Váczi Imre életmû-katalógusa a Péter-pincében

Hármas pajzs lebegett elôtte

Múzeumi világnapra, május 18-án pénteken jelenik meg Váczi Imre életmû-katalógusa, és a Péter-pincebeli tárlatnyitón, délután 4 órakor lesz a bemutatója egy szép kiállítású vékony kis füzetnek a Szentesi Nyomda gondozásában. Szélpál István színes fotói, Berkecz Dávid nyomdai elôkészítésében a megyei múzeumigazgatóság kiadásában csak pár száz gyûjtônek kerülhetnek a tulajdonába. Ezért az emlékezések és a katalógus elhagyásával – amint azt az elmúlt számban megígértem – tisztelettel közreadok belôle egy részt, élvén szerzôi jogommal:

“Szerettem volna olyan katalógust készíteni Imre dolgairól, mint amilyet Dobovszky József István építész, Katona Kiss Ferenc grafikus-festô, Kerekes István díszítô szobrász, Koncz Antal szobrász, vagy Lakos János Pál, festômûvész hagyatékából már megpróbáltam. Bele kellett volna venni a leírásba a mûtárgyak momentán kereskedelmi (forgalmi) értékét is. Mint “mûtárgy-kartont” fogalmazó muzeológus, ezt “hivatalból” el is kellene tudnom készíteni. Mert ha például szállításra, netán határon túli vámérték-nyilatkozatra, vagy biztosítási szerzôdésfélére lennék kényszerítve, a szállítóval, a vámossal, vagy a biztosítóval is ellenérdekelt lennék. Igyekeznem kellene “leértékelni” a mûtárgyakat.

Semmi értelme! Hiszen egy mûvészeti alkotás mindig annyit ér, mint amennyiért éppen akkor meg lehet szerezni. Hogy a fent említett jelesek hagyatékát soha senki nem értékelte sokra, az a környezetének – jelesül Szentes városának – a szégyene. Itt, ahol az a puszta tény, hogy valaki helyben születik, talmi értékkel bír. De minél termékenyebb, és minél jobban fölébe kerekedik szülôvárosa átlagos értékítéletének, idôvel annál jobban degradálja maga-magát …

Váczi Imrével 1985 körül készítettem elsô riportomat. Feltettem neki a kérdést, hogy mennyiért adná el a 3-5 példányban készült érmeinek egyikét. “Érlelôdött bennem 1-2 évig, dolgoztam vele 2-3 hetet, megformáztam pár óra alatt, kiönttettem néhány ezer forintért, azután örömmel cizelláltam egy este – mondjuk öt-hatezer darabja!” – felelte. – Hát persze, hogy nem annyi! Sokkal több.

Mert ahogy kezembe veszem az érmeit, melyekbôl félszázra sem futotta, az elsô összegzésre azt kérdezném, hogy vajon miért nem tartott meg mindegyikbôl legalább egyet. Azután meg azt kérdezném, hogy egyik-másikából miért van még nála 2-3 példány. A feleletre magamtól is rájönnék, hiszen a Csúcs-, Koszta-, Kováts-érmeibôl minket is ajándékozott. Ezekkel ui. közös élményeink voltak. Beszéltünk róluk. Tudtuk, hogy melyik eredeti önarcképet veszi alapul a mintázáshoz. Elhozta a gipsz-modelljét. Közösen “bíráltuk”. Azután csak úgy otthagyta a kész, cizellált példányát… Csak most villant az agyamba, hogy vajon miért választott olyan sok bajuszos, szakállas, a fizimiskájának java részét eltakaró szôrös modellt magának. – Mert nem tudta megoldani az ismert személyek jellem-ábrázolását, vagy hogy éppen ezzel mindig a nehezebbre törekedett? Hiszen a homlokkal, a szemekkel, az orral, netán a fülekkel kellett megelégednie…

A szobrait vizsgálva fele portré, fele akt. Majd mindegyik nôt ábrázol. Anyagát tekintve pedig mind terrakotta kisplasztika, illetve égetett agyag szobor. Különlegességük, talán éppen a természetes talapzat. Mert az akár kavicsból, akár fából készült, szervült része lett az alkotásnak. Valamennyi figurális, és szinte kivétel nélkül portré, illetve akt, vagyis testábrázolás. A drapéria mégis mindig fontos keretet jelent nála, mert ezáltal helyezi a fizikai térbe. Idealizált alakjai gyönyörûek Mégsem banálisak, vagy “divatosak” netán, mert egyediségük, élményszerzô valóságuk vitathatatlan.

Grafikáiról hihetnôk, hogy mind az érmeknek, a szobroknak az elôtanulmányai. Azok is! De nem lehet elmenni mellettük, mert szinte mindegyik vonalas. Mégpedig kiválóan karakteres! Váczi Imre grafikai vázlataiban sem kényszerült a tónusos elfedésre, a jótékony árnyalásra, vagy a kényszerû színezésre. Még a pasztellkréta virágcsendéletek sem lépnek fel holmi realista vagy naturalisztikus igénnyel. Valamennyi felfokozott, transzcendens ihletû vállalkozás. Egy útkeresô fiatalember túlzó elvárásai, de mindig csak magával szemben.

Éremterveit kell kiemelnem. Sajnos “csak” a szentendreiek maradtak fönn, pedig szentendrei érme csupán egy ismeretes. Képzeljük csak el, ha mind a tizennégy tervébôl legalább csak ötöt-hatot lett volna ideje még megfogalmazni! Ugyanilyen veszteségünk, hogy a többi félszáz érmének nem maradtak fenn a grafikai vázlatai.

Mert hiszem, vallom és hirdetem is, hogy Váczi Imre kivételesen sokoldalú mûvész volt, akinek egész rövid életében a képzômûvészetek hármas pajzsa lebegett a szeme elôtt! Szerszámkészítônek, könyvésznek és mentôápolónak kellett maradnia, de azokban is épp olyan kiváló volt. – Vagy jobb talán…

Jöjjenek el, mérjék fel maguknak az életmû fennmaradt, bemutatható részét, mely – egyelôre még mindig a szokásos telefon-egyeztetésre a 316-678 üzenetrögzítôn egészen június közepéig megszervezhetô. A katalógust a múzeumi egységek fogják árulni, illetve mûtárgy-ajándékozás fejében kívánjuk vele a múzeum barátait megtisztelni.

Rózsa Gábor