Én is szóba kerültem az egyik kötet szerkesztôjeként. Akkor már doktoráltam. A szentesi örökváltság (1966) c. disszertációmmal, és nyomdában volt a Szuronyok árnyékában (1969) c. könyvünk (közös munkánk Schneider Miklóssal). Közben megtapasztaltam, hogy a történetí rás nem néhány érdeklôdô mûkedvelô hóbortja. Évekig tartó, szorgalmas levéltári kutatást, í ráskészséget, nyelvismeretet (a magyar nyelvét is!), stí lusérzéket és sok másról való lemondást igényel. Rengeteg idôt. És azt a meggyôzôdést, hogy fontos. Az embereknek szükségük van rá. A történetí rás azonban legfôképpen szakma.

Szentesen levéltár volt, történetí ró nem. Egyszer javasoltam, hogy az illetékesek ne monográfiát, hanem tanulmánykötetet adjanak ki: az jelenjen meg, ami elkészült. Ez a megoldás senkit sem érdekelt. (Késôbb a 80-as években Csongrádon sem.) 1979-ben a város két országos hí rû történészt nyert meg a várostörténeti monográfia létrehozására: Gyimesi Sándor tanszékvezetô egyetemi tanárt és Filep Antal akadémiai intézeti igazgatót (Gyimesi egyetemi, Filep gimnáziumi évfolyamtársam volt). Egy 12 tagú, kitûnô erôkbôl álló szerzôi gárda alakult, én pedig frissen kinevezett levéltár-igazgatóként örömmel és nagy bizakodással álltam közéjük és mögéjük. A nagy mûnek a felszabadulás 40. évfordulóján, 1984-ben kellett (volna) megjelennie.

Ekkor jött Labádi Lajos, az utódom. Összehozott egy jó csapatot, beszerzett egy rakás digitális masinát, pályázott, szervezett, í rt, szerkesztett, és egyszer csak olyan könyvek keztek megjelenni, amilyenekrôl korábban álmodni sem mertünk. Igényes szöveg, gyönyörû képek, valóságos ékszerei a könyvkiadásnak. Meg CD-lemez meg internet meg minden! Tanulmányok Szentes történetébôl

Labádi Lajosnak, mint megszállott helytörténésznek, eszébe kellett jutnia annak a néhány dolgozatnak, amely a városházán, a volt mûvelôdési osztály valamelyik szekrényébem porosodik, beletörôdve már, hogy belôlük nem lesz már monográfia. Az tényleg nem lett, nem is lesz. De itt van elôttünk ez a küllemre is szép, belbecsre is tartalmas, szakmai és nyomdai megvalósí tásban is tekintélyes, félezer lapos mû, az ezeréves magyar állam és az önkormányzat adománya annak a 35 ezer embernek, akit érint.