Terney Lászlóval valamikor a hetvenes évek elején ismerkedtem meg egy társaságban, ahol órákon keresztül csak és kizárólag irodalomról esett szó. A sokoldalúan mûvelt felnõttek beszélgetésébe én, mint tinédzser alig mertem bekapcsolódni, Laci egy idõ után mégis felajánlotta, kölcsönadja nekem a Zabhegyezõ címû könyvet. A mû akkor még ritkaságnak számított a jelenlevõk fel is hívták figyelmemet arra, nagy megtiszteltetés, hogy Terney Laci önként ajánl fel könyvkölcsönzést. A feleségével beszélgetve elõször ez a jelenet idézõdött fel bennem.

- Laci ennyire vigyázott a könyvekre?- Igen, azt sem volt mindegy, hogy valaki a családból hogyan tesz le az asztalra egy átmenetileg felesleges mûvet. E szempontból mindennek helye és rangja volt, és marad is, nézz körül milyen komoly gyûjtemény van itt a lakásban. Egyébként megjegyezném, hihetetlen mûveltséggel rendelkezett Laci az irodalom, a mûvészettörténet és általában a kultúra területén. Lakásunkban van egy kis szoba, az Õ birodalma, ahol nem szerette ha zavarják. Ott dolgozott, tervezett, tájékozódott a világ dolgai felõl. Enélkül a viszonylagos magány nélkül nem tudta volna elvégezni alkotómunkáját. - A híresztelések szerint Õ már évek óta nem végzett aktív munkát.- Ez nem igaz, bár tudom az emberek sok mindent beszélnek. 94 végén mondott fel a Városházán, úgy érezte az ott keletkezõ feszültségek nem teszik lehetõvé további ténykedését. Ezután is dolgozott. Tervek, tanulmánytervek maradtak utána, bár egyenlõre nem volt lelkierõm feldolgozni szellemi hagyatékát. Tudomásom szerint több magánház is épülhet a közeljövõben az Õ elképzelései szerint. Volt ötlete a Szegedi Dóm tér átalakításával kapcsolatban is, a visszajelzések azt mutatják, nem tévedett. Megfordult fejében az egykori megyeháza átrendezése is, a dokumentáció egyrésze elkészült, ma már aligha fogják felhasználni. A Petõfi Szálló ügye is foglalkoztatta, tervei aligha fognak megvalósulni. Úgy gondolom a betegség kettétört egy nagyon alapos, nagy tudással felépített szakmai karriert, ami talán most kezdett volna beérni.- Megkérdeznélek a betegség lefolyásáról is.- Tíz hónapig tartott, eleinte a mûtét és azt követõ események némi optimizmusra is okot adtak. A hullámhegyek és völgyek közepette csak az utolsó hónapokban tudtam meg, orvosilag nem megoldható a helyzet. El kell, hogy mondjam, a jobb szakaszokban ugyanolyan kedvesen, okosan, szellemesen társalgott, mint egyébként. Megdöbbent, hogy akik barátainak nevezték, vagy nevezik magukat akkor nem látogatták.- A szomorú történeten nem tudunk változtatni, de felidézhetnénk a vidám, jókedvû Terney Lacit. - A mûtét elõtti napon azt mondta, másnapra vigyek be neki keresztrejtvényt, ne unja magát. Még egyetemista korában szeretett kártyázni, egyébként is szerette a jó társaságot. Fiatalabb korában sportolt, úszott és vízilabdázott, élsportolói tervei nem voltak, nem is lehettek. A focit csak a tévén nézte. Legendás volt "vonzalma" a szivarok iránt, a rosszmájúak szerint Csongort szívott, valójában ha tellett rá, akkor természetesen kubait. Egyébként vevõ volt minden tréfára. - Melyik épület az városunkban, amelyikre a legbüszkébb lenne?- Mint mondtam, életmûve torzóban maradt, de az Õ tervei alapján alakítják át mosta Zsinagógát könyvtárrá. Valószínûleg ez lesz az, ami leginkább megõrzi emlékét a városlakók szemében.A történet így, töredékében, tragédiájában is kerek. A könyvbarát, mûvelt férfi emlékét egy könyvtár õrzi, ami nélküle nem lett volna olyan, mint amilyen lesz.Remélhetõleg az ünnepélyes avatáskor megtalálják a módját, hogy ne csak néhány szóban maradjon meg az épületen Terney László emléke.Poszler György