(Szentesi) Zöldi Lászlótól amikor megkérdezték gyerekkorában, hogy mi szeretne lenni, a rendôr, tűzoltó, cowboy periódus után egészen nagy meggyôzôdéssel azt válaszolta: újságíró. Úgy képzelte, hogy az újságíró az, aki átlátja az élet nagy összefüggéseit, az igazságok letéteményese. Vélhetôleg a 11 éves ember álma-meggyôzôdése, így harminc körül sem változott. Elsô cikke 16 éves korában jelent meg a Szabó Róbert szerkesztette újságban “Diáksport Szentesen” címmel. Magyar–történelem szakon tanult fôiskolán, közben már írt különbözô lapokba. 1993-ban, mint mondta, egy szerencsés véletlen folytán került az MTV-ben a Panorámához. Ma a Duna Televíziónál dolgozik szerkesztô-riporterként, no és az MTV 1-en újból feltűnt a Panorámánál. Közben 1996-ban filmet forgatott Rózsa Sándor életérôl, és legújabban könyvet jelentetett meg ugyanebben a témában.
– Hogyan említsem, Zöldi Lászlónak vagy Szentesi Zöldi Lászlónak?
– Amikor új névválasztásom után hazajöttem Szentesre, régi ismerôseim ugyanezt kérdezték. A Jókai utcában sem értették, hogyan van ez: Szentesi Zöldi László? Sokan azt gondolták, nagyzolás, mások meg nem tudták hova tenni a dolgot. Pedig roppant egyszerű. Amikor 1993-ban elkezdtem újságírói pályafutásomat, kiderült, hogy van már egy Zöldi László nevű újságíró. A sajtóetika íratlan szabályai szerint, aki másodszor jelentkezik ugyanazzal a névvel, annak megkülönböztetô jelzést kell használnia. Gondoltam a Zöldi B. Lászlóra vagy B. Zöldi Lászlóra, de ez olyan sután hangzott. Amikor 1993-ban a Panorámához kerültem, akkor Chrudinák Alajosnak felvetettem a dolgot. Így ô lett a tulajdonképpeni keresztapám, azt javasolta, hogy legyek Szentesi László. Innentôl kezdve viszont elkallódtak a leveleim, a pénztárnál fizetéskor esküdöznöm kellett, hogy a személyi igazolványban lévô Zöldi László azonos Szentesi Lászlóval. Végül egy áthidaló megoldásképpen lett a nevem Szentesi Zöldi László.
– Mégis, ki ön tulajdonképpen? Szentesen többen ismerik, mégis sokakban homályos a kép.
– Ennek kettôs oka lehet. Az egyik: akik a szüleimet ismerték, azok róluk azonosítanak. Édesapám, Zöldi László fôállattenyésztô volt a Felszabadulás Téeszben, de sokan onnan is ismerik, hogy focizott a Kinizsiben. Ô 1994-ben meghalt. Édesanyám szintén sok szentesi ismerôse, legújabban a Jókai és a Vörösmarty utca sarkán lévô videotékánkból. Engem tehát a legtöbben jórészt a családommal azonosítanak ma is. A másik oldal: Szentesi Zöldi László neve – legalábbis azoknál, akik a helyi sajtóban járatosak – hosszú idôk óta békétlen, összeférhetetlen, okoskodó alakot jelent. Ennek az az oka, hogy a helyi sajtó így állított be. De azért szeretném biztosítani a szentesieket, hogy az elsô Zöldi László az igazi, nem a vitatkozós. Az igazságtalanságot nem szeretem, és másokkal ellentétben természetesen érzékenyebben reagálok, ha úgy érzem, hogy nem azt mondják, ami az igazság. Úgyhogy békés, összeférhetô ember vagyok, ez az igazi Zöldi László.
– Legújabban egy könyvet fémjelez neve, amit 1996-ban egy film is megelôzött. A téma Rózsa Sándor.
– Túlzás lenne azt állítanom, hogy gyerekkorom óta foglalkoztat Rózsa Sándor figurája, de amikor Budapestre kerültem, akkor kicsit elveszve éreztem magam, és egyre inkább fontos lett számomra az itthoni környezet. Érdekes, az ember akkor tanulja meg igazán tisztelni, szeretni a szülôföldjét, amikor már nincs mindennap itthon. A szellemi szülôföld kezdett egyre inkább foglalkoztatni. Egy idô után azt vettem észre, tanulmányozva a helytörténetet, hogy a dél-alföldi régióban a legnevezetesebb szülöttünk Rózsa Sándor egy köztörvényes bűnözô vagy ha úgy tetszik, egy betyárvezér. Utánaolvasva életének, ráébredtem azonban, hogy nagyon összetett személyiség volt. Féléves kutató munka után készítettem egy filmet, és elkezdtem írni a könyvemet. A filmet 1996-ban bemutatta a Duna tévé, ezt nem sokkal utána Hódmezôvásárhelyen sajtóvetítés követte. A könyvvel kiadási problémáink voltak, így csak ez év ôszén sikerült megjelentetnünk, egy felvidéki barátom segítségével.
– Kicsit furcsa, hogy a könyvet nem Szentesen, hanem Csongrádon mutatták be.
– A csongrádi helyszínt azért választottuk, amiért annak idején Hódmezôvásárhelyre vittük el a filmet. Szentesen nem volt rá igény. Tettünk puhatolódzó lépéseket, de egy idô után kezdett úgy tűnni, hogy nekem fontosabb ez a könyv, nem pedig azoknak, akik hivatalból megszervezhetnék a bemutatóját. De a csongrádiak maguk jelentkeztek, hozzáteszem, azok a csongrádiak, akik szentesiek. Ez nekem is fáj, annak ellenére, hogy talán éppen a csongrádi bemutató hatására kaptam egy üzenetet: elképzelhetô, hogy Szentesen is lesz könyvbemutató. Örülök ezeknek a dolgoknak, semmi keserűség nincs bennem. Tudjuk, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában. Ez van, ezzel együtt kell élni. Egy kisváros mindig más törvényszerűségek alapján működik, mint egy nagyobb emberi közösség. Pici fájdalom azért van bennem, mert ennek a könyvnek, ami Rózsa Sándorról és szűkebb pátriánkról szól, azért valamiképpen Szentesen kellett volna az “elsô lépéseit” megtennie. De ami késik nem múlik, meglátjuk, hogy mi lesz belôle.
Horváth Ágnes