Hajdú Lajosra emlékeztek

Az 1848/49-es szabadságharc és forradalom szentesi hőse volt Hajdú Lajos, aki a korabeli iskolaépület ablakából bátorító szózatot intézett a szentesiekhez. Hazafias magatartásáért először halálra, majd ezt megváltoztatva több évi várfogságra ítélte a Habsburg-diktatúra. Emléktábláját 2008. március 14-én a város vezetése nevében Szűcs Lajos alpolgármester és a Kiss Bálint Református Általános Iskola tanulói ünnepi megemlékezés keretében koszorúzták meg.

Hajdú Lajos 195 évvel ezelőtt, 1813. július 6-án kisnemesi családban született Szentesen Itt, a városban végezte el elemi iskoláit, és a gimnázium 6 osztályát is. Tizennyolc évesen került Debrecenbe, ahol bölcseleti, jogi és teológiai tudományokat hallgatott. Ugyanitt, a híres református kollégiumban 1837-től esküdt felügyelő, segédkönyvtárnok, majd később elemi iskolai tanító lett. 26 éves volt, amikor két éven át a debreceni középiskola igazgatójaként dolgozott.

1842-ben külföldi tanulmányútra indult, a berlini egyetem hallgatójaként 24 magyar diáktársával együtt megalapította az egyetem magyar könyvtárát. Egy évvel később tért haza, Magyarországra. Lelkészjelölti vizsgát tett, majd rövid nevelősködés után segédlelkészként dolgozott Nagymarján. A szentesi református egyház 1845 decemberében igazgatótanárnak hívta haza Hajdú Lajost a mai iskolánk elődjébe, a református népiskolába. Két évvel később tanári vizsgát is tett.

A 48-as forradalom és szabadságharc időszakában politikai cikkei jelentek meg a debreceni Alföldi Hírlapban, a Tiszavidéki Újságban és a Szegedi Hírlapban. A szabadságharcban játszott szerepe miatt 1849. szeptember 10-én elfogták, előbb a szegedi várba, majd a pesti Újépületbe szállították. Az ellene emelt legsúlyosabb vád az volt, hogy 1849. július 1-jén tanterme ablakából lázítóbeszédet mondott a szentesieknek. Ebben az elnyomó császári seregek elleni általános népfelkelésre buzdított. Ezt még azzal is tetézte, hogy lázító szózatát kinyomtatta, és a nép között osztogatta.

A haditörvényszék Hajdú Lajos tettét felségsértésnek minősítette, és kötél általi halállal sújtotta. Az ítéletet később enyhítették, de az még így is húsz évi vasban eltöltendő várfogságot és teljes vagyonelkobzást jelentett. Előbb az olmützi, majd a josefstadti várbörtönben raboskodott. 1856. április 3-án közkegyelem útján szabadult.

Kiszabadulásakor a kisújszállási református egyház a gimnázium vallástanárává választotta. Később magyar irodalmat, történelmet, latin és görög nyelvet is tanított, több ízben pedig igazgatói teendőket is ellátott. 1861-ben tiszteletbeli táblabírának választották, és díszpolgári címmel ruházták fel.

A tanítás mellett élénk publicisztikai tevékenységet is kifejtett. A Vasárnapi Újságban, valamint a Hazánk és a külföldi lapokban megjelent írásaival maradandó emléket állított a szabadságharc mártírjainak. Ilyen írása például a Börtönkrónika, Az 1848-49-es magyar államfoglyok jozefstadi börtöne, A magyar foglyok útja 1850-ben Budától Olmützig, vagy A Régi napokról és a Mártír halottak statisztikája című.

A szabadságharc témája mellett tanügyi és neveléselméleti, iskola-és egyháztörténeti cikkei is jelentősek. 1891-ben, 78 évesen vonult nyugalomba, 10 évvel később, 1901. február 22-én hunyt el Kisújszálláson.

Szentes, 2008. 03. 24.