Kurca-parti vallomások

Az elmúlt héten elkészült és nyomdába került a Kurca-parti vallomások címet viselõ memoárkötet kézirata. A közel 500 könyvoldal terjedelmu, reprezentatív kivitelu emlékkönyv borítóját Lantos Györgyi szobrászmuvész tervezte. Itt mondok köszönetet Makra Zoltánnak és dr. Molnár Gyulának, e két kiváló lokálpatriótának, könyvem menedzsereinek, akik nélkül a két évezred mezsgyéjén e kötet nem jelenhetne meg. Megjelenése december elejére várható. Könyvárusi forgalomba mindössze 600-700 példány kerül, elõjegyzést vesz föl a Lyra és a Stúdium könyvesbolt. Az alábbiakban a bevezetõ gondolatokat közöljük, majd a továbbiakban részleteket közlünk a vallomásokból.

A vallomásirodalom, emlékirat, memoár, önéletírás, napló mint mufaj jellegzetes helyet foglal el az irodalom és történelem határterületén. Faragó Éva írja a Magyar memoárirodalom 1945-1980 címu bibliográfiájában (Bp., 1983.): "Forrás- és dokumentumértékét tekintve mind nagyobb jelentõséget kap a történettudományi, irodalomtudományi, szociológiai, szociográfiai, néprajzi kutatásban. Szerepe felbecsülhetetlen a nemzeti önismeret, a józan önbecsülés, a nemzettudat, a korszeru történelemszemlélet kialakításában." A Benedek Marcell fõszerkesztésében megjelent Magyar irodalmi lexikon (1-3. k. Bp., 1963-1965) szerint mufajilag a napló és történetírás között elhelyezkedõ, a szerzõ személyes élményeirõl beszámoló írói mu, melyben az író azokkal az eseményekkel foglalkozik, melyeknek részese vagy tanúja volt. E mufaj elsõ híres példái — Xenophon, Julius Caesar és Szent Ágoston muvei — az ókorban keletkeztek. Különös jelentõségre tett szert a mufaj a francia irodalomban: kiemelkednek Saint-Simon és Napóleon emlékiratai. A magyar memoárirodalom elsõ virágkora a 17. századi Erdélyben, a második a 19. század utolsó évtizedeiben bontakozott ki. A legértékesebb magyar emlékiratok: Kemény János és Bethlen Miklós önéletírása, II. Rákóczi Ferenc emlékiratai, Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete, Déryné visszaemlékezései, Kossuth Lajos Irataim az emigrációból, Pulszky Ferenc Életem és korom. Születtek gyujteményes muvek, vallomások a hazáról vagy egy-egy szerzõ tollából a szülõföldrõl, de az egy településhez kapcsolódó, közösségi, elsõsorban nem a vallásos irodalomba vagy a szépirodalomba tartozó vallomásirodalom mint mufaj kevéssé volt ismeretes a magyar olvasó elõtt.

A helyismereti memoárirodalom közösségi mufajának szellemi atyja Péter László lett, amikor a Somogyi-könyvtári Muhely 1983/2-3. összevont számában jelentette meg a Vallomások Szegedrõl címmel gyujteményét, amelyben csaknem száz Szegedrõl elszármazottat szólaltatott meg a szerette Város iránti kapcsolatairól. Ennek mintájára 1990-ben könyv formájában látott napvilágot Vallomások Szentesrõl címet viselõ kötetem, szintén az elszármazottak emlékezéseit egybegyujtõ vallomásfüzér. A mufaj újraéledését Tandi Lajos a Szeged címu folyóirat fõszerkesztõje szolgáltatta, amikor a lap 1999. decemberi számában — folytatva Péter László kezdeményezését — megjelentette Szegediek Szegedrõl címmel 150 Szegeden élõ, alkotó polgár ezredvégi vallomását. Elõtte, már 1998 õszén elhatároztam, hogy az évszázad alkonyán összegyujtöm, és szép kivitelu könyvben közzéteszem a Kurca-parti vallomásokat. "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." E szállóigévé vált mondat Tamási Áron életmuvének muvészi és etikai foglalata. Szukebb pátriánkról, az otthonról, Szentesrõl faggattuk a századvég alkonyán ez alkalommal a Szentesen élõ, alkotó kortársainkat Ady Endre A Tisza-parton címu verse utolsó sorának átalakításával, A Kurca-parton mit keresek? E kérdés köré csoportosítva vallomásaikat. Az évezredtõl és évszázadtól búcsúzó kötetünkbe részben körlevélre kapott írásos válaszokkal, részben interjúkkal gyujtöttük össze az emlékezéseket. Az általam összeállított névsort - kérésemre - kiegészítette egy-egy muködési terület idõsebb, nálam bölcsebb képviselõje. Az anyaggyujtést ez év februárjában kezdtük, és augusztus végén fejeztük be. A 270 körlevélre beérkezett 143 írás páratlan vallomásfüzért alkot. Minden elismerést és tiszteletet megérdemelnek, akik megosztották velünk gondolataikat, emlékeiket, bepillantást engedtek belsõ érzelemvilágukba.

A személyes hangú pályaképekbõl, emlékezésekbõl, a maradandó élményeket rögzítõ írásokból megelevenedik Szentes egykori képe, fölidézõdnek életsorsok, hangulatok, szerelmek és tragédiák, a város huszadik századi históriája. A legkiválóbb írások jóval többet jelentenek puszta önéletrajznál, mint ahogy Illyés Gyula vallja: "Saját sorsomat legfeljebb háttérként vázolgattam, avégbõl, hogy az elõtérben mozgók távlatot nyerjenek... nem a magam számára, egy menet számára, amely a maga igazával valahol az idõk legelején indult egy cél felé, amelyben mi is benne vagyunk nem csupán a magunk életével, hanem õseinkével is - amelyben így utódainkkal is benne leszünk..."

Bodrits István