Műszaki osztálytalálkozó Szentesen

 Megható pillanatnak lehettünk szokatlan, de örömteli tanúi 2008. május 3-án Szentesen, a Damjanich laktanyában. 41 éves osztálytalálkozó diákjai gyülekeztek a bejárat előtti parkolóban. Az ország különböző tájairól érkező nyugállományú katonákat egy közös pont köti össze: 1967, Szentendre, Egyesített Tiszti Iskola, műszaki tiszti végzős fiatal tisztek.

A kapu előtti találkozás pillanatai feledhetetlenek. Volt, aki 41 éve nem találkozott a volt osztálytársaival. Most pedig újra együtt. A két fő szervező Bártfai László nyá. alezredes és Döme Gyula nyá. őrnagy nagy fába vágta a fejszéjét, mikor nekilátott a volt osztálytársak  felkutatásának. Időigényes nyomozómunka után a 19 fős végzős tiszt közül sajnálatos módon négyen elhunytak már, ötnek nem sikerült elérhetőségét felleljék, de tízen örömmel vállalták a találkozón a részvételt. Az utazás fáradságát feledtette, a találkozás fényét emelte, hogy Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóaljnál, az ország egyetlen teljesen műszaki alakulatánál találkozhattak, és a kapun belépve újra érezhették a műszaki laktanya illatát.

A kapun belüli első örömteli pillanatok után, Juhász László százados, az alakulat kommunikációs tisztje tartott tájékoztatót a műszaki zászlóalj jelenlegi felépítéséről, feladatairól, technikáiról. Majd egy alakulat bemutató séta közben felidézhették emlékeiket. A tiszti avatás után, a végzős állományból hatan kerültek Szentesre, mint első helyőrségbe. Így az emlékek kézzel fogható közelségbe kerültek. Örömmel nézegették a technikai berendezéseket, hiszen ezekről a saját koruk műszaki eszközei elevenedtek meg, melyek már rég kivonásra kerültek a rendszerből. „Ezeket a tárólószíneket még mi építettük” – hallatszott a felkiáltás. Az ilyen emlékekért már megérte Szentesre utazni.

Egy kellemes ebéd elfogyasztása után, mindenki beszámolt az eltelt éveiről, mozgalmas életútjáról. Végighallgatni is megtisztelő volt a hosszú utat megtett pályafutásokat. Szentes, Szolnok, Ercsi, Szeged, Rétság, Orosháza, Baja, Pápa és sorolhatnám, az akkor még működő, szolgálati helyet biztosító műszaki alakulatok helyőrségeit, melyek közül sok már nem is létezik. A beosztások is változatosak. Ő robbantott, én utat építettem – ugratták egymást a régi barátok. Az emlékek közé egy kis keserűség is társult, mikor a volt szolgálati helyről emlékezve a mondás szerint említették, a laktanya helye már sóval van felszórva, az én irodámban most egy pékség működik.

 A nyugállományba helyezés azért nem jelentette a munka befejeztét. Van aki az egyetemen tanít, mérnök ember lett, a paksi atomerőműben végez felelősségteljes munkát, és van aki külkereskedő lett. Az idő eltelt, de az ambíciók töretlenek. Sokáig nélkülözték a találkozást, de célként tűzték maguk elé, amíg az egészség engedi két-három évente újra megszervezik a közös találkozót.

Erőt, egyészséget, és nyugodt, békés napokat kívánunk számukra.

Kép és szöveg: Juhász László szds.

Szentes, 2008. 05. 07.