Az öreg tölgy meg a kicsi

Emlékezés egy bajnokra

Lôrincz Márton 1936. november hó 20. napján Szentes megyei város képviselô-testületének rendes közgyûlésén bejelenti: az 1936-os berlini olimpián kötöttfogású birkózásban aranyérmet nyert, és egy tölgyfacsemetét kapott, melyet Szentesnek ajándékozott. Nemes gesztusát így indokolta: Hirdesse a tölgyfa Szentes város iránti szeretetemet és legfôképpen azt, hogy bár az ország sok városa megtisztelt ünneplésével, szívemhez mégis ez a nemes város férkôzött legközelebb, amikor fiának fogadott."

Az elültetés óta éppen hatvan év telt el. Március 29-én a város és a meghívott vendégek, Dr. Hegedûs Csaba a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, dr. Skultéty Sándor a szövetség alelnöke, Polyák Imre olimpiai bajnok, Szakács József a Csongrád Megyei Birkózó Szövetség elnöke, Dr. Gombos András országgyûlési képviselô és Szirbik Imre polgármester arra az eseményre emlékeztek a Petôfi Sándor Általános Iskola elôtt (Polgári leányiskola volt), egy újabb tölgyfacsemete elültetésével. Az emlékezés az iskola tanulóinak mûsorával kezdôdött, majd Dr. Hegedûs Csaba lépett a mikrofonhoz:

Amit Coubertin és a többi hallhatatlan létrehozott, az maradandó, olyannyira, mint amennyire példázza az olimpiák magyar sikereit az a tölgyfa, ami az iskola elôtt áll, s az ide belépô, s kilépô fiatalok s gyerekek a fára tekintve belôle erôt merítve igenis higgyék azt, hogy a világ bármely pontjáról elindulva is lehetnek olimpiai bajnokok.

Beszéde végén a Birkózó Szövetség emlékplakettjét adta Szirbik Imrének, aki átvette a szót:

-- Lôrincz Márton attól vált szentesivé, hogy ennek a városnak a falai között jól érezte magát, otthonra lelt, második otthona lett ez a város, s hozzá tett valami olyan csodát, amely után nemcsak a fa fizikai értelmében, hanem gyökereinek és koronájának szellemében is itt él közöttünk. Ez a második fa, ami itt elültetésre kerül. Hirdesse az olimpiai mozgalom békéjét, szellemiségét, tettrekészségét, embernevelô formáját. Emlékeztessen arra, hogy sok bajnok a II. világháborúban életét vesztette, s nem lehetett ott 1948-ban, hogy megvédje elsôségét. Hirdesse azt is, hogy az olimpiai mozgalom ezt túlélvén soha többé ne kerüljön olyan helyzetbe. Mindig a sportpályákon, medencékben mérjék össze tudásukat, sohasem találkozzanak a harctereken.

Ezután megkoszorúzták az emléktáblát, majd a vendégek elültették a második tölgy-csemetét. Az ünnepség után dr. Hegedûs Csaba és Polyák Imre válaszoltak lapunk kérdésére.

-- Tisztelt elnök úr! Önnek ez a faültetés kettôs ünnepet jelent?

-- Igen. Annál is inkább, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy huszonöt évvel ezelôtt Münchenben én nyertem hazánk századik olimpiai aranyát. Most mint elnök, itt vagyok önöknél azon az ünnepségen, amelyen egy bajnokra emlékezünk, illetve tisztelgünk nagysága elôtt, a tölgyfa alatt.

-- Ez a város nagy birkózó hagyományokkal rendelkezik. Mennyire meglepô ön számára az, hogy a város lakossága elevenen ôrzi a régi és a mai kor eredményeit?

-- Számomra ez egy megtiszteltetés, emlékezés s csoda. Úgy gondolom a fa, az iskola, s az aulába belépve látható kiállítás, a régmúltat s azt követô idôszakot öleli fel, számomra egy olyan példa, amit ebben az országban nagyon sok városnak, helységnek kellene utánozni. Köszönöm, hogy ezt az emléket ilyen elevenen ôrzik.

-- Tisztelt Polyák úr. Mit jelent önnek az a név, hogy Lôrincz Márton?

-- Nagyon sokat. Mikor kezdtem birkózni, sokat hallottam az olimpiai eszmérôl, s különösen a berlini gyôzôrôl. Nekem megadatott, hogy én beszélgethettem vele. Nagyon büszke vagyok rá.

-- Önnek Lôrincz Márton volt a példaképe?

-- Ô is.

Az emlékezôk között találkoztam özv. Böszörményi Sándornéval, akinek testvérbátyja dr. Papp László, az 1936-os bajnok barátja volt. Így fogalmazott: -- Csodálatos érzés volt hatvan évvel késôbb újra átélni az eseményeket. Örülök annak, hogy mindkettôn részt vehettem.

Dunás Varga Zoltán