„Elemi iskolai végzettségu gazda ember volt, de világos, józan esze, tiszta ítélõképessége, nagy törvénytudása, jó beszélõ és vitázó tehetsége, hajthatatlan vasakarata által kortársai elõtt rendkívüli becsületben és szeretetben állott.” Így jellemezte tömören Kristó Nagy Istvánt Papp Lajos tanító A szentesi református egyház története címu kéziratos munkájában.

Tehetõsebb jobbágycsaládban született Szentesen 1816. január 6-án; apja Kristó Nagy János, édesanyja Keresztes Zsuzsanna. Elemi iskolai tanulmányait a helyi református népiskolában végezte, majd apja mellett megtanulta a földmuvelés fogásait. Alig múlt 19 éves, amikor házasságot kötött Kutas Sárával, akitõl két fia született. Felesége 1849-ben meghalt, ezért újból házasodott, nõül véve Mecs Balogh Klárát, aki szintén két gyermekkel ajándékozta meg.

Közéleti szereplése 1859-ben kezdõdött, amikor a szentesi református egyház presbiterévé választották. Az alkotmányos önkormányzati élet idõleges helyreálltakor, 1861 januárjában városi képviselõ lett, de a feléledõ önkényuralom elleni tiltakozásként képviselõtársaival együtt még ugyanez év novemberében lemondott. Mint a presbitérium egyik legtevékenyebb tagját, 1863-ban a református egyház fõgondnokává választották, mely tisztséget azonban ekkor csak egy évre vállalta. Az 1867. évi kiegyezéstõl ismét városi, majd megyei képviselõ, megszakítás nélkül haláláig. A városi képviselõ-testület számos szakbizottságába beválasztották; tagja volt pl. az iskolaszéknek, a vízvészbizottságnak, a gazdasági szakosztálynak, a számonkérõszéknek, a kataszteri, gimnáziumi, millenniumi bizottságoknak, stb. 1868-ban ismét õt választották meg a református egyház fõgondnokává, mely tisztséget ezúttal négy éven át viselte.

Sokirányú tevékenysége során kiemelt figyelmet szentelt a gazdaérdekek érvényesülésének. Többek között ennek is köszönhette, hogy a városi képviselõ-testületben többségben lévõ gazdálkodók az 1872. május 14-én megtartott tisztújításon Ónodi Sándor ügyvéddel szemben õt választották meg polgármesterré.

Az elvárásoknak megfelelõen tevékenységét a hagyományos paraszti szemlélet határozta meg, mégis az õ 6 éves polgármestersége idején indult el Szentes a polgári fejlõdés útján. Muködése alatt fejlõdött 6 osztályúvá a gimnáziumi tanfolyammal egybekötött polgári fiúiskola, s nyert kedvezõbb elhelyezést a Széchenyi-ligeti volt vendéglõ épületében (ma múzeum); megnyílt a városi kórház és az elsõ kisdedóvó; megalakult a Szentesi Önkéntes Tuzoltó Egylet; felavatták a Zöldkoszorú Nagyvendéglõ udvarán épült elsõ állandó színkört; megkezdte muködését a szentesi távírda, s megtörtént a távbeszélõ készülék (telefon) kísérleti kipróbálása; megkezdõdött az út- és csatornahálózat kiépítése, stb. Szervezõ munkájával megvédte a várost az 1876. évi árvíz pusztításától, amiért az uralkodó arany érdemkereszttel tüntette ki.

1874-ben az õ vezetésével kezdõdött meg a küzdelem a megyeszékhely elnyeréséért, amely 1878-ban Szentes javára dõlt el. Eredményesnek mondható polgármesteri muködése ellenére az 1878-as tisztújításon nem választották újjá; szoros küzdelemben ugyan, de alulmaradt a nála 30 évvel fiatalabb, dinamikusabb Balogh János fõkapitánnyal szemben.

Megyei és városi képviselõként továbbra is a helyi közélet egyik legbefolyásosabb szereplõje maradt. Emellett a Szentesi Takarékpénztár aligazgatója, s 1883-1895 között megszakítás nélkül ismét a református egyház fõgondnoka. (Az õ idején épült fel a Kossuth téri református bérház és az új lelkészlak.) Az 1890-es években veszített népszeruségébõl, mivel a megye és a város között kibontakozott küzdelemben a megyei vezetés oldalára állt. Emiatt komoly támadások érték, korábbi érdemeit azonban ellenfelei sem vonták kétségbe. Legkeményebb bírálója, Sima Ferenc országgyulési képviselõ, 48-as függetlenségi pártvezér az 1898. május 30-án tartott díszközgyulésen például így nyilatkozott róla: „Õ volt ebben a városban a fejlõdés útnyitója. S habár még az õ polgármesterségének korszellemében az õsi gondolkodásmód erkölcsi világa volt a köztevékenységnek rugója, egy azonban tény, hogy ennek a városnak kulturális útjait az õ polgármestersége nyitotta meg. Az õ vezetése mellett nyílt meg a nagyobb fokú érdeklõdés a polgárok körében a közdolgok iránt. Az õ polgármesterségének érdeme, hogy a város megszabadult az õsi váltság (örökváltság) utolsó terheitõl.”

A nagy ellenfél mondatait még hallhatta Kristó Nagy István, s némi gyógyírt jelenthettek számára a durva támadások után. 1900. február 11-én bekövetkezett halálakor a nekrológírók hasonlóan méltatták maradandó érdemeit. A város is lerótta kegyeletét azáltal, hogy a közgyulési teremben elhelyezte egykori polgármesterének olajfestményu portréját, 1906-ban pedig utcát nevezett el róla.

Labádi Lajos