Éppen tíz esztendeje látott napvilágot Vallomások Szentesrõl címmel a Szentesrõl elszármazottak írásait egybegyujtõ emlékkötet. Ebben a személyes hangú pályaképeken, lendületes esszéken, tanulmányokon, visszaemlékezéseken, maradandó élményeket rögzítõ írásokon keresztül az emlékekben megelevenedik a város egykori képe, fölidézõdnek városképek, hangulatok, egyszervolt tánigazsevolt pillanatok, szerelmek és tragédiák. Kinek mi jelentette gyermekkora terepét, ifjúsága búvóhelyeit, kik voltak az életüket meghatározó jellemek. És még sorolhatnánk a pótolhatatlan emlékek seregszámláját.

A századvég alkonyán az évforduló kínálta lehetõség érlelte meg a gondolatot - így lesz kerek a kép -, hogy ez alkalommal a Szentesen élõ, alkotó, munkálkodó polgárokat kérdezzük meg Ady Endre: A Tisza-parton címu verse utolsó sorának átalakításával: A Kurca-parton mit keresek? Szándékunk szerint ezzel a kötetcímmel a századvégi vallomások gyujteményes memoárkötete, antológiája készül, amely a személyes visszaemlékezéseken keresztül a város huszadik századi történetéhez is forrásul szolgálhat. Stílusosan megszerkesztett körlevélben (Tímár Ferenc munkája) közel háromszáz személyt arról kérdezünk, hogy mit jelent az életében Szentes. Milyenek kötõdései? Mivel járult hozzá Szentes értékeinek gyarapodásához? Milyennek látja a város mai arculatát? A készülõ emlékkötet kiadója Szirbik Imre, a város polgármestere és a Szentes Városért Közalapítvány. (Kérjük az érintetteket, legyenek szívesek küldeményeiket a városi könyvtár Pf. 6. címre eljuttatni írásaikat.) A megvalósítás fedezetének biztosítása is sínen van, hiszen két mélyen elkötelezett lokálpatrióta, Makra Zoltán, a MÁV Szentesi Vasútgépészet vezetõje és dr. Molnár Gyula, a rendelõintézet igazgatója, vérbeli szervezõ, menedzserként bábáskodnak a könyv születése körül. Jelen sorok írója a szerkesztõi munkájával igyekszik a város és lakói közötti kötõdést erõsíteni.

Errõl a kötõdésrõl ír meghatóan Csalog Judit, Csalog József régész, a helyi múzeum volt igazgatójának leánya a Vallomások Szentesrõl (1990) címu kötetben: „Egyszer kerékpártúránk során szélviharba keveredtünk. Ahogy ott küszködtünk, egyszer csak felharsant valahonnan valami furcsa kiáltás-féle, valami szívettépõen rémült panasz. Az út szélén két bíbic vergõdött, erõlködött, próbálva felrepülni, de az ellenszél mindannyiszor visszafogta lendületüket. - Ez a bíbicsírás a gyermekkoromé, ifjúságomé, a kisvárosé, végsõ soron ezé a szélrevetett, kínlódva felrepülni vágyó országé. Szentesnek köszönöm, hogy van rá érzékenységem, belsõ hallásom. Ha mint pedagógusnak s közírónak rögeszmém az a Magyarország, ahol az érték végre helyére kerül, méltó szerepet, munkát kap, ahol a képesség tudássá, a tudás teljesítménnyé, tetté, muvé formálható: voltaképp Szentes súg nekem.“

Bodrits István