A szerzô köszönetet mond azoknak a városi képviselôknek, akik az október 29-ei ülésen sürgôsséggel indítványozták “Az 1956-os forradalom Szentesen” c. könyvének önkormányzati kiadását, és hálás a képviselô-testületnek, hogy a javaslatot ellenszavazat nélkül elfogadta. Köszönete jeléül közli a könyv egy részletét, megemlékezve ezzel a forradalom leverésérôl.

A szovjet csapatok november 4-én hajnalban végrehajtott orvtámadásának híre országszerte mélységes elkeseredést, haragot és rémületet váltott ki a lakosságból. A szentesi Forradalmi Bizottság tanácskozásba hívta a helyôrségi katonatanács tagjait, Bagi századost és Csányi Imre hadnagyot, valamint a nemzetôrség parancsnokait, hogy megbeszéljék a helyzet váratlan alakulásából adódó feladatokat. (Az ülés jegyzôkönyve nem maradt fenn.)

Hering Béla elnök kérdésére a tanács úgy döntött, hogy továbbra is Nagy Imre kormányát ismeri el. A következô kérdés az volt, hogy megkíséreljék-e a fegyveres ellenállást. Gujdár Sándor röviden válaszolt: “Nincs kivel és nincs mivel”. Farádi Veres Sándor, a lovas nemzetôrség parancsnoka, aki a Horthy-hadseregben hivatásos huszár százados volt, felvázolt néhány lehetôséget: hátba támadni a fôvárost ostromló szovjet csapatokat, vagy aknazárral és tüzérséggel megvédeni a várost. Mind a tüzérek, mind a műszakiak lehetetlennek tartották az eredményes katonai akciót, ezt Gujdár Sándor ôrnagy javaslatára a “civilek” (Hering Béla, Kürti Szabó Sándor és Vass Sándor) is elvetették. Maga Veres Sándor is csatlakozott a véleményükhöz, így a haditanács egyhangúlag kizárta a fegyveres ellenállás gondolatát. Ennek ellenére felkérte Majoros János ôrnagyot, hogy az esetleges kóbor fegyveres csoportok távoltartására vezényeljen ki tüzérségi biztosítást a városba vezetô utakra. Ennek a kívánságnak a parancsnok eleget is tett, s az ütegek mellé kiküldte az utakra a Forradalmi Bizottság és a saját fehér zászlós parlamentereit is, hogy vegyék fel az érintkezést az esetleg érkezô szovjet csapatokkal. A nagyobb biztonság kedvéért az ütegparancsnokok nem vihettek lôszert lövegeikkel. Majoros egyébként sem tartott aznap szovjet csapatok érkezésétôl, mert a hódmezôvásárhelyi elvtársaival állandó ösz-szeköttetésben volt, és értesült a környékbeli csapatmozdulatokról.

Eme határozatok után a haditanács eloszlott, majd déltájban újra összeült. Ezen a megbeszélésen részt vett három Békéscsabáról érkezett tiszt is, akik a hadosztályparancsnokság utasítását hozták: civil kézben ne maradjon fegyver. Gujdár Sándor javaslatára döntöttek a nemzetôrség lefegyverzésérôl és feloszlatásáról. A járôröket bevonták. Estefelé Majoros ôrnagy egy teherautót küldött a városházához a fegyverekért. A nemzetôr parancsnokok, Bánfalvi Lajos és Veres Sándor, ill. Báródi Imre és a rendôrök is segítettek a fegyverek összegyűjtésében. Ennek ellenére az átvevô Palovics György fôhadnagy és Kelenczés István törzsôrmester, fegyvermester 2 karabély, 6 géppisztoly és 12 pisztoly hiányát állapították meg. Zöldi László megsemmisítette a nemzetôrök nyilvántartását.

Még délelôtt a nemzetôrök igazoltatták és feltartóztatták Ornyik Imre és Tóth László ÁVH-s hadnagyokat. Báródi Imre utasítására Bánfalvi Lajos nemzetôr parancsnok elfogatási parancsot adott ki ellenük. A járásbíróság zárkájába csukták ôket. Amikor a Forradalmi Bizottság errôl értesült, azonnal elrendelte szabadon bocsátásukat.

Még ugyanezen a vasárnapon mindkét katonai parancsnok feloszlatta saját alakulatának katonatanácsát, így a városi katonatanács is megszűnt. Majoros ôrnagynak tudomására jutott, hogy a szegedi páncéltörô tüzérosztály négy 76-os lövege elhagyatva áll a mindszenti Tisza-átkelônél. Kiküldte Nagy fôhadnagyot, aki embereivel és gépkocsijaival bevontatta ôket Szentesre.

* * *

November 5-én, hétfôn reggel, az ébresztô után Majoros ôrnagy megállapította, hogy a tartalékosok fele eltűnt az éjszaka. Reggel 8 órakor elrendelte az ütegek bevonását az országutakról. A nap folyamán újra bevonultatta a forradalom alatt hazaküldött politikai munkásokat és az elhárító tisztet. A legénység és a sorállományú tiszthelyettesek közben estére mind egy szálig elszivárogtak, csak a hivatásos tisztek és tiszthelyettesek maradtak a laktanyában.

November 5-én Gujdár ôrnagynak sikerült összeköttetésbe lépnie a kecskeméti hadtestparancsnoksággal. Azt a parancsot kapta, hogy szerelje le a 2. éves legénységet. Ezt meg is tette, az 1. éves legénység pedig csendben lelépett. Közben Török László járási párttitkár kérésére 20 géppisztolyt és 40 tárat vitt be Komlósi és Novák fôhadnagyokkal az Iskola utcai pártházba. Horváth fôhadnagy félóránként beolvasta a hangosbemondóba Gujdár ôrnagynak a lakossághoz intézett felhívását, amely szerint rövidesen szovjet katonák érkeznek a városba, mindenki ôrizze meg a nyugalmát.

A szovjet csapatok csak november 7-én késô este vonultak be. A Kecskemétrôl érkezett gépesített ezred a tüzérlaktanyában szállt meg. Másnap hajnalban megjelentek a műszaki laktanyában is. Két tiszt várta ôket: Gujdár ôrnagy és Komlósi fôhadnagy. A laktanya teljesen rendben volt, minden fegyver szépen el volt helyezve a fegyvertartóban.

Ezen a hajnalon a magyar karhatalom, az ún. pufajkások és a rendôrök, valamint a szovjet katonák begyűjtötték a Forradalmi Bizottság tagjait, és megszállták a középületeket és a többi stratégiai fontosságú objektumot. A Kossuth térre harckocsikat állítottak.

Dr. Barta László