Szentes város élõ lelkiismerete halott... Elnémíttatott még harminc éves korában, 1955-ben, és azóta csak írt, csak levelezett. Az utolsó 15 évben már “csak" a Koszta József Múzeummal. Velem. Papírsúlyú, vézna testének többszöröse mérhetõ csak papírban, a Helytörténeti Gyûjtemény Kézirattárában, ami tõle származik. De nem mérhetõ jóformán semmivel az információ-halmaz értéke, melyet a város múltjáról és jelenérõl hét mint hét sûrûn gépelt oldalakon a késõ Utókorra hagyott. (Írásait a Törvény védi 30 évig.)

Amikor legutóbb a szabadságharcos elõdök máig megmaradt sírjainak kéziratos listáját megküldte, már tudtam, hogy nagy baj van, és amikor már csak diktálva tudott levelezni, még viccelõdtem vele, hogy; “Nem tud az írni, aki küldte, / Mert aki küldte, az már nem ír..." A legjobb szentesi iparos hagyományokat még Bajkay késes mestertõl, a negyvennyolcas és szocialista demokratikus világnézetet édesapjától örökölte. Eminens tanuló, cserkész-zenész, kiváló hegedûs (Lehota Lajos és Briher István tanítványa), államigazgatási köztisztviselõ, majd mindenhonnan kirúgott hegedûtanár volt. Jogtudományi doktorátusát a szentesi tanyakérdés megoldása témakörében védte meg. Próbálkozott a rendõri büntetõbírósággal is egy olyan korban, amikor magát a bíróságot kellett volna megbüntetni. Könyvelt a sütõiparnak Csongrádon, pénzügyi osztályt vezetett Kiskunfélegyházán, harminc évig utaztott vonaton naponta a távoli munkahelyekre...

Szókimondása, természetes, eredendõ igazságérzete volt mindenütt a veszte. De a város kultúrájából ezrek helyett szakított ki magának és szerény alkatának túl súlyos részt: - megmentette a volt városi zenekar kottatárát; - vezényelte a MÁV, a Zeneiskola és a szövetkezetek kórusait; - énekelt a Szent Cecilia kórusban; - megírta a város zeneoktatásának történetét; - levelezett a Muzsika, a KÓTA és az Értékmentõ c. lapokkal; - a városi kultúra eseményeit szorgalmasan szellõztette a megyei és országos lapokban; ... Mellesleg hét gyermeket nevelt fel becsületben.

Kitüntetésekben a magyar zenekultúra szolgálatáért, szakszervezeti munkáért részesült, és Szentesen egyedül érdemelte ki a megyei múzeumi emlékérmet. (Természetesen a sajtó elhallgatta.) Nem gyûjtött vagyont. Szûkösen, nagyon nehezen, mégis kitartó Hitben élt. Mindenbe "beleütötte“ az orrát. Tõlem pl. azt kérte - már 3 éve ennek -, hogy mutassam meg a nekrológját

" - Oké, Öreg Csont, még aznap feladom a postára neked, amint elküldöd nekem az enyémet, amit Te írtál!“ Így azután nem olvashatta el elõre sohasem.

Most jött el az ideje, amikor f. hó 12-én, szombaton, 73 éves korában csendben itthagyott bennünket. - Béke poraira!

Rózsa Gábor