Katona Imre emlékezete
Vajda János Ôszi tájék c. versében helyettünk is fogalmazott: “Hol itten a kezdet, hol és van-e vég?” Ezt kérdezzük Katona Imre szentesi realista festô sírjánál mi is.
A kezdettel nincs is gondunk. Hiszen az emberi élet – úgy tartjuk – a születéssel kezdôdik. Katona Imréé 1930. szeptember 18-val. Nem sokkal születése napja után tisztelgünk tehát sírjánál.
Fájdalmas, hogy életkora szerint még köztünk lehetne, és el is csodálkozunk; meny-nyi minden belefért abba a 67 évbe, mely megélnie adatott. 1952-ben hiradástechnikai műszerész oklevelet szerzett. Ettôl fogva a szentesi posta telefonműszerésze volt.
A képzôművészethez gyerekkorától vonzódott. Rajzolni Drahos Istvántól, a Szentesen élt európai hírű grafikustól, festeni Tokácsli Lajos szentesi festôművésztôl tanult. Tudását bôvítette az 50-es években a diósgyôri és a tokaji művésztáborban. Festményeinek témája elsôsorban az alföldi táj, a pusztuló tanyavilág, a Tisza. Emellett mitológiai, történelmi témákat, csendéletet és portrét is festett.
Kivételes rajztudása és arányérzéke a vonalvezetésben és a kompozícióban kamatozott. Színei a múló pillanatot örökítették meg a nagy impresszionisták példája nyomán. Katona Imre magát realistának vallotta, mi is a XIX. század második fele festészeti hagyományainak továbbvivôjét látjuk benne.
Számos közös és nyolc egyéni tárlaton volt jelen festményeivel. Képei az ország határain túl Szabadkán, Bécsben, Rómában is megmérettettek. 1980-ban Arany Emlékplakettet, majd 1985-ben második díjat nyert a Római Akadémián.
Határozott erkölcsi és művészi normák szerint élt. Elsôsorban önmagához volt szigorú, de a normák betartását másoktól is megkívánta. Nem alkalmazkodott sem a közönség, sem az ítészek elvárásaihoz. A maga útját járta, a maga kedvtelésére alkotott. Ha kedvtelésnek lehet mondani az ô gyötrôdésekkel, elégedetlenségekkel teli alkotómunkáját.
Köztudott, hogy kész alkotásait sem tekintette befejezettnek. Színben, kontúrban újból és újból talált rajta “javítanivalót”.
Szűkszavú, zárkózott ember volt, csak keveseknek nyílt meg. Közlendôjét a lényén átszűrt képi világban fogalmazta meg. Egy-egy témája kidolgozásának lázában – ahogy egyik barátja találóan fogalmazott – “a kommunikatív szférája beszűkült”.
Amatôr volt-e vagy művész Katona Imre? Ha a művészi rangot csak diplomával mérjük, műkedvelô volt.
Csakhogy e kategóriák határvonalai nem ilyen határozottak. Mert hogy a nagyokat említsem: műkedvelônek tartjuk-e Leó Tolsztojt, aki gróf volt, földbirtokos és a krími háborúban még léha katonatiszt, vagy Medgyessy Ferencet, aki debreceni
orvosként lett a magyar szobrászat halhatatlanja? Latinovits Zoltán is építészmérnöki diplomával lett “színészkirály”. (Itt jelentem: Csíky László Latinovits fejszobrát a közeljövôben avatják Veszprémben.)Úgy vélem, egyetértenek velem a jelenlévôk, ha azt mondom: Katona Imre sem sorolható a műkedvelôk kategóriájába. Művész volt, akinek képeibôl titkos, mágneses energia sugárzik, maradandó élményt adva a befogadónak…
A most leleplezendô síremléket a testvér anyagi hozzájárulásával a Hegedűs László Helyôrségi Klub társadalom baráti körének képzôművészeti páholya – amelynek Katona Imre elnöke volt – állította. Az itt nyugvó bronz portréját a művésztárs, Csíky László készítette. A romlandó test legegyedibb, a személyiség lényegét hordozó része, az arc lesz látható néhány perc múltán.
(Elhangzott október 2-án a Kálvária temetô művészparcellájában.)
Bucsány György