Várost épített (I.)

Cseuz Béla emlékezete

(1881–1957)

A közelmúltban megjelent helytörténeti kiadványokból tudhatjuk, hogy Szentes városiasodása a századforduló éveiben felgyorsult. Az 1910-es évek közepére kiépült a korszerûnek mondható úthálózata; a belterületen a villanyvilágítás általánossá vált; terei, parkjai megszépültek; kezdetét vette a csatornázás; felépült számos új középület. A lendületet az elsô világháború megakasztotta ugyan, de az 1920/30-as években – ha lassabb ütemben is – folytatódott a fejlôdés. A korabeli Szentes arculatának kialakítása legnagyobb részt Cseuz Béla munkásságához köthetô, aki közel 50 éven át szolgálta a várost, mint annak mérnöke, fômérnöke, majd mûszaki tanácsosa. Alig volt olyan közalkotás, amelyhez valamilyen köze ne lett volna. Ezek teljességre törekvô felsorolása szinte lehetetlen. Csupán arra vállalkozhatom, hogy Cseuz Béla születésének 120 éves évfordulójának tiszteletére felvázoljam tevékeny életének fôbb állomásait, felvillantva városépítô munkásságának máig ható eredményeit.

A szomszédos Kunszentmártonban született 1881. június 27-én. Mind apai, mind anyai ágon kisiparos családból származott; édesapja Cseuz Imre kovácsmester (késôbb szatócs), édesanyja Kiss Regina. Tizennégyen voltak testvérek. Elemi iskoláit szülôhelyén, középiskolai tanulmányait a szentesi és a kiskunhalasi gimnáziumban végezte 1893–1901 között. Felvételt nyert a budapesti M. Kir. József Mûegyetemre; itt szerezte mérnöki oklevelét 1905-ben. Egy évig a VI. vártüzér ezrednél szolgált; hadnagyi rendfokozattal szerelt le. Ezt követôen Nagykôrösön, Zalaegerszegen, Magyaróváron és Túrkevén folytatott mérnöki gyakorlatot.

1908 májusában Szentes város mérnökévé választották, mely tisztségét 1943-ban történt nyugdíjba vonulásáig viselte. Hivatalba lépésekor 8 új tanyai iskola építésének irányítását, valamint a külterületi utak szabályozását kapta feladatul. 1909-ben az ô mûszaki vezetésével történt a városi villanytelep nagyarányú kibôvítése, illetve a csongrádi távvezeték kiépítése. A következô évben három jelentôs középület – városháza, bíróság, polgári leányiskola – építését készítette elô. Ezekkel párhuzamosan kidolgozta a város csatornázási, vízellátási és útburkolási tervét, az egész belterület városrendezési tervét, valamint a város új építkezési szabályrendeletét. Részt vett az alsóréti munkástelep és a város körüli lakótelepek kialakításában, továbbá 8 külterületi népház megtervezésében és felépítésében.

A világháború kitörésekor hadba vonult. A nehéztüzérség tisztjeként a szerbiai, a montenegrói és az olasz frontokon harcolt. Bátorságáért több kitüntetésben részesült; elôbb fôhadnaggyá, majd századossá léptették elô. A harctéren szerzett betegsége következtében 1917 januárjában kórházba került, utóbb pedig felmentették a további katonai szolgálat alól. Ismét elfoglalta mérnöki hivatalát, egyben átvette a csôdbe jutott, korszerûsítésre szoruló városi villamosmû vezetését is. Ez utóbbit rövid idôn belül a város egyik legjövedelmezôbb üzemévé tette. A háború befejeztével sürgetô feladatként jelentkezett a román megszállók által okozott károk, a leromlott középületek és utak helyreállítása, a félbeszakadt csatornázás befejezése, ezen belül is a város fôgyûjtôcsatornájának, a Nagyvölgy csatornának a kiépítése.

1923-tól már mint mûszaki tanácsos irányította a városfejlesztési programok megvalósítását. 1926 és 1929 között 10 újabb külterületi iskola épült, amelyeknek a terveit ô készítette. Mûködésének idejére esik az Erzsébet tér parkosítása, az I. világháborús emlékmû, továbbá Kossuth Lajos, Horváth Mihály és a Magyar Földmunkás szobrának felállítása, a vasútállomás kibôvítése, a vásárterek rendezése, a laktanya, strandfürdô és Dózsa-ház (Horthy-ház) létesítése stb. (Folytatjuk)

Labádi Lajos

(SzÉ-fotó)