Líraian groteszk tündérvilág

2005. április 7-én nyílt meg Tóth Ernő festőművész kiállítása a városi Galériában. A kiállítást Balázs Árpád zeneszerző, Szentes Város Díszpolgára az alábbi gondolatokkal nyitotta meg:

Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! Nem először ér az a megtiszteltetés, hogy Szentesen a Kisgalériában kiállítást nyithatok. Most azonban kétszeres örömmel mondtam „igen”-t a felkérésre. Azon túl, hogy Tóth Ernő a kortárs magyar képzőművészet egyik legszínesebb, legmarkánsabb egyénisége, a barátom is! Igen jó barátom!

Tisztelt Közönség! „Nincs semmi új a Nap alatt." S ez a régi igazság a képzőművészetre is vonatkozik. Ahogyan a zenében a különféle hangkészletek, úgy a formálás törvényei is régen élnek. A kérdés csupán az, hogy az újak, a tehetséges újak a régiekhez mit tudnak hozzá tenni? Ha valaki úgy véli, ez a nyelv, - legalább is részben ismerős neki, igaza van. Tóth Ernő művészete sem előkép nélküli. Említhetem Gulácsy, vagy Chagall nevét a képek, illetve Giacomettit a plasztikák vonatkozásában. Mégis, kiforrott, - csak Tóth Ernőre jellemző, ahogy ez a tárlatanyag Önök előtt megjelenik! Senki mással össze nem téveszthető művészet! S ez az a tehetség, amellyel a korábbi hatásokat sajátos szintézissel egyéni nyelvvé párolja le.

Líraian groteszk tündérvilág Tóth Ernő világa. Vásznait krampuszok, bohócok, mutatványosok, kortalan s éppen ezért örökéletű mesefigurák népesítik be, álom és valóság varázslatos szintézisében. Ám a látszólag könnyed képi mesefolyam kódolt üzeneteket hordoz. Emberi gyengéinkkel szembesít, de szelíden, együtt érző szeretettel. A humor igazmondó tükrében láttatja esetlenségeinket, túlzásainkat, gyarlóságainkat. A humor álarcában, de nagyon is komolyan teszi mindezt! A Képzőművészeti Főiskolán Barcsay Jenőtől, Patay Lászlótól és Iván Szilárdtól elsajátított, fölényes technikai felkészültséggel! „A humorban nem ismerek tréfát!"mondhatná Karinthy szavaival.

A sokoldalú alkotó három dimenzióban is megszólít bennünket: a festészet mellett nagy kedvvel, - s mind nagyobb hazai és külhoni sikerektől kísérve műveli a szobrászatot is ! Már említettem korábban Giacometti nevét. Való igaz és látható a rokonság. De az csupán az eszközökre, a formára vonatkozik. Amíg a neves előd munkáinál a szakrális pátosz, a majd mindig érzékelhető kimértség dominál, addig Tóth Ernő szobrai légiesen suhanók, a cselekvés sodrában élnek. S van itt még valami. Egy asztalos kimaradt faanyag-darabkái és Tóth Ernő sasszeme, „belelátó képessége" jóvoltából sajátos műfaj született: „amorf fatáblák"-nak nevezném ezeket a különös művészi termékeket.

Szentes, 2005. 04. 12.