Dr. Nyíri Antal a nyelvtudomány doktora
Szentesen született 1907. március 9-én, tehát az idén köszönthettük 90. születése napján. Középiskolai tanulmányait a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban végezte, majd a Szegedi Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-német szakos tanári oklevelet. Egyetemi évei alatt a Müncheni Egyetem Filozófiai Karán majd a Bécsi Egyetem Filozófiai Karán is hallgatott szemesztereket.Ma is meghatározónak tartja a szentesi gimnáziumban töltött nyolc esztendejét, az itt kapott szellemiséget. Többek között nagyra értékelte gimnáziumi tanára, Molecz Béla (1874-1945) nyelvészeti munkásságát. Molecz tanár úr tudományos dolgozatait kötelezô olvasmányként jelölte meg hallgatói számára. Nyíri Antal gimnáziumi osztálytársai közül nem egy köztiszteletben álló szentesi polgárként ismert: dr. Berényi Imre orvos, dr. László Lajos ügyvéd, dr. Oskó István orvos, Szigeti István gimn. tanár. Néhányukkal életre szóló barátság is összekötötte.Tanári pályáját a csurgói református gimnáziumban kezdte, majd Kolozsvárra (1942-45), onnan Békéscsabára került a gimnáziumba. Csabáról az egyik szegedi gimnáziumba helyezik. Ezután a Szegedi Pedagógiai Fôiskola majd a szegedi József Attila Tudományegyetem tanára. Egy idôben a bölcsészkar dékánja, utóbb a rektorhelyettesi tisztséget is betöltötte. 1977-ben vonult nyugdíjba.A Magyar Nyelvtudományi Társaság tagja, társszerkesztôje volt a “Néprajz és Nyelvtudomány” címû sorozatnak, 1960-1974 között a Hazafias Népfront Csongrád Megyei Bizottságának elnöki feladatát is ellátta.Nyelvtudományi tevékenységének gerincét nyelvtörténeti munkái adják, de írt ismertetéseket, kritikai közleményeket, pályaképeket, megemlékezéseket is. Közreadta tapasztalatait a tanárképzésrôl. Csurgói tanár korában írta meg “A zselicségi Szenna és vidéke magyar nyelvjárása” (1939) címû dolgozatát. Nyelvészeti és néprajzi szempontból egyaránt jelentôs “A kihaló szentesi víziélet néprajzi és népnyelvi maradványai” (1948) címû munkája.Szerkesztôje “A Müncheni Kódex 1466-ból” címû szövegkiadásnak (1971), és közreadta “A Müncheni Kódex magyar-latin szótárá”-t (1993). Nyugalomba vonulása évében, 1977-ben jelent meg “Szentes nyelvi sajátságai és az irodalmi nyelv”. E tanulmányában többek között azt írja, hogy a Kurca-Körös vízi úton a szentesiek évszázadokon át érintkeztek Nagyvárad, Nagyszalonta vidékének lakosaival, következésképpen mi szentesiek Arany János nyelvét beszéljük.A tanári munka illékony, a múló pillanattal elszáll, nem dokumentálható, de hatása tovább él és munkál a tanítványokban, akik úgy emlékeznek tanárukra, hogy a fôiskolán majd az egyetemen figyelemmel kísérte hallgatói fejlôdését, érdeklôdési körüknek, hajlamuknak megfelelô tudományos feladatokat adott, részfeladatokkal még saját tudományos kutatásaiba is bevonta hallgatóit. Figyelme kiterjedt az egyetemisták emberi fejlôdésére, anyagi helyzetére. Az egyetemi tanulmányaikat kezdô “gólyákat” évfolyamfelelôsként az ötvenes években abban is útba igazította, hogyan kérhetnek anyagi helyzetük jobbítására szociális segélyt. (Egyik diáktársam, máig kedves kolleganôm a tanú erre.)Nyíri professzor úr tartalmas, munkás életét számos kitüntetéssel is elismerték. Megkapta a Felsôoktatás Kiváló Dolgozója (1953), a Munka Érdemrend (1960), az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1971) kitüntetéseket, nyugalomba vonulásakor birtokosa lett a Munka Érdemrend arany fokozatának. Szentesen élô egykori tanítványai is örömmel értesültek arról, hogy most a szülôváros díszpolgárainak sorába emeli Ôt, így ismerve el egy életút tudományos és emberi értékeit. Szentes olyan elszármazott fia kapja ezt a kitüntetést, aki szentesi gyökereirôl így vall: “Minden szóbeli és írásbeli megnyilatkozásom magán viseli Szentes két nyelvjárásából alakult, szép köznyelvének sajátságait ma is. Fejtegetéseim bizonyító anyagában is sokszor szerepelnek szentesi adatok, ha a tárgyalt nyelvi jelenségre nézve a szentesi köznyelvben van valami bizonyság.”Professzor Úr, jó egészséget! Bucsány György
Tokácsli Lajos festômûvész
Szentes huszadik díszpolgárja. A második az alkotómûvészek között. Nem rossz arány egy unos-untalan politizáló városban, ahol 1881-tôl 1995-ig, 114 év alatt 18 díszpolgárból épp egy tucat a politikus vagy szenátor, és a maradék hatból kettô a tanár, egy orvos, egy kubikos, egy publicista és egy zeneszerzô. Festômûvésznek ô az elsô. Nem lett díszpolgár se Kiss Bálint, se Zoó János, se Lakos János Pál, se Kováts Károly, se Koszta József, se Drahos István... - Tokácsli igen!Mi lehet a titka?- Nem született “jó helyre”, szûkösdködtek, sokan voltak, és jött a Nagy Háború.- Nem volt koraérett zseni vagy éltanuló, és nem akadtak gazdag pártfogói.- Nem volt még csak szerencséje sem, mert friss diplomájával mehetett egy újabb háborúba, majd szûkebb Pátriájában felvehette a “békeharcot” pl. a giccs ellen.- Nem volt soha senki “kedvence”, mert mûvészetét soha nem adta egy tál lencséért.- Nem ült fel divatos áramlatoknak, és beletörôdött, belegyötrôdött a mûvészet “kollektivizálásába”, és megelégedett, ha egy-egy képe ott volt a többiek között.De szemlélôdött. Mûvész maradt a mûvészek között. Tisztelte, becsülte, de csak móddal követte a Nagy Elôdöket. Tanítványként végig hû maradt az Iskolához, a szûkebb Pátriához, a szentesi gyökerekhez: a legszentesibb szentesi - mondtuk ki a verdiktet nemrég, amikor kényszerû összegzésre életmûtárlattal ünnepeltük a bûvös hetvenötödiket.Nem kapott megrendelést? - Hát tanult, és tanított tovább! Nemcsak a mesterségbelieket adta át, hanem a polgári tartást is. Soha nem csak maga-magáért, hanem mindig a közért szállt síkra, szegült ellen szelíden. “A mûvész nem kabát!” - hírelt a hírhedt Tokácsli-mondás, amikor az egyik gyári öltözôbôl a másikba vitték volna képeit csordástul. A mûvészt nem lehet leakasztani, és felakasztani másutt. Bölcsen viselte a vásárhelyi és megyei nyomást: évekig hallgatta, hogy ez nem egy festôváros, ide grafikusok kellenek! Közben csendesen felnevelt itt festôket, és lám-lám gombamód szaporodtak... Kiérdemelte a legtöbbet: az irigységet, soha nem vásárolta meg az elismerést. Ünnepelte, és elnézte a Koszta-érmesek hadát, és csak utolsóként fogadta el - mondjuk meg! - a késôi elismerést. Mámorosan festett, úgy, mint aki iszik: - örömére-bánatára, és mindig a saját kedvtelésére is. Iskolázottan, mûvelten, szelíden és szegényen ... Pedig megfesthette volna a szocreál minden zegét-zugát: gyárat, traktorokat és kipirultan felvonuló úttörô kisleányt. Rohamozó harcost vagy barrikádot emelô munkást. Vagy maradhatott volna a nagyvárosban, külföldön, hiszen hívták! De hazajött, s lett apa, nagyapa, dédpapa, és sokaknak Lajos Bácsija. Nagyon-nagyon sokunknak. Mi tudjuk, hogy azért ô is megfestette Örzse néni tyúkjá-t, és az ott lógott a megyei tanácselnök szobájában, és ô is tudta, hogy az nemcsak egy kedves háziállat, hanem nagyanyó utolsó tyúkja. Nem vághatja le. Vörös sálas önarckép-e az ifjú önmagával szembenézô dilemmáját tükrözi a Koszta József Múzeum gyûjteményében, Öreg halász-a az Alföldi Galériában a szentesi vízenjárók bölcs üzenetét vitte a hiúság vásárába, Mûterem csendélete pedig a Nemzeti Galériában mutogatja a párizsit, valahonnét innen, a Kurca partjáról elbeszélve. Kötélfonó-ja a dologba csökött édesapját, Kaszafenô-je a küzdelem diadalát, Söprögetô-je a dolgos jó édesanyát, Pecázó gyermekei a gondtalan ifjúságot, Pihenô talicskás-a Papp Imre bölcs nyugalmát, Bagossy-fej-e, Örkény Strasszer-e a megszállott mûvész kortársát örökítik. Harmincéves Kosztá-ja az állandó újrakezdés lehetôségét, Napozó-ja, Olvasó nô-je, Nôi képmás-ai, Hátakt-ja az örök figura életközelét állandósítják. De az élettelen Kamrapolc, a Fejôszék, a Mûterem-sarok, vagy a Fakupuly is megelevenedik, hisz nyúlnánk feléje, csodáljuk, irigyeljük magányát, belsô csendjét. És még a szalonokba való csendéletek Dinnyehéjai, Sárga dáliái, Birsalmái és Orgona virágjai is dalonak a szelíd színorgiában, a hóka lazúrok és a mesteri letétek között. Tájképeivel minden szentesi gyûjtô otthonában jelen van, legyen az a Kertben, vagy a Vihar után, a Tiszaparti fák, a Kukoricásban, a Gátoldalon, vagy akár az Országúton... Micsoda festôi meglátása a modern autózás élményének!Tokácsli Lajos - ha tagadná is - már régen nem realista, nem csak kolorista, hanem a látványtól, a színtôl és formától el nem szakadó gondolati festô. Nincs szüksége manírokra, technikai trükkökre, meghökkentô beállításokra, nonfiguratív vagy egyéb divatos mutatványokra. Semmilyen eszközzel nem kell palástolnia tehetségét, vagy annak hiányát. Nekem cédulakatalógusom van az ô életmûvérôl. Tudom mit, mikor, mekkorát, hányat festett, azok hol mikor voltak kiállítva, ujságban-könyvben melyik mikor hol jelent meg, mit írtak róla a kritikusok. Nem sorolom. Tokácsli Lajos nekem mégsem egy “nyitott könyv”, hanem egy “fekete doboz”. Talány abban az értelemben, hogy kiismerhetetlen. De mindig ôszinte, ráadásul szeret, és tud is beszélni. Azt is megmondta ôszintén, amikor próbáltam a giccs-témában szerepeltetni, hogy olyan vagyok, mint egy hajcsár: akkor ütöm, amikor elôre megy, és csak vigyorgok, amikor hátrafordul. De azt is elismerte, hogy ügyes kis részleteket fotóztam a régi képeibôl, s ezeket a Detail-ôszikéket nemsokára Szegeden és Szentesen is megláthatjuk.Tokácsli Lajosnak - nem szégyelli beismerni - mindig is csak egy múzsája volt és van - szerecséjére -, Fridrich Ida néni, akinek most elsôként gratulálok a családi, a polgári, a nagy családi - városi elismeréshez, amit bizony jócskán kiérdemeltek! És köszönöm a Képviselô Testület Bölcsességét: jól döntöttek! Rózsa Gábor
Dr. Zsoldos Ferencsebész
Dr. Zsoldos Ferenc Szentesen született 1920-ban, itt végezte elemi és középiskoláit is. 1938-ban érettségizett a Horváth Mihály Reálgimnáziumban. Még abban az évben beiratkozott az akkori Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem orvosi karára.Másodéves volt, amikor a professzor Veress Elemér vezette Élettani Intézetbe került gyakornoknak és ott dolgozott a diploma megszerzéséig. A kötelezô munka mellett elsôsorban az idegvezetés élettanát, a sport és repülés emberi szervezetre gyakorolt hatását tanulmányozta. Tehetségét az errôl írt díjnyertes pályamunkái jelzik.Orvosi oklevelét 1944-ben kapta meg. A végzés után azonnal behívták katonának, 1945 tavaszán orosz hadifogságba került és a szibériai táborba szállították. Ott is orvosként mûködött 2 éven át, 1947. szeptemberében került haza Szentesre. Néhány nap múlva már a kórházban találjuk. Bugyi tanár úrnál a sebészeten állt munkába, de besegített Rózsavölgyi fôorvosnak is a gégészeten. Mindkét munkakörben alapos jártasságra tett szert.A sebészeti osztályon segédorvos, majd alorvos adjunktus, végül fôorvos lett.Abban az idôben Bugyi professzor vezette szentesi sebészeten nemcsak a mai értelemben vett általános sebészettel foglalkoztak, szakmai tudásuk kiterjedt a manuális medicina minden területére. Így Zsoldos doktor is a traumatológia, urológia, gyermeksebészet, plasztikai sebészet, mellkassebészet szakértô gyakorlója lett.Bugyi professzor 1970-ben így foglalta össze Zsoldos dr. szakmai jellemzését:Brilliáns technikájú “all-round” sebész. Tudományos felkészültségén túl nagy gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik. Igen szellemes sebésztechnikai újításai vannak. Munkabírása bámulatos. Munkáját mindenkor a pontosság és lelkiismeretesség jellemzi.Zsoldos doktort érdekelte a manuális medicina minden ága. Ô végezte a kórházban az elsô csavaros osteosinthesist és az elsô velôûrszegezést, sôt mellkassebészetbôl az akkori idôk legnehezebb mûtétjeit. Számtalan olyan urológiai és egyéb mûtét fûzôdik az Ô nevéhez, amelyet ma már csak specialisták, speciális intézetben végeznek, általános sebészek soha.Jelentôs az elméleti munkássága is, harmincnál több tudományos közleménye jelent meg, több könyv társszerzôje. Csaknem száz tudományos és számtalan ismeretterjesztô elôadást tartott a helyi rendezvényektôl nemzetközi kongresszusokig felmenôen. A kórház jubileumára feldolgozta és megírta a szentesi orvoslás történetét. Szívesebben adott elô, mint írt. Mestere számtalanszor rábízta írásainak elôadását Zsoldos doktor mindig igyekezett csodálatos elméleti és gyakorlati tudását átadni a fiatal orvosoknak, ápolónôknek. Egy egész generáció nôtt fel az Ô baráti, közvetlen, mindig készséges, de szigorú irányításával.Zsoldos fôorvos 41 évig volt a szentesi Kórház egyik karizmatikus vezetô egyénisége, de 1989. évi nyugdíjba vonulása után és jelenleg is fáradhatatlanul gyógyítja a beteg embert és ôrzi azt az éltetô szellemiséget, amit professzorától örökölt.Csaknem 10 évig volt a szakszervezet elnöke és a Munkaügyi Döntôbizottság vezetôje. Két ízben kapta meg a Szakszervezeti Munkáért Emlékérem Arany fokozatát.1973-ban Egészségügy Kiváló dolgozója.1988-ban Szegeden adták át részére a Miniszteri Dicséretet. Nem véletlen, hogy 1988-ban Ô kapta meg elsônek a Bugyi István Emlékérmet.Ez az életmû, ami alapján dr. Zsoldos Ferenc Szentes Város Díszpolgári Címét kiérdemelte.
Dr. Kovács Ágnes