Cserna-Szabó András könyve

A három évvel ezelôtt napvilágot látottFél négy után Cserna-Szabó András az ünnepi könyvhéten jelentkezett újabb kötettel, a Fél héttel. A szentesi születésû, 27 éves, Vácott élô novellista szerkesztette a Sárkányfû címû irodalmi folyóiratot, dolgozott az Esti Hírlapnál, most a Magyar Konyha fômunkatársa. A kötet megjelenését a Magyar Könyv Alapítvány támogatta. A szerzô a kötet megírása alatt a Magyar Alkotómûvészek Közalapítványának támogatásában, illetve Móricz Zsigmond ösztöndíjban részesült. A kötet 169 oldalán tizenhárom novella olvasható. Mint ahogy Cserna-Szabó elsô, úgy a második kötetét is élénk figyelemmel és egymásnak ellentmondó értékeléssel követi az irodalomkritika. Az irodalmi életben provokátornak tartják a novellistát, ám vitathatatlan tehetségét senki sem kérdôjelezi meg. Károlyi Csaba az Élet és Irodalom irodalomkritikai rovatának szerkesztôje írja a hetilap 2001. június 15-i számában: “A kötetre általában jellemzô ez a vegyesség, sokszínûség, eklektika. Sci-fi rekvizitumok keverednek egy kis középkor végi misztikával, erotikus hatáselemek a brutális testiséggel és a trágárság automatizmusaival, önreflexív szerzôi megnyilatkozások és naturalisztikus helyszín- és figuraleírásokkal, a testiség normális kezelése vicceskedéssel, sôt modorossággal. Hol sikeresebb eme ezredeleji vegykonyha terméke, hol kevésbé az. De mindig érdekes, mindig sokat igérô. Nagyon sok jó szövegrész van … .” Majd így folytatja: “ Cserna-Szabó néhány év alatt sikeres könyvszerzô és újságot író tárcista lett. (…) A “valóság” szociografikus alaposságú ismerete, vad képzelôerô és nyelvi elevenség egyaránt jellemzô írásaira.” A Magvetô Kiadónál megjelent kötet szerkesztôje, Orsós László Jakab írja a könyv utolsó elôtti lapján: “Cserna-Szabó második könyvével végérvényesen bevonult a prózaírók börtönébe. Oda, ahol minden történetbôl, karakterbôl, kezdésbôl és zárásból áll. Egy rab, akit láthatóan foglyul ejtettek a fordulatok, a kaján fantázia, és nem utolsó sorban novelláinak hôsei. Bensôséges viszonyba keveredett velük. És ez nem akármi. Véglényekkel, borban megnyugvó, kacskalábú vesztesekkel parolázni még akkor is rokonszenves dolog, ha ez csak egy könyv lapjain történik. Ráadásul a szerzô szerencsés rab, vidáman tölti börtönéveit. Képzeljenek el egy fiatalembert írói béklyóban, egy csomó szeretetre méltó, lepusztult hôssel körülvéve: folyik a szó, égbe száll a röhögés - ilyesmi ez a könyv. Sírva vigadás, börtönbuli, zsákban táncolás.”.