A következõ történet teljesen hiteles, dokumentumokkal igazolható. Közlésének az oka: egyszerûen a fogyasztónál betelt a pohár.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fogyasztó, aki történetesen egyedi fûtésû gázórás lakásban lakik. Kálváriája még tavaly év elején kezdõdött. Lakossági folyószámláról kívánta egyenlíteni a Dégáztól érkezõ számlákat. Sosem volt precíz alkat, úgy gondolta, futnak be a számlái a pénzintézethez, ott kiegyenlítik azokat, és minden el is van rendezve. Egyszer csak, tavasz elõtt valamivel kapott egy számlát tizenhétezer egynéhányszáz forintról. Nem igazán értette a dolgot. Mini lakásban lakik, nem egy fázós típus, nem szanuára fûti a lakást, és ráadásul a pénzintézet - tudomása szerint - folyamatosan egyenlítette számláit.

Elõször a pénzintézetet kereste fel: mi az, hogy eddig nem emelték le a Dégáz-számlák ellenértékeit? Kiderült, ugyan az õ számlaszámára, de nem az õ nevére kiállított számla futott be hónapról hónapra, amit a pénzintézet így nem egyenlített. A fogyasztónak nem kellett hosszan gondolkodnia, hogy rájöjjön, a lakás megvásárlása után ugyan 1998 júliusában a gázórát is átírták a nevére, ám a Dégáz ezzel még 1999 márciusában sem érte utol magát, s a számlákat rendre az elõzõ lakó nevére küldte. A fogyasztó tehát odaszólt a Dégáznak, hogy talán ha átírnák nevére a gázórát, s talán ha befizethetné saját néven a számláit. Idõközben befizetett egyet (kb. 5000 forint értékben) az elõzõ lakó nevén. Ezt követõen jött tehát ki a tizenhétezres számla.

Fogyasztónk tehát besétált az irodára, s megkérdezte, hogy-hogy ennyi a számlája, s miért késve írták át a nevére a gázórát, majd hozzáfûzte, õ is egyik hónapról a másikra él, kicsi a valószínûsége, hogy a számlát egyben fogja egyenlíteni. Közlését nem vették jó néven. Egyik munkatárstól a másikhoz küldözgették, hogy a számítógépes fiatalember majd megnézi, emez eldönti, és ez az icike-picike pedig mind beszedi. Fogyasztónkról csurgott az izzadság, a szégyentõl a vörös és a haloványsárga között játszott a színe. Akkor, amikor az ügyben vétlen volt.

No, végül kiderült, hogy valóban sok a tizenhétezer a teljes téli fogyasztásra, és „hogy is hívták az elõzõ fogyasztót, ja Gipsz Jakab? Igen, tényleg itt van az ön ötezres befizetése, csak nála túlfizetésként jelentkezik.” Na köszi!

Végül átcsoportosították az összeget, így nem kellett többet, mint tizenkétezret befizetnie. Persze nem ment ez sem egyszerûen, semmi elnézés vagy bocsánat asszonyom, inkább fordítva, „A kisember kiszolgáltatottsága a hivatalban” címû történet. Megkapta a részletfizetési kedvezményt, persze mintha neki tennének szívességet. A fogyasztó közben gyorsan elintézte, hogy 5000 forintnál többet még véletlenül sem emelhessen le a pénzintézet a számlájáról. Hiszen legfeljebb ha felét égeti el.

A történetnek vége. 1999 nyarán nehezen tisztázta magát, erre mit ád Isten, jönnek a kalkulált számlák, újra jelentõsen túllõve a célon, legalábbis dupláját számlázva úgy, hogy a korábbi óraállás a második leolvasás utánit sem érte el. Bement, reklamált (már nem izzadt annyira, igaz még mindig vörösödött és sápadt), megkérdezték, mekkora lakásban is lakik, majd ígérték, visszaveszik a szorzót. Korrigált számlát kapott, hiszen a fogyasztása még a reklamációkor sem érte el a számlán lévõ köbmétert.

A következõ hónapban azonban ismét a valós fogyasztás dupláját számlázták ki. Ismét reklamált, neki 3000 forint komoly pénz, nem fogja a Dégáz számláján kamatoztatni az összeget. Újabb reklamációja után azt mondták, ne fizesse be, igaz kap majd felszólítást, hogy enyje-benyje, meg leszerelik az órát, ha ekkor meg ekkor nem, de ne törõdjön vele, a következõ leolvasáskor majd rendezõdik a dolog. Azért újból ígérték még, hogy jobban visszaveszik a szorzót.

A történet itt tart. A fogyasztó várja az újabb számlát. No és az újabb idegbajt.

(horváth)