HMG szalagavató
- 1. rész -
2007. december 8-án fesztült izgalom és várakozás előzte meg az első taktusok elhangzását, és az első tánclépéseket a Horváth Mihály Gimnázium szalagavatóján a Dr. Papp László Város Sportcsarnokban.
Az öltözőkből a folyosóra kilépő diákok közül többen párjaiknak még elmondták utolsó "tanácsaikat", s jelezték, hogy a helyes ritmus most is - mint ahogyan az a próbákból már kiderült - a kívülről ismert egy-két-há, a táncstílusoktól függő ütemben!
Majd szmokingos és öltönyös urak kísérték a parkettre tört- és hófehér ruhába öltözött hölgyeiket, hogy a bálok nyitótáncának nevezett keringőben megtegyék első lépéseiket saját szalagavatójukon, s ismét nagyot ugorjanak a felnőtté válás útján.
Húzd az egér nyilát a képekre!
Ehhez az alkalomhoz pedig - mint ahogy az már hagyomány - köszöntő szavak is dukálnak, így most is jobbnál jobb tanácsokkal látták el a tanárok és a diákok a végzős évfolyam büszke, mégis kicsit rémült tanulóit. Először Inokai-Tóth László osztotta meg gondolatait az ünneplőkkel, a fenntartó nevében köszöntötte Bácskai Mihályt, az intézmény volt igazgatóját, s arra kérte a jelenlévőket, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek a nemrég elhunyt tanárnőre, Gidófalvy Györgynére.
Majd beszédében a jelenlegi igazgató többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a diákok, akik megszeppent gyermekként érkeztek a gimnáziumba, azok iskolaválasztásukkal vállalták az intézményt, most pedig a szalagok feltűzésével a középiskola is jelzi a végzősök felé ugyanazt. Végül a saját magukért és a társakért való felelősségvállalásra hívta fel a figyelmet, valamint a tanulmányok folytatására.
Ezt követően a szűnni nem akaró vastapssal köszöntött dr. Bácskainé Fazekas Márta beszélt a tantestület nevében. A tanárnő az iskola évtizedek óta meglévő szellemiségéről, az ismeretek átadásáról, a munka, a tisztelet, az emberi jogokban és az emberben való hitről, a szerénységről, a szeretet vállalásáról és az alázatról beszélt a diákoknak, majd a hagyományok szerint felolvasta a gimnázium egyik volt diákjának levelét.
Öt esztendővel ezelőtt Hevesi Tamás énekes (2002) üzent a diákoknak, majd a következő évben Gáspár Sándor színművész (2003) levelét hallhattuk. Holman Endre urológus 2004-ben köszöntötte a végzősöket, majd dr. Badó Attila professzor (2005) üzenetét hallhattuk. Az elmúlt évben Debreczeni Mónika a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet birtokigazgatója (2006) írt levelet 12-dikeseknek, és az idén is volt üzenet. Ebben az évben Alföldi Róbert színész, rendező, színházigazgató útra bocsátó levelét hallhattuk Bácskainé tolmácsolásában.
Az üzenetet ITT hallgathatjuk meg!
Alföldi Róbert üzenetében azt írta, hogy nem tud elfogultság nélkül üzenni a felnövekvő generációnak, mert mélyen a lelkében van az intézmény. Véleménye szerint a Horváth Mihály Gimnázium fogalom és minőség Magyarországon, ahol úgy lehetett és lehet tanulni, hogy öröm suliba járni.
Húzd az egér nyilát a képekre!
A 11-edikesek nevében Ádor Edit 11.A osztályos tanuló búcsúzott az alábbi gondolatokkal:
Drága Tizenkettedikeseink!
Ez ma a ti napotok. Kissé talán érzelmesen hangzik, de mit tehetnénk, ez az igazság. Miattatok feszít itt ma mindenki partisminkben, a legszebb ruhájában, a legfényesebb nyakkendőjében és a legfeketébb öltönyében, nektek szól a zene, ti járjátok el az utolsó táncot. Bérelt, tuti helyetek van, több sor kényelmes, vakítóan fehér széket pakoltak ki nektek a szorgos kis tizedikesek.
Itt most minden rólatok szól, erre valószínűleg már mind rájöttetek. Gyanús ez a sok figyelmesség, nem? Hogy a nagyi a kedvenc lekvárotokat főzte ki, hogy apátok ezreseket csúztat a zsebetekbe, hogy édesanyátok szeme büszkén könnybe lábad, valahányszor rátok tekint és hogy egyre több rokon sündörög a ház körül. Ez bizony azt jelenti, hogy közeledik a felnőttkor. De azt valószínűleg még a legfurfangosabbak sem sejtik, mennyire fontosak vagytok nekünk, tizenegyedikeseknek. Még szép, hogy nem! Vidám is lenne, ha mindig, valahányszor ártatlanul sétálunk a folyosón, lépten-nyomon könnyező, rózsacsokrokat szorongató tizenegyedikesekbe botlanánk, akik dalban mondják el, milyen szívfájdalom lesz az elválás! Mégis milyen példát látnának tőlünk az ifjú titánok? Nem minden nap alkalmas az efféle kitörésekre. De ezért teremtette isten a szalagavatót! Hogy ma végre színt vallhassunk:
Szerettünk titeket, tessék, kimondtam, na! Szerettünk, ahogy az eurokonform mosdókat, az egeret a 9-es teremben (akit remélem, nem ítélek halálra ezzel a mondattal, kegyelmet szegény Cininek!), a régi, lerobbant dísztermet, ami annyira ronda volt, hogy azt már szépnek láttuk és ami mára valóban szép is. Úgy szerettünk titeket, mint az öreg, kedves bútordarabokat szokás, itt vagytok, amióta az eszünket tudjuk. Mikor megérkeztünk, ti voltatok a legkevésbé félelmetesek a sok nagyon menő ember közül, szívesebben kértük a ti segítségeteket az élet nagy dilemmáinak megoldásában, például, hogy mi a halált jelent az, hogy félemelet, hogy működik-e az a gyanús italautomata ott a sarokban vagy hogy hogyan szólítsuk a büfésbácsit. Ti soha nem "büdösgólyáztatok" le minket, ti még emlékeztetek rá, milyen is a gólyaélet. Különös kapcsolat alakult ki köztünk, akár szövetségnek is nevezhetnénk, ha az nem lenne olyan komoly és történelmi szó.
Amióta ide járunk, minden áldott nap láttuk az arcotokat Ti vagytok az utolsó ilyen, ősi garnitúra és nemsokára ti is kikoptok innen. Csak új arcok maradnak a közelünkben, ahogy mi is új arcok vagyunk nektek, hiszen az ember sose néz lefelé.
Húzd az egér nyilát a képekre!
Sokat láttunk titeket és néha néztünk is, néhányótok különösen a szívünkhöz nőtt, elneveztünk titeket. De nemsokára vége. Már alig fél év, és nem olvadozhatunk többé, hogy "Oh, nézd, ott megy Ropi!", nem mondhatjuk többé, hogy "Jaj, a Bátor gyerek megint milyen merészen kombinálta a virágos táskáját a kockás nadrágjával és a pöttyös sapkájával!", nem lesz több "Nagy Zsíroshajú, tényleg kapsz tőlem egy flakon sampont karácsonyra!"- fenyegetés.
Senki ne kezdjen el azon gondolkozni, hogy kit is takarhatnak ezek a nevek, annyira még mi sem vagyunk elvetemültek, hogy valódi, gyakorlatban használt nevekkel példálózzunk! Ugyan már! Drága Tizenkettedikeseink!
És azt se higgyétek, hogy most valami bölcs tanácsot fogunk nektek adni. Így is annyi minden okosat hallotok, hogy örülhettek, ha a felét sikerül valaha is kivernetek a fejetekből! És nem rémisztgetünk titeket azzal sem, hogy mekkora felelősség nyugszik a vállatokon az érettségi évében, semmi szükségetek erre, így is féltek annyira, amennyire egészséges. Nem jövendölünk olyasmit, hogy minden éjjel, álmotokban nosztalgiától remegve fogtok visszatérni régi, szeretett iskolátok falai közé, hiszen vagy így lesz, vagy nem. Csak annyit érnénk el vele, hogy a közönség soraiban néhány pacemaker felmondaná a szolgálatot a túlfűtött érzelmektől, azt pedig nem vennénk a lelkünkre. Egy szalagavató nem erre való.
A mi feladatunk tizenegyedikesként egyszerűen csak annyi, hogy utoljára még meglengetjük azt a kék szalagot, belefogjuk nektek a jó szelet és a szívetek felé tűzzük, hogy mindig arra fújjon titeket, amerre igazán mennétek.
Húzd az egér nyilát a képekre!
A 12-edikesek nevében Tuska Anita, Binder Zsófia, Szerdahelyi Anett, Kocsis Katalin búcsúzott!
Tisztelt Polgármester Úr,
Igazgató Úr! Kedves Tanáraink, Szüleink, Rokonaink,
Vendégeink! Kedves Diáktársaink!
A 12.-esek nevében szeretnénk néhány szót szólni az elmúlt négy-hat (rosszabb esetben több) év emlékére. Megpróbáljuk felidézni azokat a pillanatokat, melyek a legnagyobb hatást gyakorolták Ránk (és amelyek a síron túl is elkísérnek).
Mikor bekerültünk a Horváth Mihály Gimnáziumba (a „nagymúltúba"!), próbáltunk nem elveszni a labirintusszerű épületben. Pár hét után ugyan már tisztában voltunk a termek helyével, de az eltévedés jó indoknak bizonyult a késésre.
Hamar beszoktunk a büfébe. (És ott boldogan bámultuk a barackos buktákat.) Egy idő után már nemcsak az életmentő szendvicsekért (és az energiát adó csokikért) jártunk oda, hanem szívesen beszéltük ki problémáinkat a büfés néninek és bácsinak, akik mindig nyitottak voltak irántunk.
7. óra után, mikor már majdnem elpusztultunk az éhségtől. Kisebb rajokban átvonultunk a kollégium menzájára, ahol csatlakoztunk a kígyózó sorhoz, majd várakozásunk eredményeként szembesültünk a ténnyel: „Ma sem fogunk jól lakni.”
Szegény kollégisták otthon sem pótolhatták a hiányzó kalóriákat. Kárpótolt mindenért a kollégium légköre, a barátságos hangulat, valamint a jó bulik.
Örök emlék marad mindannyiunk lelkében Cseuz tanár úr is, (a legendás), aki mindenáron megpróbálta a gimnáziumi diákokat erkölcsre nevelni. Még néha visszajár ugyan kísérteni (angolt tanul! ), de helyét már kezdi átvenni Torday tanár úr, aki vállából adódóan inkább oldalazva veszi be az ajtót.
Az elmúlt években napjainkat színesebbé tette a kapuügyelet. Főleg az tetszett benne a legjobban, mikor szibériai légkörben vártuk kedves vendégeinket, és a még kedvesebb diáktársainkat próbáltuk lefülelni titkos dohányhadjárataik során, mindezt a portás nénitől kapott meleg pléd társaságában. Először mindnyájan megörültünk, hogy nem tisztelhetjük meg jelenlétünkkel szeretett tanárainkat, de egy idő után eléggé unalmasnak bizonyult ez a feladat. Legnagyobb sajnálatunkra, mikor ügyeleti szolgálatainkat teljesítettük, nem hallhattuk a csodálatos iskolarádiónkból bömbölő Kispált és 30y-t, pedig azok egész gimibulis hangulatot varázsoltak.
A bulik főleg akkor voltak szenzációsak, amikor iskolánkban tudtunk önfeledten szórakozni. Sajnos az utóbbi időben csak az ifjúsági házban lehet ilyeneket szervezni, mert történtek kisebb balesetek...
A mellékhelyiségek is nagy hatást gyakoroltak ránk, ahol új baráti kapcsolatokat alakítottunk ki, és pár éve már kellemesebb környezetben (EU-kompatíbilis) intézhetjük el ügyes-bajos dolgainkat. Azonban sokszor gondot okozott a cigi füsttel szennyezett légtér, így sokan visszatartották lélegzetüket (és mást is), amikor a WC közelébe mentek.
Négy-hat év alatt rengeteg emlékezetes percünk volt. Együtt vehettünk részt közös túrázásokon, kirándulásokon, mozilátogatásokon, sporteseményeken. Számtan élménnyel gazdagodtunk.
A drámaisok számára Kapolcs jelentette az igazi élményeket és megpróbáltatásokat, aztán megtanulták, hogy gumicsizma nélkül soha ne induljanak el otthonról.
Ez a pár év gyorsan elszaladt, de tanáraink már idekerülésünk óta egy mondatot ismételgetnek folyamatosan: „Mindjárt érettségizel”. Hát igen, most már tényleg mindjárt.
Az idei tanév eddig még csak rohanásból állt. Egyik próbáról a másikra. Onnan a varrónőhöz. Táncpróbákra. Keringőzni. Megegyezni osztálytársainkkal a ruha színében. Reméljük, ennek a sok igyekezetnek Önök most látni fogják az eredményét.
Köszönjük figyelmüket, további jó szórakozást kívánunk, és reméljük, hogy az Önök számára és számunkra is emlékezetes marad ez az este.
Húzd az egér nyilát a képekre!
Ezt követően mutatkoztak be a 12. évfolyam tanulói osztálytáncaikkal, melyek most is modern- és klasszikus tánctudásról egyaránt tanúságot tettek, s melyekhez felcsendültek a legismertebb dallamok. Szerephez jutott például a Men in black és a Nagy utazás című film betétdala, illetve az örökzöld Night fever, valamint a We are the champion hangjegyei is felcsendültek ezen az estén. Az osztálytáncok között pedig egyéni zenés produkciókkal is bemutatkoztak a HMG diákjai.
Húzd az egér nyilát a képekre!
A szalagavató további képei ITT tekinthető meg!
