$ M O Z A I K  -  E X K L U Z I V " 

KURCA-PARTI VALLOMÁSOK

Gyűjteményes memoárkötet 
144 szentesi polgár személyes hangú emlékezésével

Szerkesztette: Bodrits István

Kiadta: Bodrits István - Makra Zoltán - Dr. Molnár Gyula

Horváth László

Szentesen születtem 1930. február 20-án. A Horváth Mihály Gimnáziumban érettségiztem 1948-ban. A Testnevelési Főiskola nappali tagozatán testnevelő tanári oklevelet 1958-ban, később ugyanott gyógytestnevelő képesítést szereztem. Mivel a ligetben nőttem föl, 10 éves korom óta úsztam, később vízilabdáztam versenyszerűen.

Miután a fővárosba kerültem, az MTK-ban, majd 1950-től a Budapesti Honvéd SE alapító tagjaként az egyesület vízilabdacsapatában játszottam. 10 évi távollét után visszakerültem szülővárosomba, ahol a fiatal és lelkes vízilabdacsapat játékosedzője, majd négy évtizedig a Horváth Mihály Gimnázium testnevelő tanára voltam. 1958-ban Szentesen nősültem, feleségem Virágos Katalin. Két gyerekünk született, Réka (1960) és Csaba (1965). Három unokám van.

Horváth "Rozoga" László és a MÁV Szentes vízilabda csapata (1947): Mezei Gyula, Horváth László, Rúzs-Molnár Ferenc, Wolf Károly, Kun György, Nádai László, Pajtás Dénes, Kanász N. János, Haraszti Ervin

Egy hosszú élet során az ember sok mindent tesz, ami erősíti a kapcsolatát a szülővárosával. Vannak események, melyek a kötődés szempontjából kifejezetten meghatározóvá válnak. A Kurca-parton születtem, 18 éves koromig ott is éltem: a ligeti gőzfürdőben laktunk (később úttörőház), melyet a nagyszüleim béreltek a várostól. Ez a környezet - a liget, az uszoda közelsége, a sport, a vízilabda szeretete - meghatározta egész további életemet. A gyermekeim is sokat merítettek ebből a kötődésből. A fiam például – ki most már Pesten él – a szentesi uszodában, első sikerei színhelyén érzi igazán otthon magát. Én magam főiskolai éveimet és sportpályafutásomnak 10 évét leszámítva mindig Szentesen éltem.

Most azt az eseményt szeretném elmondani, ami engem igazán és megváltoztathatatlanul szentesivé tett, és emléke azóta sem halványult bennem. 1947-ben a Szentesi MÁV vízilabda csapat a SZUE (Szeged) kiváló csapatával mérkőzött Szentesen, hogy eldöntse, melyik együttes kerülhet az ország legjobb 10 csapata közé az OB I-be. A városban a várakozás óriási volt. Már kora délután megindult a nézők áradata az uszoda felé. Az 50 méteres medencét elképesztő tömeg vette körül. Mindenki látni akarta a mérkőzést, bár győzelemben nem nagyon reménykedhetett, mert az ellenfél már több éve a legjobbak között játszott, a mi csapatunknak pedig – hideg vizű medencénk lévén – csak a nyári hónapokban volt edzési lehetősége.

Délután 5 órakor a szentesieknél a következő játékosok szálltak vízbe: Kun György kapus, Rúzs Molnár Ferenc, Pajtás Dénes, Wolf Károly edző és játékos, Nádai László, Kanász Nagy János és Horváth László. Az első hat név biztos volt. Az edzőnek azt kellett eldönteni, ki legyen a hetedik. Az akkori szabályok szerint cserélni nem lehetett, aki kezdett, az végig játszott. Wolf Karcsi mellettem döntött. 17 éves voltam, „Rozoga” becenevemnek megfelelő testi felépítéssel. Elkezdődött a mérkőzés. A közönség egymást biztatva végig tombolt. Mi a vízben szinte önkívületi állapotban hajtottuk, űztük a labdát. Olyan dolgok sikerültek, amik azelőtt sohasem, s végül 6:4-re győztünk a nálunk sokkal esélyesebb, rutinosabb szegediek ellen. Én, legfiatalabb játékosként három gólt dobtam. A mérkőzés után mindenki ölelgetett, gratulált. Az örömmámornak nem akart vége lenni. Az egész város hetekig felsőfokon beszélt a teljesítményünkről. Népszerűségünkre jellemző volt, hogy a strandvendéglő hagyományos Anna-bálját egy héttel elhalasztották, mert a pólósok Egerben játszottak az eredeti időpontban.

Sajnos a szemtanúk közül már egyre kevesebben emlékezhetnek erre a júniusi délutánra. Én azóta érzem, hogy Szentes az enyém és én Szenteshez tartozom. Mindennap arra ébredek, hogy nagyon jó itt élni. Végigbiciklizni a város utcáin, találkozni az emberekkel. A liget most is gyönyörű, az uszoda vize simogató, s a Kurcánk illata olyan, mint gyermekkoromban volt.

Szentes, 2000.