|
Elhunyt Simonné Vecseri Márta tanárnő
A gyászoló család mély fájdalommal tudatja, hogy Simon Tamásné Vecseri Márta 2015. december 27-én, 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2016. január 14-én csütörtökön 13 órakor lesz a Szeder temető ravatalozójában.
Tősgyökeres szentesi család sarjaként született 1950. november 4-én. Felmenői között volt Vecseri Mihály, Szentes 1764–65 közötti főbírája. Apai nagyapja Vecseri Zsigmond (1885-1951) gazdálkodó volt. Édesapja Vecseri László (1921-1986), a fóliás kertészet és az integrált háztáji gazdálkodás szentesi megteremtője, édesanyja Rúzs Molnár Julianna kiskereskedő volt. Férje Simon Tamás kertészmérnök, mezőgazdasági vállalkozó.
A Kossuth téri Általános Iskolában, majd a Horváth Mihály Gimnáziumban tanult. Lelkes tagja volt az első sikereit akkoriban arató Diákszínpadnak. 1969-ben érettségizett. Felsőfokú képesítéseit munka mellett szerezte: 1973-ban Debre-cenben a Felsőfokú Tanítóképző Intézetben népművelő-könyvtáros, 1978-ban Budapesten az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központjában olvasószolgálati könyvtáros, 1987-ben Szegeden a József Attila Tudományegyetemen középiskolai történelemtanári oklevelet szerzett. 1991-ben tanulmányúton járt az Egyesült Államokban és Hollandiában.
Pályakezdőként a Móricz Zsigmond Művelődési Központ munkatársa volt. 1972-től könyvtáros a Városi Könyvtárban. 1976-tól a Horváth Mihály Gimnázium könyvtárosa, majd a 1987-től a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola - törté-nelemtanára és könyvtárosa. 1997-tól 2004 januárjáig igazgatója, majd nyugállományba vonulásáig tanára volt a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumnak.
A rendszerváltozás eseményeinek aktív részese volt 1989-92 között a Független Kisgazdapárt, majd a kereszténydemokrata Néppárt tagjaként. 1989-től az FKGP megyei szervezőtitkára, városi titkára, 1991-92 között a párt országos alelnöke. Az 1990-94 közötti ciklusban a Szentes Városi Képviselő-testület tagja, ahol a Pénzügyi és Ellenőrzési-, illetve a Művelődési, Oktatási és Sportbizottság munkájában vett részt. Fáradhatatlanul rész vállalt a református egyház szolgálatában is. A Csongrádi Református Egyházmegye jegyzője, gyűjteményi-levéltári és műemléki előadója volt a Szentes-Felsőpárti, majd később a Szentes Nagytemplomi Egyházközség presbiteri tiszte mellett.
A közéleti tevékenysége mellett kutatta Magyarország és Szentes 1945 utáni agrártörténetét és az 1948-1956 közötti szentesi beszolgáltatás történetét.
A Szentesi Életben megjelent írásaiból az e-Könyvtár Szentes szolgáltatása révén tallózhatunk:
Isten nyugosztaljon, Márti! Összeállította: Tímár Ferenc Szentes, 2016. 01. 04.
|
|