(1823-1870)

„A színész kettõs sírban nyugszik: egyik a föld, a másik a feledés.” (Jókai)

Bizony találóak Jókai Mór szavai, hiszen a színész muvészete a múló pillanatban testesül meg. Alkotásai-alakításai a nézõk emlékezetében csak addig maradnak fenn, amíg az emlékezõk élnek. Különösen igaz ez arra az idõre, amikor még a hang és a mozgás rögzítésének technikái ismeretlenek voltak. Ezért tud keveset a mai közmuveltség Tóth Józsefrõl, a Nemzeti Színház egykor közismert színészérõl. Pedig a szukebb szaktudomány ma is számon tartja mint a magyar színjátszás egyik jelentõs megújítóját.

Tóth József Szentesen született 1823. július 3-án, tehát abban az esztendõben, amikor Petõfi Sándor és Madách Imre.

Apja tímármester volt. A Szentesen végzett iskolai alaptanulmányok után gimnáziumi tanulmányait Hódmezõvásárhelyen kezdte, Kecskeméten folytatta. Papnak készült, apja meg jogásznak szánta. Olyan értelmiségi pályák voltak ezek, amelyek a társadalmi felemelkedés lehetõségét biztosították a reformkorban. Ám hatodikos gimnazista korában egyik tanára a poétikában tanúsított elõmeneteléért Voltaire: Tankréd c. drámáját adta vizsgai jutalomkönyvül. E dráma elolvasása döntõ hatású volt. Az ifjú Tóth József ettõl az idõtõl csak a színpadról álmodozott.

Apja 1839-ben Pestre vitte a törekvõ fiút, hogy ott jogi tanulmányait megkezdhesse. Csakhogy az ifjú idejének nagyobbik részét a Nemzeti Színházban töltötte. Elõbb statisztált, majd kisebb szerepeket kapott. 1841-ben már „szerepjátszónak” szerzõdött Miskolcra. Majd tíz évig volt vidéki színész. Játszott Szatmáron, Kolozsvárott és Gyõrben. Jó híre visszajutott Pestre, s már 1844-ben, 1845-ben és 1847-ben fellépett a Nemzeti Színházban. Véglegesen 1850 vagy 1851 tavaszán szerzõdtették. (Akkor a színházi évad húsvéttól húsvétig tartott.) Még pesti vendégszereplése idején ismerkedett meg Petõfivel. A költõ többször fölkereste a Tóth házaspárt. Mert Tóth József ekkor más nõs. 1846-ban vette feleségül pályatársnõjét, Kovácsy Máriát, egy tekintélyes pesti ügyvéd leányát. (Házasságukból egy leány és két fiú született. Egyik gyermekük keresztszülõi Jókaiék voltak. Kisebbik fiuk, Tóth Imre (1857-1928) a Nemzeti Színház igazgatói tisztét töltötte be 1908 és 1917 között.)

A fiatal színész 1848-ban honvéd önkéntesnek jelentkezett. Ilyen minõségében 1849 július-augusztusában Kossuth Lajostól azt a parancsot kapta, hogy állami pénzeket szállítson az aradi várba. Amikor megérkezett Aradra a társzekerekkel, Kossuth a vállára tette a kezét, s így szólt: „Hát van még becsületes ember?!” Kossuth ezt követõen egy fertályóra múlva már kocsira szállt, és elmenekült az országból.

Az Aradra bevonult császári csapatokkal érkezett gróf Mailáth György császári biztos rövidesen hívatta Tóth Józsefet, mondja meg, hová tette az ország pénzét. Tóth azt válaszolta: semmirõl nem tud semmit. A gróf így felelt:

- Holnap déli tizenkét órára tudni fogja, különben lógni fog!

Csakhogy másnapra a császári biztos emberei megtudták, hol a pénz. Gróf Mailáth pedig azt mondta volt:

- Édes Tóth, maradjon csak maga a színpad deszkáin, ott jeleskedjék. A világ színpada nekünk való.

E kalandot követõen Tóth Józsefék élete külsõ fordulatoktól mentes állandóság. Alkotó évei a szerepre való alapos felkészüléssel, szüntelen önképzéssel teltek. Megtanult németül, franciául és angolul. Utazásai során megismerte a német, a francia és az angol színjátszást. Shakespeare-drámákat fordított, s maga is írt népszínmuveket. Színpadi szerzõként azonban nem jelentékeny.

A színmuvész anyaga és eszköze a teste. Tóth József külsõ adottságait egykorú források valamint a még élõ kortársak emlékezései alapján Kéky Lajos (1879- 1946) irodalom- és színháztörténész így írta le: „Kemény járás, sovány alak, hosszúkás, rendkívül kifejezõ arc, a szukszavú embereket jellemzõ összecsukott ajak, nyugodt ívu szemöldök, mélyen fekvõ kék szem, kissé érdes, de árnyékolásra alkalmas hang jellemezték. Hangja nem volt erõs, kénytelen volt muvészi beosztással élni, s ezért önmagát kímélve, némi lassúsággal, sõt itt-ott vontatottsággal beszélt. Alakja sem igen lehetett daliás, inkább középtermetu volt, mint magas.”

Olyan külsõ tulajdonságok ezek, melyek a tragédiák ún. intrikus (cselszövõ) szerepeiben az ábrázolt figura karakterének megformálásához kifejezetten elõnyösek voltak. Legsikeresebb alakításai valóban ebben a szerepkörben születtek. Volt Biberach Katona Bánk bánjában, Jágó Shakespeare Othellójában, III. Richárd. Játszotta Molicre Tartuffe-jét és A fösvény Harpagonját.

Alakításairól szerencsénkre maradtak ránk leíró kritikák. Ezekbõl arról gyõzõdhetünk meg, hogy Tóth József a magyar színjátszás történetében lezajlott korszakváltás egyik meghatározó muvésze. Õ a korábbi deklamáló (síró-éneklõnek is mondott) stílus helyett a természetes beszédet muvelte, s jellemezte azzal is az általa alakított hõst.

Színészi munkájának fontos része volt gondosan kidolgozott mozdulatrendszere és kifejezõ arcjátéka. Ezek is a stílusváltás jegyei voltak.

Kitunõ leírás tudósítja az utókort pl. Harpagon-alakításáról. E szerint Tóth Harpagon-jának fösvénységét düledezõ járás, örökké vizslató tekintet, horgosan tartott ujjak jellemezték. Örökké zörgette a kulcsait. Amikor tudomására jutott kincses ládájának eltunése, a jajveszékelést már a kulisszák mögött megkezdte. (Újítás volt ez is akkor!) Ezzel színházi hagyományt teremtett. Jóval késõbb Major Tamás is megkezdte még a színpadon kívül a jajveszékelést. A komédia záróképében a „Hozomány nélkül!” kiáltásnak hollókárogásszeru elrikácsolása Ujházi Edének (1841- 1915) negyven esztendõ múlva is a fülébe csengett.

Minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy Tóth József a szentesi tájnyelv hangzókészletét, beszéddallamát szólaltatta meg az ország elsõ színpadán. Ne feledjük, a XIX. században a magyar nyelv egységesülési folyamataként alakul ki mai köznyelvünk. Ennek létrejöttéhez adtak mintát színészeink. Tóth József Szentesrõl magával vitt tájnyelve pedig megközelítette azt a nyelvi hangzó eszményt, melyet akkori nyelvészeink egységes magyar köznyelvként kívántak.

Elhatalmasodó gégebaja alkotó évei teljében parancsolta le a színpadról, majd néhány heti súlyos betegség után ez okozta halálát is. 1870. március 1-jén, 47. évében, 130 éve hunyt el.

Szülõvárosa nem felejtette el egykor híres fiát. Utcát nevezett el róla (1906), az 1909-ben felavatott színházterem is az õ nevét viseli. A színház bejáratánál ma márványtábla örökíti meg a névadó érdemeit. Születésének 100. évfordulóján a város emléktáblával jelölte meg szülõházát. (A szülõházat az 1930-as években lebontották, de a helyére épült ház falára elhelyezték a régi táblát.) Ugyancsak 1923-ban Koncz Antal (1884-1957) helyi szobrászmuvész elkészítette Tóth József mellszobrát, ma a színház bejárata fölött látható.

Városunk polgármesteri hivatalának munkatársai a halál évfordulóján, március 1-jén a szülõház helyét jelölõ emléktáblánál megemlékezést rendeztek, s március 15-e elõtt a Kerepesi temetõben nemcsak Horváth Mihály, hanem Tóth József sírjára is elhelyezték a szülõváros tisztelgõ koszorúját.

Bucsány György