Elmúlt heti számunkban arról olvashattak, hogy nincs csõdben a szentesi kórház, ellentétben számos más hasonló intézménnyel nincs hatvan napon túli kifizetetlen számlája. Arról is beszámoltunk, hogy nem kell tartani az intézményben - a városban terjengõ szóbeszéd ellenére - jelentõsebb létszámleépítéstõl, s hogy a dolgozók természetesen idén is megkapják 13-ik havi bérüket, igaz elõreláthatólag csak januárban. Ígéretünkhöz híven a témát e heti számunkban folytatjuk. Ezúttal arról kérdeztük dr. Kovács Ágnes igazgatónõt, összességében milyen évet zár a szentesi kórház? - A gazdálkodásunk rettentõen feszített volt, a problémáink egész évben sokkoltak bennünket. Amit tavaly év végén nyugodt szívvel elmondhattam, hogy gyakorlatilag nem voltak jelentõsebb sorbaállított számláink, idénre nem állt, hiszen az elsõ félévben a bizonytalan finanszírozás volt a jellemzõ. Ez azt jelentette, hogy sosem tudtuk hogy miért vagy hogyan, de az egyik hónapban 48 ezer forintot kaptunk egy betegségcsoportra, a másik hónapban 58 ezret. Azt kell látni, hogy egy-egy hónapban 1400 és 1500 súlyszám körül teljesítünk, s ha ezt beszorozzuk negyvennyolccal, vagy ötvennyolccal jól látható, hogy mekkora a különbség. Mivel a 13-ik havi fizetést kellett törlesztenünk, így arra az idõszakra fel kellett függesztenünk a konszolidáció törlesztését, mert a kettõt együtt lehetetlenség lett volna fizetni. Semmiféle törvényi elõírásnak a fedezetét nem biztosították, hiszen a 13-ik havi béreken kívül még vannak a jubileumi jutalmak, az ügyeleti díjak, valamint a közalkalmazotti törvény összes vonzata, tehát ezek tették bizonytalanná és lehetetlenné a második féléves gazdálkodásunkat. Munkatársaimmal, elõször szûkebb vezetésen belül, majd kórházi tanács, fõorvosi értekezlet, késõbb pedig valamennyi dolgozó összehívásával próbáltam megértetni, hogy ebben a nehéz helyzetben senki másra nem számíthatunk csak magunkra. Kértem: próbáljuk magunk megoldani a helyzetet, méghozzá úgy, hogy ne rendeljünk felesleges dolgokat. Odáig jutottunk, hogy naponta - a konkrét igényeknek megfelelõen rendeljük a kórháznak a gyógyszert, szerencsére 2-3 naponta szállítanak. Nagyon kevés tehát a tartalékunk, a gyógyszerészek és osztályok mindig félnek is ettõl, de azt mondom, jobb hogy nincs pangó gyógyszerfelhalmozásunk, amiben áll a pénzünk. Próbáltunk húzni a kiadásokon, igyekszünk a betegforgalomnál az adminisztrációt tökéletesíteni, hiszen tudni kell, hogy ma az egészségügyben, ami nincs leírva azt nem is fizetik. - A sok nehézség ellenére mégis sikerült fejleszteni...- Nagyon sok mindent saját erõbõl tettünk, hiszen a megyei önkormányzat olyan helyzetben van, hogy képtelen azokat a feladatokat teljesíteni, - például felújítások -, amire szüksége lenne. Ezeknek a hézagoknak a pótlására pályázatokon vettünk részt. Akár népjóléti pályázaton, akár a céltámogatásokon jelentõs mûszerekkel gazdagodtunk. Népjóléti pályázaton nyertünk a kardiológiára egy kerékpár ergométert, a csecsemõ és gyermekosztályra egy Apple Alarm készüléket, ami a babák légzési zavara esetén riaszt. A szülészeten is így tudtuk fejleszteni szûrési programot és elindult amirõl már többször beszéltünk, a hagyományos röntgenrekonstrukció is. A céltámogatás keretében a központi laboratóriumba kémiai automata beszerzésére van lehetõségünk, míg a röntgenben angiographias, tehát érvizsgálatokat végzõ munkahelyek felújítása valósulhat meg. Ezt két lépcsõben valósítjuk meg, úgy hogy az idén már mûködõképes lesz, ezenkívül beszerezhetünk még egy altatógépet. Tehát a nehézségek ellenére sok mindenben próbáltunk lépni. Még egy nagy szakmai elõrelépésünk van: beindult a mammográfiás emlõszûrés - hiszen mint tudjuk a nõi lakosság daganatos megbetegedéseiben magasan vezet a mellrák. Az elmúlt hét szerdáján zajlott az elsõ olyan helyreállító mûtétet, amit most már nem csak Budapesten, hanem itt Szentesen is el tudnak végezni. A daganatos beteg emlõamputációja után saját hasizomból mell rekonstrukciót tudnak végezni kollégáim. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy a nõi lakosságban vezetõ haláloknak számító mellrák teljes vertikumát át tudjuk fogni, tehát a megelõzéstõl a teljes rehabilitációig, rekonstrukcióig biztosítani tudjuk az ellátást. Horváth Ágnes