Mintha csak megsejtette volna a Petõfi Rádió szerkesztõje a latin rock atyjára, a 31 évvel ezelõtti woodstock-i fesztivál hõsére, Carlos Santanára hulló Grammy-díjesõt, a február 29-i adásnapot teljes egészében a rockzenének szentelte. Ez adta az ötletet, hogy körül nézzünk a helyi rádiók háza táján, milyen súllyal van jelen a musoraikban az öröknek és elpusztíthatatlannak hitt, de mára kissé erejét vesztett zenei stílus. A három szentesi rádió közül az egyikben egyedül Túri András vezet önálló rockzenei musort. A csütörtökönként, 22 óra 20-kor jelentkezõ „Alternatívát felmutató underground zenei magazin” gazdájával készült interjú fõ témája: a rockzene itt és most.

- Hogyan látod a rockzene helyzetét a kereskedelmi rádiókban, illetve a helyi rádiókban?

- A kereskedelmi rádiók, így a helyi rádiók is azonnali profitot termelõ cégek, nem érdekeltek abban, hogy igazi rockzenét játsszanak. Ami a közízlés alacsony szintjének megfelel, az fér csak bele az adásba. Jórészt még mindig olyan emberek dolgoznak ott, akiknek nincs semmiféle kontaktusuk a rétegkultúrákkal. Ezt nem rosszindulatból mondom, csupán ez látszik a musorok szerkezetén.

- Te magad miként szeretted meg a rockzenét? Mennyire segített bele a szentesi Graffitti-korszak?

- A nyolcvanas évek elején még nem hallgattam rockot. Amikor elvégeztem az iskoláimat, a munkahelyemen volt két munkatársam, akik erõteljes Iron Maiden-és AC/DC rajongók voltak. Õk fokozatosan átneveltek engem. Aztán, egy éven belül lehagytam a fejlõdésben azokat az embereket, akik belevittek. Extrém zenei világba mentem át, amit kiteljesített a Graffitti-korszak, meg elõtte a Sport. Elkezdtünk Budapestre és Szegedre járni, koncertekre. Nem egyszer megtörtént, hogy egy-egy ilyen koncert után, élményekkel telve lejöttünk a Sportba, és áthoztuk a kisvárosba ezt a rétegkultúrát. Mi voltunk a hordozó közeg! Elõször teljes döbbenet fogadta az ilyen zenéket, aztán elfogadták és megszerették a fiatalok.

- Milyen zenéket adsz a musorodban?

- Igyekszem a perspektívát szélesen tartani. Van egy kialakult zenei parkom, amely az én ízlésemet tükrözi. Ebbõl mindig beválogatok, de bekerülnek zenék lelkes fiatalok magángyujteményébõl is, a szimfonikus zenétõl a black metálig. Ebben a musorban semmiféle pénz nem forog. Én sem kapok, és nem is fizetek senkinek. A támogatók is csak zenét adnak. Ez viszi elõre az egészet!

- Jut-e a musorodban hely a szentesi és a környékbeli együtteseknek?

- Hogyne! Erre kiemelten törekszem. Eddig két interjút készítettem ebben a témában, és továbbiakat is tervezek. Szeretnék felidézni legendássá vált szentesi együtteseket, mint a Krügers és a Sunstroke.

- Hogyan látod a rockzene jövõjét?

- Optimista vagyok! Az újabb és újabb generációk felvállalják ha nem is a rockzenét, de a korszellemhez igazított újabb változatát. Fõleg klubokban fog a rock tovább élni, része marad a fiatalok egymás közötti kommunikációjának. Ez által megismerhetik azt a pozitív ideológiát, amelyet például a hardcore hordoz. Ha ez megnyeri õket, lehet, hogy külsõre vadak maradnak, de megmenekülnek a kábítószertõl, a cigarettától és az alkoholtól.

Olasz Sándor

Dzsesszest az ifjúsági házban