Kiscsapatoooom: "ÉBRESZTŐ!!!"

45 percnyi elfogadható játék!

 

 

 

A Szentes NB II-es labdarúgócsapata 2005. március 13-án hazai pályán a Karcag ellen kezdte a tavaszt. Az első félidőt jól jellemzi a cím, mert a "B" közép folyamatosan ezt skandálta.

 

 

 

Az első félidőben történteket picit kozmetikázva úgy írnánk, hogy tapogatózó taktikát alkalmazta, csakhogy nem hisszük, hogy ez lett volna a taktika, mert a mérkőzést nem helyzetekre, hanem gólra játsszák. Álmosan, lassan, rengeteg hibával játszottak a fiúk. Ez a kezdés nem is maradt megtorlatlanul, mert a alvós stílust a 37. percben góllal bűntette a Karcag.

A Szentes csakis a kapusának, Kirinek köszönheti (mert többször bravúrral hárított), hogy csak egy gól volt a fordulóban a hátrány.

 

 

 

A második 45 percre egy teljesen más, koncentráltabb, a sikert akaró hazai együttes futott ki a pályára. Úgy tűnt, hogy a félidei csere meghozza a gyümölcsét, mert beállt a gólerős Ábel, aki már futsal-ban is bizonyított. Csakhogy hiába dolgozták ki a helyzeteke, a labda az istenért nem akart a hálóban kikötni. Végül a 79. percben Pribisalicsnak sikerült, aki Ábel jobb oldali beadását követően jobbal kilőtte a bal sarkot, 1–1. A hajrában a helyi kedvencek a győzelmet is megszerezhették volna, de végül meg kellett elégedniük a döntetlennel és az egy ponttal. Szentes–Karcag 1–1 (0–1)

Szentes, 2005. 03. 16.

.