Száz éve született Szöllôsy Géza
A gimnázium elsô számú tekintélye
Szöllôsy Géza vezetése alatt a Horváth Mihály Gimnázium a megye egyik legjobb gimnáziumává emelkedett. Hogy az iskola a tudás milyen biztos alapjait rakta le, azok mérhették le igazán, akik egyetemeken, fôiskolákon tanultak tovább, mert ott tapasztalhatták, mekkora ismeretelônyben vannak más középiskolákból érkezettekhez viszonyítva.
A tudásnak és a tudás átadásának vitathatatlanul elsô
számú tekintélye volt a diákok szemében. Nemcsak szaktárgyait tudta úgy tanítani, hogy minden egyszerûvé, közérthetôvé, elsajátíthatóvá és könnyen alkalmazhatóvá vált, hanem szinte valamennyi tudományterületen otthonos volt. Latin nyelvi, történelmi meg földrajzi (topográfiai) tájékozottsága pedig egészen kiemelkedônek minôsíthetô.A diákok sokszor láthatták összevont szemöldökkel, villámokat szóró tekintettel. Pedig a játékosság, a derû és a nagyszerû humor is a sajátja volt. A homo lud
ens (játszó ember) olykor a diákok elôtt is megnyilatkozott.Jól emlékszem pl. arra az esetre, amikor a latinórára helyettesítô tanárként ô jött be. Komoly arccal, nagy lendülettel írta fel a táblára a következô mondatot: Si vita malaca re senata cum plira
. Ékes latinsággal fel is olvasta, majd feladatául adta az osztálynak a mondat lefordítását. Kisgimnazisták voltunk, nagy ambícióval kezdtük keresni a szavak magyar jelentését. A “malaca” szóval nem tudtunk mit kezdeni. Már úgy tûnt, a küzdelmünket nem koronázza siker. kezdtünk letörni. Ám a kellô lélektani pillanatban Szöllôsy igazgató úr elnevette magát, és megoldotta a rejtélyt. Kiderült ugyanis, hogy az általa felírt mondat csak latinnak látszó, valójában magyar szöveg, s így hangzik: Sivít a malac a résen át a kumplira.Nyelvi megnyilatkozásait a tényszerû tömörség jellemezte, de a férfias líra hangja sem volt t
ôle idegen. A II. világháború forgatagából hazatért tanítványt, Pálfy Györgyöt a gimnázium folyosóján megölelve így köszöntötte: “Csakhogy te is megvagy, veled is többen vagyunk.” Bensôséges érzelmeket tartalmazott tanárkollégája és egykori helyettese, dr. Mihóczy Rezsô (1883–1968) temetésén elmondott gyászbeszéde is.Nyelvi megnyilatkozásairól szólva nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy volt egy kedvelt szófordulata: az “ugyebár”. A nyelvészek az ilyen szót töltelékszónak hívják. Bizonyosan arra használta ezt az önmagában jelentést nem hordozó, ám a szövegbe bármikor beilleszthetô szót, hogy idôt nyerjen mondanivalója mérlegelésére (s hányszor lehetett ilyen helyzetben!). Csakhogy ez az “ugyebár” arra is jó volt, hogy hallgatója is idôt nyert a közölt mondanivaló befogadására, továbbgondolására.
Ez az emlékezô írás nem nyújthat teljességet. Hiszen ahány vele való találkozás, ahány vele létrejött kapcsolatforma és kapcsolatminôség: annyi szemszög, megannyi emlék.
Most, születésének századik évfordulóján akkor tehetjük teljesebbé a Rá emlékezést, ha – akik ismerték – tovább gondolkoznak, felidézik emlékeiket, és kiegészítik az itt leírtakat saját Szöllôsy-élményükkel.
Ugyebár?!…
Tanítványainak ezrei szívesen és szeretettel emlékeznek Rá. Két éve az 50 éves érettségi találkozón résztvevô öregdiákok javasolták a helyi önkormányzatnak, hogy utcanév is ôrizze emlékét. A városi képviselô-testület határozata értelmében a gimnáziummal átellenben álló “Randevú-kút” tere mostantól Szöllôsy Géza tér.
Az évforduló alkalmából a Horváth Mihály Gimnázium szeptember 1-jén, szombaton 11 órai kezdettel megemlékezést rendez Szöllôsy Géza evangélikus temetôben levô sírjánál.
Bucsány György