva lesz mindenki előtt. Szegény, gazdag, iparos, kereskedő vagy gazdálkodó, minden időben bizalommal fordulhat hozzám; én mindenki ügyes-bajos dolgát tőlem telhetőleg igyekezem segíteni." Népszerűségét jelzi, hogy 1929-ben újabb 10 évre alispánná választották, s nem rajta múlott, hogy a ciklus kitöltése előtt, 1937 decemberében nyugdíjba kényszerült.

1923. jan. 15-én megházasodott, nőül vette a 21 éves, nagykikindai születésű Osztie Gabriellát, Osztie József gimnáziumi tanár leányát. Boldog házasságukból egy gyermekük született, Judit, akit közvetlen és kedves modoráért szinte mindenki szeret Szentesen.

Fogadalmához híven, alispáni működését mindvégig a korszak súlyos gazdasági-, szociális- és közegészségügyi problémái iránti érzékenység jellemezte. Tudományos alapossággal megírt szociográfiai munkáiban igyekezett ráirányítani a figyelmet a megoldást sürgető kérdésekre. Az Alföld problémái címen 1931-ben megjelent könyvében nagy teret szentelt az agrárválság következtében elnyomorodott agrárproletáriátus munka- és létviszonyainak elemzésére. Ugyanebben a munkájában vetette fel és dolgozta ki a Duna-Tisza csatorna tervét, mint az alföldi megyékben nagy számmal élő kubikusság munkanélküliségének enyhítését célzó egyik lehetséges megoldást. A sokgyerekes családok védelme c. tanulmányában szintén az agrárnépesség szociális és létfeltételeinek javításáért emelte fel szavát. Az ő nevéhez fűződik a zöldkeresztes szolgálat, a tanyai inspekciós szolgálat, valamint a népiskolai növendékek rendszeres közegészségügyi ellenőrzésének megszervezése, a szülőotthonok, napközi otthonok, közegészségházak felállítása.

A szociális problémák megoldása terén nagy szaktekintélyre tett szert, ennek tudható be, hogy 1937-ben az Országos Mezőgazdasági Szociálpolitikai Tanács alelnökévé választották. Hivatali teendői mellett kezdettől fogva élénken bekapcsolódott a helyi közéletbe. 1911-től városi képviselő: a színházi-, munkásház-építési-, a városfejlesztési stb. bizottságok tagja. 1914-1917 között a Szentes és Vidéke című újság főszerkesztője, az 1921-ben megalakult Népfőiskolai Tanfolyam rendszeres előadója, a Vöröskereszt Egylet, a Szentesi Önkéntes Mentőegylet, a Szentesi Evezős Klub, a Szentesi Katolikus Egyháztanács és a Katolikus Kör elnöke stb. Sokirányú közigazgatási és közéleti tevékenysége révén több elismerésben részesült: 1926-ban szülőfaluja, Szegvár díszpolgárává avatta, és róla nevezte egyik főutcáját, a Mindszenti utcát; 1934-ben a II-od osztályú Magyar Érdemkereszttel tüntették ki, elnyerte a Testnevelési Érem arany fokozatát stb. Az egyházi élet terén kifejtett buzgalmáért XII. Pius pápa 1941-ben a Nagy Szent Gergely Lovagrend tagjai közé fogadta. Az 1944/45-ös rendszerváltást követően személyét elismeréssel igazolták. 1946-ban a Gazdasági Főtanács felhívására tanulmányt készített A közigazgatási fórumok átalakítása címen; munkáját aranyéremmel jutalmazták. Érdemei ellenére az 1950-es évek túlkapásai őt sem kímélték. 1951-ben családjával együtt kitelepítették Mezőberénybe.

Egy évvel később Dobi István miniszterelnök személyes közbenjárására térhetett haza Szentesre. A megaláztatások ellenére újabb munkába fogott, megírta Az aszály elleni védekezés című tanulmányát. Közben - családja eltartása érdekében, túl a 70. életévén - könyvelői vizsgát tett, s állást vállalt előbb a szolnoki cukorgyárban, majd 1954-1957 között a Szegedi Vízügyi Igazgatóság szentesi kirendeltségénél, 1957 és 1962 között pedig a Budapesti Vízügyi Igazgatóságnál. 83 évesen vonult végleg nyugdíjba. A sors még néhány békés évvel megajándékozta. Szentesen hunyt el 1969. június 13-án; sírja a Kálvária temetőben található.

Labádi Lajos

Szentes, 2005. 01. 21.