Életem nyolcvanegyedik esztendejében, mint Szentes hat éve nyugdíjas lelkipásztora, a következõ levelet kaptam a polgármestertõl, amibõl idézek: "Tisztelt Apát Úr! Tisztelettel tájékoztatom, hogy Szentes Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete egyhangú döntésével Szentes város díszpolgára címet adományozta Önnek és dr. Imre Ernõ ny. ref. esperes úrnak az ökumenizmus elkötelezettjeként végzett áldozatos munkásságukért és életmûvük elismeréseként…" Nagy szerénytelenség volna részemrõl, ha ezzel ország-világ elõtti dicsekvésre szánnám el magam. Református lelkésztestvéremmel azonban megegyeztünk abban, hogy a dicséret nem nekünk szól, hanem az ökumené ügyének. Így Szentes városával kell dicsekednünk.

Ezért hozom boldogan a külföldön élõ testvérek tudomására is, hogy van a mi kis hazánkban egy olyan város, melynek lakossága és vezetõsége képes volt észrevenni a keresztény egyházak látható egységének össztársadalmi jelentõségét, és hajlandó volt errõl ilyen módon nyugtát kiállítani. Példát adott a magyar társadalom felelõseinek is arra: minként kell megbecsülni azokat az - éppen nem pártpolitikai - törekvéseket is, melyek a magyar nép lelki kiengesztelõdésének és megbékélésének irányába hatnak.

Ami pedig a napjainkban létezõ ökumenét illeti, úgy érzem, ez a váratlan világi elismerés serkentõleg hathat azok szívére és elméjére is, akik még a Zsinat óta eltelt 43 év után sem elég biztosak abban, hogy a keresztény egyházak látható egységét a hit engedelmességével kell szolgálniok.

S még egyet: 1979-ben fõpásztori utasításra kerültem Szentes városába. De akkor még nem sejtettem, hogy húsz év után mily jó érzés lesz szentesi polgárnak lennem.

Vági László

ny. apátplébános, Szentes

Életünk - Az európai magyar katolikusok lapja XXXI. évf. 7-8. szám 1999. július-augusztus