A "kamachay" nemes katolikus kegyurak ki tudja már mikor, és ki tudja, hogy kitõl nyertek donációt a Komárom megyei csallóközi járásban egész Kamocsa földbirtokára. Minden esetre a mihozzánk betelepült - ki tudja hányadik - K. Imre táblabíró már 1830-ban meghalt, és el is temették tisztességesen a szentesi Kálvária domb tetejének déli oldalán. Õt követte a sorban idõsbb. nemes Sándor, 1852-ben. Az errefelé divatos fejfa helyett õneki az Óhazából, a Duna parti Süttõ vörösmárvány-bányájából hozattak sírkövet, és ott is vésették - egész pontosan félúton, Pesten -, gótikus (németes) betûkkel. De a feliratnál is érdekesebb a díszes kõkereszt alatti kartus, melynek klasszicizáló, oszlopdíszes párkányos, és vízorros kiképzése kicsit emlékeztet a Pannóniában egykor szokásos római sírkövekre, melyekbõl az Alföldön csak alig találni már néhányat.A Szentesbe települõ (I.) János unokája lehetett az a (III.) János, aki 1818. május 29-én (180 éve) már Szentesen született, és még itt járt az öt osztályos gimnáziumba. Tizenhét se lehetett, amikor önként állt katonának, hisz a vére vitte, apja meg engedte, hogy végtére is huszár legyen az "I. Miklós minden oroszok Cárja" császári lovasezredben, ahonnan éppen kerek 14 év után, mint kiszolgált katona, õrmesteri rendfokozattal szerelt le. (kb. a mai õrnagy-gyal egyenlõ!) A harminc éves snájdig legény éppen a családalapításra gondolt, hiszen már éveknek elõtte eljegyezte Szabó Annát, amikor éppen 1848 tavaszutó havát írták, és a kerek születésnap huszáros ünneplése helyett hamarosan megint csak lóra kellett ülnie, mert õbelõle, a kiszolgált katonából lett a szentesi lovas nemzetõrök oktatója, vagyis parancsnoka. Decembertõl már elõ is lépett hadnaggyá (kb. a mai ezredessel egyenlõ!), és az egész Szabadságharcot a 13. "Hunyadi" huszárezredben szolgálta végig. (Ennek meg éppen, hogy 150. éve lesz az idén!)Szakember volt, ezért már a bukás után lehetett belõle csendbiztos, majd városi levéltárnok (!!!), és a közigazgatás tanácsnoka. A kiegyezést követõen polgármesternek tették meg, de ebben a magas nyeregben alig ült 3 évet, amikor a lovat csak kihúzták alóla, mert a polgármesteri tisztség - átmenetileg - szünetelt. Így lett hát fõbíró, majd amikor a vizek jöttek, és újra öreg legény kellett a gátra, vállalkozott a Bökény-mindszenti Ármentesítõ Társulat igazgatására. Mondhatni, hogy az utolsó Kamocsay Sándort a tenyerükön hordták az istenek, mert mindeme szerencséjére még fiúgyermekek nevelésére sem kellett figyelmeznie. Fejére fordult a Kamocsay címer, a magtalan, de az Utolsó Jánosnak mégis nagy szíve volt: a kis Vári-árvát, magához vette, és fia helyett fiának nevelte. Egyik utódja cukrász lett Szentesen. Azután az öreg Kamocsay is elérte a 75. évet, és 1893. április 18-án ("Mûemléki" Világnapon) elszenderedett csendesen. Vitézségét a huszárságban unokaöccsei örökítették. László fia Ferenc szép szál huszár lehetett, mert a Parlamentet õrízte, de a Nagy Háborúban mint huszárõrmester ott volt a gorlicei áttörésnél. István pedig kulcsfontosságú feladatkört töltött be a huszárságnál, ui. gyógykovács (lódoktor) volt Grázban, majd pedig Piave-nál ... Neki már sírkõ se jutott odafönt az õsök dombján, ahová a szép új Kálvária is körbe-kunkorodott. Sándornak is csak Imre bátyja kövének lábazatára került a neve, ez ugyan kicsit laposabb, és oszlopdísz nélküli, de ott volt az egész család együtt eltemetve a közben családfára fûzött Benék, Sidók, Jurenákok és Vargák között... Ott volt épp a tavaly-elõtti nyárig, mert akkor egy lelketlen kõmûves a Samu nevû kalapáccsal mindkettõ ritka sírkövet hátba vágta, és a földön is aprította még egy kicsit... Két kõbõl lett ötszázkettõ. (Lapunk 1997. január 11-i számában "Sírok és rombolók" cím alatt fényképét is közöltük a Péter Pál Polgárház kõtárába beszállított romokról.)Akkor azt írtuk, hogy "nincs az a varázsló-kéz, aki ezt az életben még egyszer összerakja!" Tévedtünk, mert Múzeumi Világnapra megérkezett Baranyi László kõfaragó mester, és bûvészinasa Ferenczi Emil, és úgy néz ki, hogy a jövõ heti számunkba már az összeragasztott és kipótolt sírkövek fotóját is közölhetjük, és meghívhatjuk a Nagyérdemût Pünkösd Vasárnap délutáni "kõtáravatóra". A polgárház udvari déli falán talán akkorra már "mûködni" fog a most frissen felszerelt XVIII-XIX. századi márvány napóra (ugyanis azoknak a rugója a napfény, mely nem biztos, hogy megtiszteli a kõtár-avatást). De hogy még esõben is jól érezzék magukat vendégeink, meghívtuk Sz. dr. Kürti Katalin mûvészettörténészt a Déri Múzeumból, hogy a Nagyebédlõben tartsa meg a Húsvét-Pünkösdi gondolatkörbe illõ vetített képes elõadását "Munkácsy Triptichonja Debrecenben" címmel. A polgárházi rendezvények május 31-én, vasárnap délután 6 órakor kezdõdnek, melyre itt is szeretettel invitáljuk a múzeum barátait! Belépti díj forintban nincs kiméretezve. Régi követ, vagy napórát sem mindenki hozhat - csak úgy ...De egy feliratos téglával bárki hozzájárulhat az elsõ szentesi kõtár gyûjteményéhez, és nem is fontos megmosni, vagy szalaggal átkötni. Szakadt neylonszatyorban is elfogadják a "teremõrök". Rózsa Gábor