(1946-1999)

A nekrológ “Janus-arcú” műfaj, miként az ex-libris is. Benne van a “megrendelô”, és bizony benne, nagyon is benne az író, a megszenvedô. Így vagyok én Árpival, mert egy-két éve már, hogy minden hétfôn itt ült le egy pár percre a Péter-házban, mielôtt felszállt a magyartési buszra. Ott érezte jól magát a Kettôs Zúgón túl. A várháti és kisnyárfás utak végén a Fazekas örvénye mentén a Kurca-parti öreg vályogházban. Öreg Szamosközi Gáboré volt a tanya egykor.

Sorsfordító nyárban fogant Szentesen. Soha nem mesélt a családjáról, de sokan tudják, hogy Szabó Imre Élesdrôl nôsült Szentesre, és a távközlés, a rádiózás úttörôje volt. Árpádnak Dezsô bátyja és Attila öccse, meg egy húga emittáltak Szentesrôl. Ô nem, bár “kimaradt” a hiúság második vásárából, a szülôket is felfogadó kicsoda micsodából. Pedig Kicsoda volt, de még mekkora “Kicsoda”!!! Ôt már tizennégy évesen fölvették az álom-iskolába, a Puskás Tivadarról elnevezett távközlési technikumba. – Nekem csak “álom” maradt, mert értelmiségi volt a származásom. – Soha nem meséltem errôl Ôneki!

A tv-állomás adókezelôje lett azonnal – még a hôsidôkben –, hetvenkettôtôl a megyei vízmű csoportvezetôje. Barátai szerint ez volt élete legbékésebb alkotó idôszaka. Filmezett. “Amatôrfilmezett” Berényivel, Dragonnal, Kiss Ferivel, Kruzsliczcal, Köllerrel, Tordaival, és még Szôke Andrissal is… Az élete egybeforrott az amatôrfilmes mozgalommal, a mozgalom pedig évtizedekig a csúcson jegyezte Ôt. Szentesen Oltyánon kívül senki sem. Soha nem menedzselte magát, pedig a “Porladás” c. filmjük, a “Prizma”, a “Válaszúton”, a “Mese” és fôképpen a “Szentesi ortodox” , a “Zsinagóga” és “Dr. Bugyi István”-ról készített munkái – korukban – messze meghaladták, felülmúlták egy Szentes-nagyságrendű kultúr-felépítmény jellemzôit. Fontos, nagyon fontos lenne a hagyaték rögzítése, archiválása!!!

Gyüttmönt maradt, mert Marcaliban (Somogy megye) folytatta nyolcvanöttôl, és újra csak gyütt lött, amikor nyugdíjasként visszatért. Mit is mondjak? Árpi senkinek se köllött. Hivatalokba járt, kérdôíveket töltött, de még szükségmunkás sem lehetett abban a városban, ahol az eszméit és a munkás létét áldozta – se szarért, se húgyért –, mert azt sem kaphatott.

Kilencvenhét-kilencvennyolcban – a tisztiben – kicsit “feltámadt” még, és levetítették Kiss Ferivel az Életüket. Ötvenen se voltak rá kíváncsiak, a Szentesi Élet (és Halál) meg “elunta” a tudósításaimat róluk… Margóra került Árpi, de a legkisebb fiát még megtanította a vízen járni. Ez éltette – nyárig …

Most “– mönt”, a hózuhatagban a múlt pénteken – Felgyôre. Meghalni…

Celluloid-szalagok ôrzik a Fényben, barátok érzik a Szívben, én meg búcsúzom Tôle, Ô meg Felsôréttôl és Tôletek is hálátlan szentesiek – Békében…

R. G.