„Szolgálni akartam”
Vági László apát úr emlékére
Július 1-én kora este életének 90., pappá szentelésének 66. évében Vági Lászó nyugalmazott apát-plébános, Dunavarsány és Szentes díszpolgára elhunyt.
Vági László 1918. október 19-én született Hatvanban. Korán felébredt benne a papi hivatás iránti vágy, ezért 16 évesen felvételét kérte a Váci Egyházmegye papnövendékei közé. A középiskola utolsó két osztályát, mint kisszeminarista a Váci Piarista Gimnáziumban végezte el.
Az érettségi után Hanauer Á. István megyéspüspök a Pázmány Péter Tudományegyetemre küldte filozófiai és teológiai tanulmányainak végzésére, így a budapesti Központi Papnevelő Intézetben lakott.
1942. június 14-én Kovács Vince püspök, váci káptalani kormányzó szentelte pappá a Váci Székesegyházban. A háborús körülmények miatt az egyetemi tanulmányokat meg kellett szakítania, ezért az újmisés Vági László átmeneti jelleggel hazaköltözött szüleihez Hatvanba, és hittanár-káplánként működött.
1943-ban Pétery József megyéspüpsök Taksonyba helyezte káplánnak. A front közeledtével az akkori taksonyi plébános úgy döntött, hogy a folyamatos lelkipásztori ellátás biztosítása érdekében Vági atya költözzön ki Dunakisvarsányba, amely addigra Dunanagyvarsánnyal egybeépült. 1945-től Vági atya kihelyezett lelkész rangban tartózkodott itt, miközben a két települést 1947-ben Szabadvarsány néven egyesítették. Az 1950-től a Dunavarsány nevet viselő településen végül 30 évig, 1973-ig lelkészkedett Vági László.
Következő állomáshelye Abony volt, ahol hat évig plébánosként szolgált. Itt érte első egyházi kitüntetése: 1978-ban Bánk József érsek, váci püspök címzetes becskei apát úrrá nevezte ki.
Vági apát urat a következő évben, 1979-ben Szentesre helyezte Bánk érsek, ahol a nagyjából fele-fele arányban katolikus és református város régebbi plébániájának vezetését bízta rá. A Vági-szülők eltérő felekezetűek voltak, de ez soha nem okozott gondot a családban, így Apát úr Szentesen is igen nyitott volt a többi felekezet tagjai iránt.
A rendszerváltás idején Vági apát úr szentesi plébánossága mellett csongrádi főesperesként a Váci Egyházmegye déli részein szolgáló papság felettese is volt. Az egykori Katolikus Népiskola épületében működő Köztársaság téri Iskolában az ő plébánossága idején katolikus jellegű osztályok indultak.
1992-ben szentesi plébánosként ünnepelte pappá szentelésének 50. évfordulóját, az aranymisét. Ezt követően nyugállományba vonult, de továbbra is Szentesen maradt. Ettől kezdve – magas kora ellenére is – folyamatosan részt vett a szentesi és a környékbeli egyházközségek életében: misézéssel, egyéb szertartások végzésével igyekezett az aktív papságnak segíteni.
Dunavarsány és Szentes díszpolgárává választotta Vági Lászlót, aki megtisztelő címei ellenére igyekezett egyszerűen élni. Az apáti méltóságával együtt járó püspöksüveget, lila szegélyes reverendát a lehető legritkább alkalommal viselte, de örömmel és mégis szerényen hordta azt a főpapi keresztet, amelyet 1992-ben, aranymiséje napján kapott a szentesi hívektől.
Csak most, amikor június 22-én kórházba került, kezdett arról beszélni, hogy régóta tapasztalja már kisebb-nagyobb jeleit a betegségnek, de ezekkel inkább együtt élt, mert „szolgálni akartam” – mondta. Ezt az akaraterőt még halálos ágya mellett is megtapasztalhattuk: nem panaszkodott, hanem inkább – igaz, szaggatottan – arról beszélt könnyebb óráiban, hogy a világ legnagyobb baja az Istentől való elfordulás, mert az önmagába zárkózó lélek saját maga foglya lesz: ezért tegyünk meg mindent, hogy Jézus Krisztus hatalmas nevét az egész világ megismerje.
Vági László utolsó írását betegsége miatt már nem tudta a nagyközönségnek felolvasni, amelyet a Múzeumok Éjszakáján mondott volna el Lantos Miklós fotóművész szakrális tárgyú képeiből nyíló kiállítás megnyitásaként, de zárszóként elolvashatjuk azt az alábbi képen:
Kinagyítható!
Lehet-e csillagot látni sötétség nélkül?
Szentes, 2008. 07. 04.
